Somló Hangja fesztivál: bor, jazz, népzene |
|
A fesztivál ideje alatt délutánonként néptánc- és népzenei csoportok lépnek fel, esténként pedig a professzionális előadók. Utóbbiak közül kiemelkedik Palya Bea, aki a nyitónapon ad koncertet, szintén július 14-én lép fel a Zagyva Banda, másnap a Csík Zenekar játszik, 16-án a Benkó Dixieland Band, a Cimbaliband, Bognár Szilvia, valamint a Makám ad műsort, 17-én pedig a Mitsoura és a Duna Művészegyüttes. A Somló Hangja helyszíne a dobai Erdődy-kastély ősparkja, ahol több száz éves fák alatt áll majd a három nagyszínpad és lesznek kisebb programhelyek is. Nagy hangsúlyt helyeznek a családi szórakozásra, ezért lesz állatsimogató, lovaglás, kézművesek, bábszínház, íjászat. A zárónapi A vidék napja című program teljesen ingyenes lesz. Ezen fellépnek a Veszprém megyei, illetve az ajkai kistérségből érkező művészeti csoportok, néptáncosok, fúvós zenekarok, lesz kirakodóvásár, népi komédiás színjátszó találkozó és főzőverseny is. Lesznek etno témájú dokumentumfilm-vetítések és táncházak is. A Somló Hangját néhány nappal korábban, július 8. és 11. között a kifejezetten népművészeti programmal jelentkező kiscsőszi Pajtafesztivál vezeti elő; ezt immár hatodik alkalommal tartják meg. |

A borkultúra, a népművészet, a világzene és a jazz áll a középpontban a II. Somló Hangja fesztiválon, amelyet július 14. és 18. között rendeznek a dobai Erdődy-kastély parkjában és környékén.






