Népi ének és tánc a pesti belvárosban |
|
Neoreneszánsz palota a pesti belváros szívében – legalábbis az egyik kamrájában. Hogy kerül ide a népművészet? Úgy, hogy ez az Aranytíz, ahol mindent befogadnak, ápolgatnak, ami érték. Aki először hallja, elmorfondírozik: mit jelent a név, Aranytíz? Miből válogattak tízet, ami aranyat ér? De nem, nem erről van szó! Ez a ház címe: Arany János u. 10. szám. A legegyszerűbb önmeghatározás, amiből végül fogalom lett. És ahogy a nevüket választották, úgy élik mindennapjaikat is. Természetesen sok más művészeti ág otthonra lelt az Aranytízben, de a népművészettel ismerkedni igen sokrétűen lehet. A koncertek, előadások mellett folyamatosan tartanak tanfolyamokat, foglalkozásokat is, méghozzá nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is. A ház jellegéből adódóan az előadó-művészet, a tánc és az ének kerül előtérbe. Persze a Varázsgömb Játszóházban kézműves foglalkozásokat is tartanak… Már a gyerekek megismerkedhetnek a magyar táncokkal a rendszeres táncházban, amit felnőtt fejjel ugyanitt folytathatnak - sőt, a szórakozva tanulást komolyabbra fordítva néptánctanfolyamra is be lehet iratkozni. Tanfolyamot szerveztek a népi énekek tanulására is. És ők a gazdái az idén nagykorúvá váló Egyszólam Népzenei Tábornak, ami elsősorban zenei örökségünk egy sajátos területével, a pásztorhangszerekkel, illetve az ehhez kötődő népdalkinccsel foglalkozik. A váraljai összejövetelről sokat elárul, hogy jelen vannak az idős adatközlők, és az is, hogy az Egyszólam együttes tagjai - Berecz András, Fábián Éva, Juhász Zoltán, Sáringer Kálmán – mellett tanít itt Dsupin Pál, Agócs Gergely és Takács Krisztián is. |








