Négy nap, nyolcszáz kézműves – huszonnegyedszer

Az ország legnagyobb kézműves vásáraAz ország legnagyobb kézműves vásáraÜnnepek fényei – jeles napok kismesterségei. Ez a mottója az idei, 24. Mesterségek Ünnepének, hiszen a tojásdíszítő, mézeskalácsos és gyertyakészítő mesterek míves munkái kerülnek ezúttal a középpontba. A nagyszabású, augusztus 19–22. közötti forgatagnak, az ország legnagyobb népművészeti kirakodóvásárának díszvendégei ezúttal a bolgár kultúra hiteles képviselői, kézművesek, táncosok, zenészek lesznek.

A budai vár négy napig ismét a népművészeté lesz. A nyolcszáz résztvevő kézműves mester sátorba költöztetett műhelyeiben mutatja be a tradicionális népi mesterségek fortélyait – és a legtöbb helyen a közönség is kipróbálhatja, van-e hozzá tehetsége. Meg lehet ismerni a fafaragó, gyékényszövő, kovács, fazekas, hangszerkészítő, szövő, hímző, kékfestő, csipkeverő, nemezkészítő, szíjgyártó, kerékgyártó, kádár, kosárfonó, tojásfestő, mézeskalács-készítő mesterségekkel.

Megnézhető, megvehető, kipróbálhatóMegnézhető, megvehető, kipróbálhatóA három idei kiemelt kismesterség összekapcsolása nem véletlen – és valójában nem is újszerű, hiszen természetesen összefonódnak! A mézeskalácsosság mindig is összefüggött a gyertyaöntéssel, hiszen a mézkészítés melléktermékéből, a méhviaszból öntik-mártják a gyertyákat. Viasz kell a tojás írókázásához – a mézeskalácséhoz viszont felvert tojásfehérje. Arról nem is beszélve, hogy a hímes tojás és a mézeskalács is szerelmi ajándék, üzenetet hordoznak díszítményeikben, formájukban.

A Magyar Nemzeti Galéria kiállításán e szakmák legjelesebb alkotóinak munkáit mutatják majd be, képet adva a területek sokszínűségéről, a különböző technikákról, a tájak stílusairól, a szimbólumok, motívumok gazdagságáról is.

A Mesterségek Ünnepe valójában az ország legnagyobb népművészeti kirakodóvására – ahol biztosan csak minőségi terméket kínálnak. A nézelődésben elfáradtak lelkét a vásári komédia, az utcaszínház, a bábszínház, a színpadokon fellépő hagyományőrző magyar és külföldi énekesek, táncosok és zenekarok frissítik fel – a testének pedig a különböző tájegységek népi ételei adnak új erőt.