Aki ott volt az elsőn, el sem tudja hinni, hogy ez már a harmincadik. Pedig sokan vannak, akiknek évtizedek óta foglalt július második hétvégéje, a nyár természetes része, hogy ekkor a diósgyőri várban találkoznak a haverokkal, a csoporttársakkal, hozzák a gyereküket, mert ekkor van a Kaláka Fesztivál.

A neve többször is változott, de a Kaláka mindig ott volt benne, hiszen a Kaláka együttes a szellemi atyja és házigazdája a fesztiválnak. Ez önmagában elég sokat elárul. Itt már akkor is világzene szólt a színpadokról, amikor ez a fogalom még nem is létezett, vagy legalábbis nem terjed el ennyire. És persze autentikus népzene is. És folkrock. És énekelt vers. Magyarországról, szerte Európából, és más kontinensekről.

A Kaláka az a fesztivál, ami összenőtt a diósgyőri várral. Azzal, hogy egy este már huszonötödször mászik fel az ember a várszínpadhoz vezető hetvenakárhány lépcsőn, de sosem fárad el, mert mindig megáll régi barátokkal vagy épp új ismerősökkel beszélgetni. Ahol évről évre lehet örülni, hogy ismét itt van egy kedvenc előadónk, és biztosak lehetünk benne, hogy felfedezünk valakit, aki majd azzá válhat. Ez az a hely, ahol több ezer ember énekli halkan: Tudod, hogy nincs bocsánat, és a kitörő tapsvihar előtti csöndben még a reflektorok percegését is hallani.

Ez a hétvége a harmincadik ilyen alkalom. Diósgyőrben lesz a Téka, a Budapest Klezmer Band, a Méta, a Sebő, a Szélkiáltó, a Vujicsics, a Sirtos, a Kaláka együttes, a Csík zenekar, Szalonna, Sebestyén Márta, Palya Bea és sokan mások. Miért maradnánk pont mi otthon?