Táncháztalálkozó – már a harmincadik!

A jubileumi, immár harmincadik Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárt április 2–3-án, több mint 3000 közreműködővel, közel 20 000 fős várt látogatóval, a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik legkiemelkedőbb és legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseményeként rendezi meg Táncház Egyesület a Budapest Sportarénában.

A Táncháztalálkozó a hagyományos népművészet és a színpadi előadó-művészet, a falu és város, az archaikus és modern izgalmas egymásra hatásának eleven megjelenítése, a nagyközönség aktív közreműködésével.

Szombatra magas színvonalú Ínyenctáncházat és haladó tánctanítást terveznek, széles körben bemutatva minél több, kevésbé ismert tájegység, falu táncát, zenéjét és viseletét. Ezzel párhuzamosan a küzdőtéren folytatódik a nagy érdeklődésre számot tartó Aprók bálja. Az esti gálaműsor első részében hagyományőrző együttesek mutatkoznak be, a második részben kiemelkedő néptáncegyüttesek lépnek fel a Néptánc Gálán.

Vasárnap a küzdőtéren „Tánchagyományaink" címmel tánctanítások és bemutatók lesznek a legjelentősebb Kárpát-medencei tájegységek és a hazai nemzetiségek felsorakoztatásával. Emellett kamaratermi programként Aprók táncával, kézműves játszóházzal és tücsökringatóval szórakoztatják a gyermekeket. Délután jubiláló népzenei együttesek műsoraival és zenés beszélgetésekkel várják a látogatókat. A nap kiemelkedő pontjaként szerkesztett Gálaműsor lesz a történelmi Magyarország területéről meghívott hagyományőrző személyiségek, a Népművészet Ifjú Mesterei, Aranysarkantyús és Aranygyöngyös szólisták közreműködésével.

A népzenei kamarakoncertek mindkét napon folytatódnak, amelyekkel elsősorban a népzeneoktatásnak és a műkedvelőknek igyekeznek bemutatkozási lehetőséget biztosítani. Évek óta nagy várakozás előzi meg a mindkét napon délután megrendezett néptánc kamaraműsort, melyekben kiemelkedő táncosok és zenekarok egy-egy tájegység táncát és zenéjét dolgozzák fel és mutatják be. Ismét mindkét napon megtartják a zeneiskolások koncertjét, „Tágasságot nekünk is!" címmel. A rendezvény össznépi mulatsággal, azaz nagy közös össztánccal zárul.

A Táncháztalálkozóhoz szorosan hozzátartozik a népművészeti kirakodóvásár, amely a hagyományos tárgyalkotás, valamint az abból táplálkozó képző- és iparművészet együttes megjelenése, régi és új tárgyak, a funkcionális esztétikum bemutatója. Szorosan ide kapcsolódik a mesterség-bemutató, ahol a ma is dolgozó mesterek mutatják be munkájuk menetét, eszközeit és termékeit, valamint a kézműves játszóház, ahol kicsik és nagyok egyaránt átélhetik a tárgyalkotás örömét.

Kilencedszer lesz Mesterhangszerek kiállítása és koncertjei, emellett folytatják az Etno-mozit, ahol a szakma, illetve a mozgalom életéről, híres személyekről szóló, ritkán látott filmeket vetítenek.