Az átlagolvasó számára mindig jóleső érzés, amikor azt tapasztalja, hogy a kézbe vett könyv tudós szerzője nem marad távoli idegen. Sem azok számára, akikkel objektív vizsgálatai közben találkozik, sem olvasói számára, mert érdeklődést keltő, olvasmányos módon összegzi kutatásai eredményeit. Viga Gyula etnográfus bodrogközi néprajzi tanulmányokat tartalmazó kötete ilyen könyv.

Sajátos tájegység a Bodrogköz. Nemcsak a folyó szeli ketté, és a két part eltérő tájai osztják meg, de a trianoni határ is kettévágta. Ez utóbbi miatt a néprajzi kutatások sem vizsgálták az egész változatos tájat. Viga Gyula Bodrogközi néprajzi tanulmányok című kötete azok közé tartozik, amelyek egységben szemlélik, és eredményeikkel megerősítik az egységes Bodrogköz létét.

A szerző – a miskolci Herman Ottó Múzeum Megyei Múzeumi Igazgatóság igazgatóhelyettese – közel húsz évvel ezelőtt, egy meghívás révén került kapcsolatba a vidékkel, és ahogy ő maga írja előszavában, azóta a Bodrogköz második szülőföldje lett. A szlovákiai területeken végzett kutatásainak eredményei már 1996-ban megjelentek a múzeum kiadásában (Hármas határon. Tanulmányok a Bodrogköz változó népi kultúrájáról), az újabb kötetre azonban mostanáig várni kellett.
Újra a szerzőt idézve: időközben publikált írási közül elsősorban azokat válogatta itt egybe, amelyek a táj és a benne élő ember viszonyát tükrözik. Így olvashatunk a vízrendezés előtti állattartásról, földművelésről és az azt követő időszak gyümölcstermesztéséről, a táj átalakításának hatásairól éppúgy, mint a Felső-Bodrogköz lokális kőkultúrájáról, vagy arról, mi hogyan befolyásolja a két szomszédos falu életében bekövetkező változásokat.
Köszönetet mondva az őt befogadó bodrogközieknek, a szerző (a szakmabeliek mellett) elsősorban nekik ajánlja a könyvet. Mi mindenki másnak is.

Viga Gyula: Bodrogközi néprajzi tanulmányok (Herman Ottó Múzeum, Officina Musei 19. Miskolc, 2009.)