Könnyebb úgy sikert elérni, ha valaki „majdnem" népzenét játszik, kevesen ragaszkodnak az eredeti hangzásvilághoz – véli Hamar Dániel, a Muzsikás együttes alapító tagja. A bőgős állítja: a magyar népzenében óriási erő működik, és képes gyógyítani is.

– A népzene ünnepét 2008 óta minden évben január végén rendezik meg a Művészetek Palotájában. Mi adta az ötletet, hogy legyen egy ilyen kiemelt est?
– Az első népzenei ünnepet annak örömére szervezték, hogy a Zeneakadémián elindult a népzene tanszék. Mivel nagy sikert aratott, úgy döntöttek, érdemes évente egy fesztivál jellegű, sok együttest felvonultató műsorral jelentkezni. Azóta szinte a szakma színe-java fellépett már, de a fiatal, tehetséges zenekarok is méltó pódiumhoz juthatnak.

– Könnyebb vagy nehezebb dolguk van nekik ma, mint 37 éve a Muzsikásnak volt?
– Annyiban könnyebb, hogy a népzenei anyagokhoz hozzá lehet jutni, szinte minden elérhető. Nekem inkább az fáj, hogy hiába szaporodnak az együttesek, a magyar népzene még mindig nem eléggé része a köztudatnak. Ráadásul könnyebb úgy sikert elérni, ha valaki csak „majdnem" népzenét játszik, megfelelve a mai divatirányzatoknak. Kevesen mernek az eredeti hangzásvilághoz ragaszkodni - miközben elismerem, hogy ezt szokni kell, ebbe bele kell szeretni.

– Az iskolásoknak tartott rendhagyó énekóráikon többször bebizonyosodott, hogy a népzenét nem lehetetlen megszerettetni, és a világ nagy hangversenytermeiben is rendre kiderül: ugyanúgy hat egy angolra, egy franciára, egy amerikaira, mint egy magyarra.
– A zene univerzális nyelv, megfoghatatlan misztérium, a magyar népzenére pedig az Egyesült Államoktól Japánig mindenütt rezonálnak. Az egyik legjobb széki énekes mondta egyszer: neki az éneklés olyan, mint az imádság. Petrás Marika mesélte, hogy amikor bármi gondja van, csak leül a lányával a kerámiaműhelyben, gyertyát gyújtanak, megfogják egymás kezét, balladákat énekelnek órákon át, és egyszer csak eltűnnek a bajok.

– A népzene, miként mondja, mégsem része a köztudatnak. Jogos-e az aggodalom, hogy akár el is tűnhet?
– Félek ettől, hiszen szinte a szemem előtt omlott össze Szék hagyományos kultúrája. A 70-es években még mindenki viseletben járt, ma pedig már szintetizátor szól a lakodalmakban, és elvétve hallani a saját zenéjüket. Az erodálódást nem lehet megállítani. Bár Bartók Béla 1929-ben csupán három évet jósolt a magyar népzenének, szerencsére még mindig él – még ha sokan nem túl trendi rétegműfajnak tartják is. Mi, magyarok óriási értéket kaptunk örökségül, de csak rajtunk múlik, hogy képesek vagyunk-e ezt megőrizni, gazdagítani és továbbadni gyerekeinknek. A minap olvastam egy interjút Szokolay Sándorral, és ő úgy fogalmazott: itt lenne az ideje megtanulnunk, hogy magunkat kell másolni, nem másokat. Vagyis próbáljunk önmagunk lenni, azt a kultúrát képviselni, abból az örökségből táplálkozni, ami a miénk. A magyar népzene az azonosságtudatunk fontos része. Ha megőrizzük saját kultúránkat, azzal gazdagítjuk Európa sokszínűségét is. A magyar népzene Európa egyik kincse. Aki ismeri saját kultúráját, az megbecsüli másokét is.

– És viszont: a két éve a Muzsikásnak ítélt Womex-díj világzenei elismerés.
– Az első ilyen díjat a Buena Vista Social Club kapta, a tizediket mi, első európai együttesként. Bár világzenei díj, az indokolásban többek között mégis az szerepelt, hogy a Muzsikás helyezte el a világ zenei térképén a magyar népzenét. Nagyra értékelték a klasszikus és a népzene közti fal lebontására tett törekvéseinket, és a Bartók-művek népzenei gyökereinek a bemutatását. A laudációban még a korai lemezeink erős politikai áthallása is szóba került, az, hogy a népzene az ellenállás része lehetett.

– Ebben a félévben, az Európai Unió soros elnökeként megmutathatjuk a világnak kultúránkat, gyökereinket. Jutott hely a programban a népzenének?
– Londonban a Jánosi együttes, Brüsszelben a Söndörgő és Balogh Kálmán nevét olvastam – utóbbiak egy Balkánfesztiválon lépnek fel.

– Az angolok viszont maguktól is szervezkednek: novemberig Bartókhoz kötődő koncerteket rendeznek, a programban a Muzsikás is szerepel.
– Ez teljes egészében angol ötlet volt, Malcolm Gillies zenetörténész a szellemi atyja, ő nyerte meg az ügynek a Londoni Filharmonikusokat és világhírű karmesterüket, a finn Esa-Pekka Salonent. Mi kétszer lépünk fel, először a Royal Festival Hallban. Hónapok óta kapcsolatban állunk a szervezőkkel, legutóbb Salonennel találkoztunk Bécsben. Őt nagyon érdekelte a Bartók zenéjében érezhető fájdalom és ennek népzenei eredete. Meséltünk neki a halottkísérőről, a menyasszony-búcsúztatásról, és annak fontosságáról, hogy a magyar népzene ezen keresztül képes vigasztalni és gyógyítani. A régiek kisírták, kiénekelték magukból a fájdalmat. A népzene széles skálán mozog, ami talán kicsit ijesztő, hiszen ma nem szokás a mély érzelmeket olyan szinten kimutatni, ahogy a népzenében tapasztalhatjuk.

– A táncházakban azért még ma is megtörténik.
– Kétszáz emberrel. De mi van a többi kilenc és fél millióval? Ezért is örülünk, hogy módunk van iskolákban is fellépni. A gyerekek kezdeti idegenkedését a népzenétől 45 perc alatt kell legyőznünk, úgy, hogy a végén azt mondják: maradjatok még! Szép, de kemény munka, és eddig még mindig sikerült.

– A Muzsikást nemzeti intézményként emlegetik. Éreznek ebből valamit?
– A kultúrpolitika részéről nemigen, például a pécsi kulturális főváros programba sem fértünk be. Más azonban a közönség szeretete: a Müpában tartott koncertjeink telt házasak, sőt, pótszékesek, és ugyanezt tapasztaljuk a legnagyobb külföldi koncerttermekben is.

– Nehezen hihető, hogy abba tudnák hagyni egyik napról a másikra.
– Ebben a műfajban nincs felső korhatár; amíg a közönség igényt tart ránk, zenélhetünk, és amíg tehetjük, szeretnénk örömet szerezni az embereknek. Idén jelenik meg a Muzsikás válogatás albuma Londonban, 2012-re meghívásunk van távol-keleti, ausztrál és japán koncertkörútra. A világban az ismertségünk, az elfogadottságunk még mindig nagyon magas, és amíg ez így van, hatékonyan tudjuk képviselni az országot is.

– Soha nem érezte, hogy választania kellene a Muzsikás és civil szakmája, a geofizika-űrkutatás között?
– Választanom nem kellett, ám amikor a Muzsikásnak rengeteg elfoglaltsága akadt, nehéz volt megoldani, hogy a szakmában is teljesítsek. De mivel a tudományos kutatás szellemi munka, nem helyhez kötött, valahogy mindig sikerült.

– A két dolog, a népzene és az űrfizika kiegészítheti egymást?
– Valójában három, mert első a családom, ez a három dolog tart egyensúlyban. A munkám nagyon érdekes, a család biztos hátteret ad. Hatéves korom óta zenélek, de az, hogy népzenével is fogok foglalkozni, csak 21 éves koromban dőlt el, akkor szerettem bele a műfajba. Annak pedig lassan 38 éve, hogy a Muzsikás együttes megszületett.

Heti Válasz – V. Nagy Viktória