Suvadás kézműves tábor és folklórtalálkozó Arlóban

A Suvadás kézműves tábornak és folklórtalálkozónak tizenkilencedik alkalommal ad otthont Arló. Az Arlói-tóhoz kilátogatók gazdag kínálatból válogathatnak kézműves mesterséget, és a rendezvény egy hete alatt mindegyiket ki is próbálhatják.

Az időjárás eddig nem fogadta kegyeibe a „Suvadás” résztvevőit, ennek ellenére a délelőtti kézműves foglalkozásoknak sok látogatója van. A helyi mesterek mellett az ország egészéből érkeztek kézművesek, sőt még Szlovákiából is, hogy átadják tudásukat az érdeklődőknek. A nemezelés, a gyöngyszövés mellett a bőrműves, a kosárfonó mesterségekkel is megismerkedhetnek az érdeklődők, és csontból dísztárgyakat is faraghatnak.

A szlovákiai Várhosszúrétről érkezett Pancso Róbert csontfaragó mester, aki érdeklődésünkre elmondta, ma már modernebb, fogtechnikai eszközöket is használ a munkájához. Tíz éve oktat, de eddig még nem találkozott olyan tanítvánnyal, aki folytatta volna a csontfaragást.

Az egy hét alatt természetesen csak a mesterségek alapfogásai tanulhatók meg. A tábor a hagyományápolásra épít, ezért a népzene és a néptánc is fontos szerepet kap, az estéket pedig táncházak színesítik.

Az idei tábor zenei házigazdája a Folt zenekar, amely a Kárpát-medence zenéjét játssza. Mellettük vendége lesz még a tábornak az Ózdi Néptánc Egyesület (kedd este 8 órától), a Vadszilvák Gyermek Néptánccsoport (csütörtök, délután 4 óra) és a Babszem Jankó Gyermekszínház (szerda, délután 4 óra) is. Szombaton hagyományőrző délutánt terveznek, ahová az arlóiak mellett Borsodszentgyörgy és a szlovákiai Beretke küldöttségét várják.