„A legszebb látni, hogy a zeném megérint valakit”

Gerák Andrea már ötéves korában helyet követelt magának a színpadon. Nagyon fiatalon, szinte még gyerekként gyakran énekelt és táncolt a Borsod, Avas, Csepel és Bartók táncegyüttesekben. A népdal és a világzene előadójaként, szerelmeseként bejárta Európát. Neve napjainkban már jól ismert a művészvilágban, de a műfajt kedvelők körében is. Repertoárjának sokszínűségére jellemző, hogy a jazz és musical darabok is jól megférnek egymás mellett. Andreával az Élmények völgyében a Borsodi művészeti Fesztiválon a dubicsányi Fignár Udvarban beszélgetett a Zene.hu.

 

– Világutazó vagy. Hol és milyen országokban léptél már fel eddig, és mennyire népszerűek a magyar népdalok külföldön?
– Könnyebb lenne úgy fogalmaznom, hogy Európában hol nem léptem még fel eddig, hiszen nem jártam még a volt Jugoszlávia területén, Norvégiában és Hollandiában. Mivel egyedülállóan gazdag a magyar népdalkincs, ezért szerte a világban különlegességnek számít. Gondolok itt a hangzásra, hangképzésre és a dallamosságra. Sok helyen egzotikusnak tartják a magyar népdalt, és van, akik hasonlítják a portugál padohoz, az ír, valamint a bolgár népdalokhoz.

– Egy kialakult zenészcsapattal lépsz fel, akik mindig elkísérnek mindenhová, vagy ez változó, és biztosítják számodra a kísérőzenét?
– Nincs saját zenekarom, hanem több különböző formációban lépek fel, néha duóban, néha kíséret nélkül egy szál hanggal, néha zenei alappal. Van két duó, akikkel dolgozom, az egyik Lantos Zoltán hegedűművész, vele lebegős, nagyon kellemesen hallgatós, különleges elektronikus zenét játszunk. A másik Salamon Beáta, aki a világ egyik legjobb népi hegedűse, vele akusztikusan játszunk. Létezik Gerák Andrea és barátai formáció, ami nem egy konkrét csapat, hanem az alkalomra, fellépésre hívom a zenészeket, de a Méta zenekar vendégeként is sokszor fellépek. Svédországban pedig, mert hogy ott is van magyar népzenei együttes, a Barozda zenekarral énekelek. Ők Erdélyből települtek Svédországba, ahol már húsz éve élnek és játszanak, zenélnek.

– Neved már jól ismert nemcsak Magyarországon, hanem Európában is. Erre a fesztiválra, Dubicsányba, hogy kerültél most?
– Mivel a közelben, Kazincbarcikán éltünk, azt is mondhatnám, hogy táncosként a Borsodi Művészeti Fesztivál szervezőjének az Egressy Béni Művelődési Központnak a színpadán nőttem fel, így aztán abból a régi időből a kapcsolat megmaradt a fesztivál szervezőivel, akik mindig szeretettel hívnak és én szívesen jövök és énekelek.

– Táncolsz még napjainkban is?
– Aktívan már nem, de ha a színpadon éppen arra kerül sor, akkor persze bármikor, nagyon szívesen. Előfordul néha hogy táncházat tartok, vagy egy-egy koncertet egy rövid kis táncbemutatóval kötünk össze, ilyen még most is gyakran megesik.

– A három nevet gyakran halljuk együtt: Sebestyén Márta, Palya Bea és Gerák Andrea. Hogy látod, lesznek utódok?
– Nekem nagyon nagy megtiszteltetés, hogy ilyen nagy nevekkel említenek együtt, de szerencsére nagyon sok más befutott énekes is van a pályán. Itt van például Szalóki Ági, vagy nagyon sok fiatal tehetséges népdalénekest ismerek, különösen amióta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen beindult a népzenei képzés. Nagyon sokan megkeresnek, tanácsot kérnek személyesen az interneten, levélben és telefonon is, hogy szeretnének népdalénekléssel foglalkozni, aminek én nagyon örülök, és szívesen segítem is őket.

– A sikert hogyan éled meg?
– Ez egy jó kérdés, mert mi számít sikernek? Van, amikor nagyon kellemes meglepetések érnek, és vannak olyan pillanatok amik könnyet csalnak a szemembe. Nekem nem is az jelenti a sikert, hogy ha, mondjuk, kapok egy rajongói levelet, vagy elhalmoznak virágokkal (ezzel, azzal, amazzal), persze ez mind nagyon szép és jó érzés. Ami nekem talán a legnagyobb pillanat egy-egy fellépés alkalmával, amikor látom azt, hogy az énekem, a zeném hogyan érintett meg valakit.

– Mik a terveid, van több programod az év hátralévő részében?
– A nyár, illetve a kora ősz jól áttekinthető már. Részt veszek az I. Magyar Világtalálkozón, ahol valószínűleg több fellépésem is lesz. Amennyiben Lantos Zoltán hegedűművész el tud jönni, akkor ott is együtt lépünk fel. Ezt követően Verőcén, az Erdélyi Világtalálkozón adok egy önálló műsort, illetve itt háziasszonyi szerepem is lesz. A következő előadásom az országos borkirálynő választáson, Tarcalon lesz.

A teljes interjú itt ovlasható: zene.hu