Egy-egy nagy ívű gondolat megfogalmazásának hagyományos formája a trilógia, amelyet gyakran használnak a zeneszerzők, festők, írók – és a koreográfusok is. A Magyar Állami Népi Együttes Bartók-trilógiája I. és II. tételének november 4-én, a Művészetek Palotájában látható előadása különleges ínyencfalat, a két darab egymást kiegészítő és kiteljesítő üzenete most először egy kivételes előadás során tapasztalható meg.

Bartók útja a népzenétől a kortársig, a közösségitől az autonómig a mű alkotói számára egyszerre alkotói, esztétikai és filozófiai minta.
A Kincses Felvidék című műsorával a Magyar Állami Népi Együttes egy antológia keretében foglalja össze a Felvidék etnikailag sokszínű tánc- és zenekultúráját. Kiindulásként az alkotók azon tájegységek anyagából merítettek, ahol Bartók népzenekutatói munkássága is elindult (Gömör, Zoborvidék, Felső-Garam mente stb.), ám az igazi szándék nem egy leltár bemutatása volt, hanem inkább Bartók Kárpát-medence koncepciójának érzékeltetése.

A Labirintusban az úgynevezett autentikus interpretációjú Kincses Felvidék után az alkotók továbblépnek a kortárs absztrakció irányába. A darabhoz Sáry László, a magyar kortárs zene egyik meghatározó mestere komponált színpadi művet, amely integrálja a magyar népzenei hagyományokat, az európai klasszikus zenei előzményeket és a mai kortárs zenét. A mű a néptáncból kiinduló mozgásrendszerek és a mai táncszínház eszközeinek ötvözéséből kialakult aktuális, magyar táncnyelven szólal meg. Az előadás helyszínei között, amelyek akár jól ismert élethelyzeteket idézhetnek, nem érvényesek a körülvevő (az elhagyott vagy eltaszított) világ törvényei. Itt létezik átjárás, egymásba és egymásra csúszhat valóság, varázslat, álom, vízió, metamorfózis, halál és újjászületés…