|
Nemcsak szép, de okos isA Régi népélet naptára 2010 akár a műfaj megújításának is tekinthető. Mindazokkal az erényekkel rendelkezik, amelyek egy lapozható, egyszerre mindig egy-egy hónapot láttató falinaptártól elvárható – de korántsem elégszik meg ennyivel.
Ahányszor ránézünk majd az év során erre a naptárra, annyiszor érzünk majd késztetést, hogy kissé elidőzzünk ott a pillantásunkkal. Mert ha már tudjuk, hogy éppen hányadika és milyen nap is van éppen – nem nagyon tudunk ellenállni a kíváncsiságnak, hogy azt is megtudjuk: ehhez, esetleg valamely szomszédos naphoz milyen népszokás, népi bölcsesség vagy hagyomány kapcsolódik. Mert a Régi népélet naptára bizony ezt is megmutatja szép, elegáns és ötletes formában.
Hétköznapok, ünnepnapok, névnapok és jeles napok...Ha nem lenne szükségképpen értékcsökkentő jelentése a szónak, akár azt is mondhatnánk: ez a naptár a vele egy időben megjelent Elfeledett magyar mesterségek és népélet című könyv mellékterméke. Képi illusztrációi, valamint az egyes hónapoknál megjelenő alkotások kísérőszövege ebből a könyvből való, és nyilván nem véletlen, hogy mindkét kiadvány grafikai megjelenése hasonló elemekből építkezik. Ez a naptár azonban egyáltalán nem „mellék-” hanem nagyon is önálló, egyedi „termék”. Mintha eleink hagyták volna ránk kalendáriumi bejegyzéseiket: amikor egy-egy hónaphoz lapozunk, a nevezetes napoknál ott látjuk a „kézírásos” jegyzeteket is. Van ezek között olyan, amit sokszor hallottunk, jól ismerünk (Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget), és vannak talán kevéssé ismertek is (Ha szeles Klára napja, ősz lesz nemsokára.) Végül egy kis ráadás: a havi naptárak mellett egész évre szóló, a népművészettel, néphagyományokkal kapcsolatos program- és helyszínajánlót is kapunk.
Alighanem komoly dilemmát okoz majd ez a naptár azoknak, akik valamely árus helyen meglátják, forgatják, nézegetik: milyen kitűnő ajándék lenne ez – de milyen jó lenne nekem, magamnak is... Persze, lehet belőle többet is venni…
Régi népélet naptára 2010 (összeállította Gulázsi Aurélia és Selmeczi Kovács Attila, Cser Kiadó, Budapest, 2009) |