Tábor, továbbképzés, táncház – lehet pályázni

A népművészet hagyományainak ápolása, illetve annak megismertetése céljából két témában hirdet nyílt pályázatot vissza nem térítendő támogatásra az NKA Népművészeti Szakmai Kollégiuma. Pályázni lehet az élő népművészet (néptánc, népzene, tárgyalkotó népművészet) országos, regionális és megyei hatókörű alkotótáborainak, továbbképzéseinek, illetve rendszeres táncházak programjainak megvalósítására.

Az alkotótáborok, továbbképzések esetében a pályázat megvalósításának ideje április 1–december 31. között. Egy pályázó egy pályázatot nyújthat be, de a pályázat több (maximum 3) rendezvényre is vonatkozhat. Pályázhatnak a népművészettel foglalkozó magyarországi és határon túli társadalmi szervezetek és intézmények. A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 50 millió Ft.

A rendszeres táncházak programjainak esetében a pályázat megvalósításának határideje december 31. Egy pályázó egy pályázatot nyújthat be olyan táncházi programokra, amelyeket a megvalósítási időszakon belül legkevesebb 6 alkalommal, illetve heti-havi rendszerességgel rendeznek meg. Pályázhatnak a népművészettel foglalkozó magyarországi és határon túli társadalmi szervezetek és intézmények. A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 20 millió Ft.
Beadási határidő: február 21.
A részletes kiírás elérhető az NKA honlapján.