Tojásfestés népi technikákkal

A hasznos könyvecske címoldalaLehet írott, metszett, kékfestő, gömöri, aranyozott vagy berzselt – mi az? Persze, a cím láttán könnyű kitalálni, hogy a festett tojások készítésének különféle technikáiról lehet szó. De ha kezünkbe vesszük a Tojásfestés népi technikákkal című szerény terjedelmű, de annál gazdagabb tartalmú könyvet, azt is megtudhatjuk, hogyan készíthetünk ilyeneket mi magunk is.

A vékony füzet magán viseli a Cser Kiadó Fortélyok sorozatának minden hasznos tulajdonságát. A szerzők (Rózsa Györgyné népi iparművész és Balatoniné Rózsa Edit) olyan szöveges és képi anyagot állítottak össze, amely a szó legjobb értelmében korhatár nélküli közönségre számíthat. Érdemes forgatni ezt óvodapedagógusoknak és kisiskolások kézműves-foglalkozásait vezetőknek csakúgy, mint a húsvéti locsolkodókat váró kamaszlányoknak, vagy azoknak, akik „csupán” a népi díszítőművészet újabb technikáival szeretnének megismerkedni.

Az első fejezetek a tojásfestéshez használatos anyagokat, eszközöket mutatják be, majd sorra következnek az egyes technológiák könnyen érthető, jól illusztrált ismertetői, amelyek a kézügyességgel kevéssé megáldott próbálkozókat is hozzásegítik az alkotás öröméhez, a kész darabok nyújtotta sikerélményhez.

Piros tojások, piros kannaAmint a sorozat más köteteiben is megszokhattuk ezt, itt sem marad ki a kötetből az elkészítendő tárgyakhoz szorosan kötődő szokások bemutatása. Így aztán az olvasó úgy szerezhet jártasságot a hímes tojások készítésének titkaiban, hogy közben átfogó képet kap az egyházi ünnepről és a húsvéthoz kötődő gazdag néphagyományokról egyaránt.

Fontos megjegyezni: bár a hímes tojások iránti érdeklődés kétségkívül húsvét táján a legélénkebb, de a szerzők azt is megmutatják, hogy a festett tojások (sőt: a díszes, „cifra” gyümölcsök) az év bármely szakában használhatók szemet gyönyörködtető, kedves lakásdíszekként is. Hogy még nagyobb kedvvel fogjunk neki a munkának, még több esélyünk legyen a végső sikerre, a kötet tartozéka egy melléklet is, amely 24 „szabásmintával” segíti a gyakorlatlan kezek biztosabb vezetését.

Rózsa Györgyné – Balatoniné Rózsa Edit: Tojásfesztés népi technikákkal (Fortélyok sorozat, Cser Kiadó, Budapest, 2009)