Jó borokkal töltött aranyas pohárok járjanak miközöttünk! |
|
Nyáron is számos helyen tartanak borfesztivált, általában ugyancsak népzenei, népművészeti kísérettel, de igazából most van szezonja a borünnepeknek. Szeptember közepétől, a budai várbéli Borfesztiváltól (illetve az egy héttel korábbi, szentendrei szüreti sokadalomtól) november közepéig, a Márton-napi újborünnepig tart ez az időszak. Hogy mindez miért kívánkozik ide, arra elég indok csak néhány borfesztiváli fellépő neve: Makám, Ghymes, Kaláka együttes, Pál Pista (Szalonna) és bandája, Bognár Szilvia és zenekara, Etnofon Zenei Társulás, Cimbaliband, Csík Zenekar, a Bodrog, a Szederinda, a Csillagszemű, a Tanac táncegyüttes… Kézművesek és népzenei, hagyományőrző együttesek gazdagítják az Etyeki Kezes-lábos Fesztivál, vagy éppen a sort záró Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok programját is, de az egyes települések kisebb hatótávolságú szüretvégi ünnepéről sem maradhat el a népviseletbe öltözöttek felvonulása, a hagyományőrző csoportok bemutatkozása. Nem is maradhat el, hiszen az országgal egyidősnek mondhatni a magyar szőlő- és borkultúrát, amelynek hagyományos eszközei minden tájházban, néprajzi kiállításon fellelhetők. És amennyire elválaszthatatlanok ezek a munkától, ugyannyira része volt az életnek a szüreti munka végét, a termést és az új bor ígéretét ünneplő mulatság. Érdekes és ezért érdemes ilyenkor útra kelni. Nemcsak különleges ízvilágú, a boltokban talán nem is kapható borokat ismerhetünk meg, de képet kapunk az egyes vidékek eltérő hagyományairól, és persze arról is, mennyire eltérő módon őrzik azokat. Lényegében mindez igaz a Szent Márton-napi újborünnepre is, bár ekkor a hangsúly még jobban eltolódik a pocak kényeztetése felé, hiszen bekerül a képbe a liba is. De a Szent Márton-napi hagyományok is több évszázados múltra tekintenek vissza – ezért is sikerült hamar feltámasztani néhány évtizedes halódás után. Ahol terem szőlő, ott van november 11-i újborünnep is, de mégis érdemes ezek közül kiemelni a szentendrei skanzenét, a minden évben megrendezett Szent Márton Újborünnepet és Libatort, amelyen bordalok hallgatása közben kóstolhatunk libaétkeket, újbort kóstolva nézhetjük a hagyományőrző programokat – és eldönthetjük, van-e esélyünk arra, hogy teljesüljön Balassi jókívánsága: hogy a következő években is "jó borokkal töltött aranyas pohárok járjanak miközöttünk"! |

Mostantól két hónapon át iszik az ország – méghozzá jó magyar bort. Eljött ugyanis a szüret ideje. Márpedig ilyenkor hagyományosan népzenével, néptánccal „díszítve” ünnepeljük a szőlőt, egészen az újbor ünnepéig. Persze, ahogy a kóstolópoharakban, úgy a kísérőprogramok között is akad „lőre”, de valódi kuriózumokat is találni.






