Táncház - Népzene 2011 – ismét lemezpályázat!

A tavalyi CD borítójaA tavalyi CD borítójaA Hagyományok Háza Népművészeti Műhelye tizedszer ír ki lemezpályázatot hivatásos és műkedvelő népzenei együttesek, hangszeres és énekes szólisták, illetve énekegyüttesek részére. A felhívás célja, hogy a népzenei mozgalom különféle előadóinak színvonalas produkciói egy igényes válogatás keretében CD-lemezen megjelenhessenek.

Pályázni hagyományhű népzenei felvétellel lehet. (A pávakörök, a citerazenekari mozgalom együttesei, a hagyományőrző előadók, továbbá a népies műzenét játszó zenekarok és a hivatásos zeneszerzők felvételeit nem áll módukban fogadni.) A beküldött pályázati anyag időtartama együtteseknél legfeljebb összesen 15 perc, szólistáknál legfeljebb összesen 10 perc (maximum 3-3 műsorszám) lehet. Egy-egy műsorszám időtartama lehetőleg ne haladja meg az öt percet. A pályázatban csak olyan összeállítások szerepelhetnek, amelyeket az előadók korábban CD-n még nem jelentettek meg, illetve párhuzamosan futó pályázatra (pl. Új Élő Népzene) a tárgyévben nem adtak be.

A beérkező pályázatokat a szakmai zsűri két fordulóban bírálja el. Döntésük alapján általában tizennyolc-húsz produkció kap bemutatkozási lehetőséget. A lemezsorozat szerkesztője – szerkesztési okok miatt, korlátozott számban – olyan előadókat is felkérhet a kiadványon közreműködésre, akik a pályázaton nem szerepeltek. A válogatásnál előnyben részesítik a magyar népzenével induló jelentkezőket.

A pályázat beérkezési határideje: 2010. november 5. A teljes kiírás a Hagyományok Háza honlapján olvasható.