Sokszor nem becsüljük eléggé a tájházakat. Pedig nemcsak az egykoriak életét tükrözik a felújított házak és kiállítások, de a ma ott élők gondolkodásáról is mesélnek...
Mesterek, egyesületek és együttesek – akik értenek hozzá. A folyamatosan bővülő adattárunkban egymásra találhat kézműves és vásárló, oktató és tanulni vágyó, kiállító és érdeklődő...
Vajon tudunk-e eleget a naptárban is rögzült hagyományainkról, jeles ünnepeink eredetéről? Ízelítőt adunk – és kedvet teremtünk a további tájékozódáshoz is.
Régi magyar neve szerint február a böjtelő hava, ami a keresztény hagyományokra utal: általában februárban kezdődik a húsvétot megelőző hosszú böjt. Korábban a tisztulás, megtisztulás hónapjának tartották – többféle értelmezéssel. Az egyik az év utolsó hónapjaként (mert az ókori Rómában márciussal kezdődött az esztendő, és februárral ért véget) tartotta alkalmasnak a szellemi-lelki megtisztulásra; más magyarázat viszont éppen a karácsonyi ünnepkör vigasságainak testi terheitől való megtisztulás alkalmas időszakát kötötte ehhez a hónaphoz. A hónap neve a latin „fibra” (tisztulás, megtisztulás) szóból származik.
A farsang hagyománya szép példája annak, ahogy a különböző történelmi korok eltérő kultúráinak szokásai összeolvadnak az idők folyamán. A télbúcsúztatás és a tavaszvárás ókori ünnepeinek kései változatai töltik ki ilyenkor az egyházi évkezdetet, a karácsonyi ünnepkört húsvéttól elválasztó időszakot.
A hónap névadója Janus (Ianus), a kezdet és a vég istene. A régi, tíz hónapot számláló római naptárban még nem szerepelt, februárral együtt csak az i. e. 700 körüli naptárreform idején jelent meg. A népi kalendárium szerint január Boldogasszony vagy Nagyboldogasszony hava – a katolikus egyház karácsony nyolcadnapján, január 1-jén tartja Szűz Máriának, Jézus anyjának ünnepét.