Világzene – vagy „új népzene” cimbalomra és harmonikára

Egyre többen tudják a választ a kérdésre: a cimbalom és a harmonika a vezető hangszer, a zene kizárólag akusztikus hangszereken szólal meg, mély gyökerekből táplálkozó, ám nagyon is mai, friss – mi az? Igen, a CimbaliBand – pedig az együttes csak 2006-ban alakult.

Több éven át muzsikált a Dresch Quartet, a Fonó Zenekar és a Magyar Állami Népi Együttes cimbalmosaként Unger Balázs, aztán gondolt egy nagyot, és három évvel ezelőtt Wertetics Szlobodánnal (harmonika) útjára indította a CimbaliBand-et. A cimbalom és a harmonika által vezetett formáció úttörő kezdeményezésnek számít, az egyedi hangzásvilágot segíti még a hegedű, a tambura, a nagybőgő, a derbuka, és persze az ének.

Ami ezeken a hangszereken megszólal, az mély gyökerekből táplálkozó, ám nagyon is mai és lendületes zene, ami olyanokat is megragad, akik egyébként nem állnak közel a népzenéhez. Hivatalosan a „world” kategóriába sorolják magukat. Azonban dalaikat, amelyekben a különböző népek zenéi nem pusztán önmagukért beszélnek, hanem inkább építőkövei egy sajátos, egyszerre archaikus és modern hangzásvilágnak, ők maguk szívesebben nevezik „új népzenének”.

Talán ezért is figyelnek fel rájuk egyre többen. Persze a zenekar sem tétlenkedik, már három lemezt megjelentettek, és több válogatáslemezen is megjelentek. Nyáron pedig különösen nem élnek rejtőzködő életmódot: júliusban 24-én Rozsnyón, a Gömör-Tornai Fesztivál keretében lehet őket hallani, 26-án a Hajdúszoboszlói Folkhétvégén lépnek fel, 31-én egy lengyel folkfesztivál vendégei lesznek Wegorzewoban. Az augusztust a jászfényszarui Tarlófesztiválon kezdik, 4-én már a cseh Pisek filmfesztiválján zenélnek, aztán 8-án a debreceni Borkarnevál, 9-én a kőszegi Ostrom napok közönségét szórakoztatják, és persze folyt. köv. - még sokáig…