Február – böjtelő és a megtisztulás hava |
|
A hónaphoz kapcsolódó jellegzetes, hagyományokban gazdag népszokás a farsang, ami bár vízkeresztkor, január 6-án kezdődik, de a látványos, népünnepély jellegű vidám mulatságok általában február második felére, végére esnek. Február jeles napjai is többnyire a farsangi időszakhoz kötődnek, de van néhány „időjós” nap is, természetesen a jó idő, a tavasz iránti vágyakozás jegyében. A hónap második napján szokás szerint figyeljük a medvét – ha a barlangjából kijőve meglátja az árnyékát, visszamegy, mert soká tart még a hideg… Kissé torzítja az előrejelzés biztonságát, hogy többnyire csupán mesterséges körülmények között élő, állatkerti mackókat látogat meg ilyenkor a média – miközben ugyancsak ehhez a naphoz kötődik egy másik, kevéssé ismert, ám könnyebben megfigyelhető hagyomány: ha énekel a pacsirta, később még hosszan fog hallgatni. A pacsirtákra egyébként – hasonló összefüggésben – kicsit később, 19-én, Zsuzsanna napján is érdemes figyelni!
Február négyévente a szökőnappal ér véget – a naptár pontatlanságát igazították ki ezzel a plusz nappal még akkor, amikor az előző év vége és az új év kezdete közé illesztették. Talán igazuk is volt a rómaiaknak, akik szerint az új év márciussal kezdődött: a hosszú téli éjszakák, a rövid, gyakran ködös, szürke és hideg napok után mindannyian várjuk a természet ébredése, az új élet, a tavasz havát. |










