December régi magyar neve: Karácsony hava. A paraszti munkák már mind véget értek, eljött a pihenés, a családi együttlét ideje, az egész évben végzett munka gyümölcsének megérdemelt élvezete. Ebben a békés hangulatban jutott idő az ünnepi készülődésre, a számos decemberi jeles nap megülésére is.
A hónap neve – december – tizediket jelent, a latin őskalendárium tizedik hónapjának elnevezését őrzi. Az év utolsó hónapja volt a tízhónapos római ősnaptárban, mígnem Numa Pompilius, aki Kr. e. 715-től Kr. e. 672-ig uralkodott Rómán, két további hónappal ki nem bővítette azt: az év elejére (március elé) került január, az év végére, december után pedig február.

Februárt aztán (Kr. e. 450 körül) áthelyezték mai helyére – azóta a hónapok rendje nem, csak némelyik elnevezése változott meg. És persze maga a naptárrend – előbb a Julius Ceasar által Kr. e. 46-ban, halála előtt két évvel bevezetett Julianus-naptár vált Európában általánosan elfogadottá, majd az 1582. október 4-én érvénybe lépett Gergely-naptár. A reformáció hívei nem tartották magukra nézve kötelezőnek a pápai rendeleteket, ez magyarázza, hogy a XIII. Gergely pápa által bevezetett naptárreform is hosszabb-rövidebb késlekedéssel terjedt el Európa országaiban. Magyarország az elsők között volt: a bevezetés után hat évvel, 1588-ban törvénybe iktatta az országgyűlés.

Karácsony havának legnagyobb ünnepe Krisztus születésének napja - és az egész hónapot meghatározza advent, a karácsonyi készülődés időszaka. De erre a hónapra esik Szent Borbála (december 4.), Szent Miklós (december 6.), Szűz Mária szeplőtelen fogantatása (december 8.), Szent Lúcia (vagy egyszerűbben csak Luca, december 13.), a téli napforduló (december 21.), és az évbúcsúztató Szilveszter napja.