Ami egyszer már napvilágot látott, azt második alkalommal Erdős megtiltotta.

Fél évszázada, 1975-ben debütált az Omega hatodik albuma, a "Nem tudom a neved", amely a boltok polcaira került. A zenekar tudta nélkül azonban a lemez borítója megváltozott, és egy letiltott szám miatt a B oldal is rövidebb lett. Ezzel egy időben, ugyanez évben, a The Hall of Floaters in the Sky című angol nyelvű albumukat is piacra dobta a németországi Bellaphon kiadó, hogy elérjék a nyugat-európai közönséget.

Kóbor János a hatodik magyar stúdióalbumukkal kapcsolatban így nyilatkozott Csatári Bencének életének utolsó interjújában: "Összességében azt mondhatom, hogy 1975-re visszakerültünk arra a pontra, ahol 1969-ben egy potenciálisan sikeres második angliai lemez és a hozzá kapcsolódó harmadik országos turné után kellett volna állnunk a nemzetközi zenei színtéren."

Kétségtelen, hogy a következő években, a space rock fénykorában alkották meg három legnagyobb sikerüket: az Időrablót, a Csillagok útját és a Gammapoliszt.

A "Nem tudom a neved" című dalok először Magyarországon az Országos Rendező Iroda próbatermében kerültek bemutatásra, és a lemez címadó számát a Magyar Rádió is műsorra tűzte, ahol a vokális részek felvétele is zajlott. Ennek köszönhetően Körmendi Vilmos, mint az anyag zenei rendezője, hangszerelője és karmestere, kiemelkedő szerepet játszott a projektben. Ő irányította a Táncdalfesztivál Szimfonikus Tánczenekarát is, ami betekintést ad a zenei világába. Érdekesség, hogy létezik egy 1974-ből származó rádiófelvétel az album nyitó daláról, amely jelentősen eltér a nagylemezen hallható verziótól.

A jól ismert albumverziót Peter Hauke közreműködésével alakították ki, és ez a változat található meg a '74-es angol nyelvű lemezen, amely a "200 Years after the Last War" címet viseli.

Ekkor érkezett el a pillanat, amikor Benkő László Moog szólója életre kelt. Az album gerincét a harmadik lemez Szvitje képezi, ám Hauke úgy döntött, hogy a nagyzenekari kíséretet ezúttal mellőzi.

A Nem tudom a neved ősverziójával indul a Grundrecords kiadó 2022-ben kiadott CD-je, amelynek másik érdekessége, hogy az eredeti barna borítóval jött ki. Nem a legjobb szó persze az eredeti, tudniillik arra Ágoston István fotóművész fellelt egy lebontott házat, amelynek már csupán a homlokzata dacolt az elmúlással. A pőre ablaknyílásokban álltak a zenészek, egy-egy szál virágot tartva. Erdős Péter menten letiltotta "a hippi-korszakot idéző fotót".

Visszatérve a lemezborítóra, az együttes hazatért az NSZK-ból, és egy pécsi lemezboltban találkoztak a tasakkal. Ez a barna verzió volt, hiszen az újranyomások már bíborszínben ragyogtak. Erdős doktor így magyarázta a zenészeknek: a borító különleges kaptárszerű mintázata azért készült így, mert a sejtek hatszögletűek, és az Omegának ez a hatodik albuma.

Kivéve a hanghordozót tokjából, újabb gazemberségre lettek figyelmesek a zenészek, a B oldal mindössze tizenhárom perces volt. Erdős ugyanis leparancsolta a Tűzvihar című számot. Két kérdés vetődik fel. Miért tette, hiszen a dal már megjelent az 1969-es Tízezer lépés korongon?

Miért vágytak a zenészek arra, hogy az új albumra egy átdolgozott verziót is felvegyenek?

Az első kérdésre Erdős Péter maga adott választ 1975-ben, amikor kifejtette a zenekarnak: "Vörös csönd, itt maradt, ez maradt" szövegrész miatt tiltotta le az albumról.

A magyarázat talán abban rejlik, hogy az Omega együttes tagjai, akik az év egy részét hazájukban, másik részét pedig a vasfüggöny túloldalán töltötték, időbeli zűrzavarba kerültek. Ennek következtében nem tudtak elegendő új dalt írni. Ez az én saját spekulációm. A gondolatomat Csatári Bence Kóbor János monográfiájában olvasottak inspirálták. Mecky az „Égben lebegők csarnokáról” így nyilatkozik:

Ezt a dalt a Magyar Rádió stúdiójában kezdtük el formálni, hiszen csak a gitártéma állt rendelkezésünkre, a többi még csak ötlet volt. Az idő azonban nem volt barátunk, hiszen a rádióban nem állt rendelkezésünkre végtelen időtartam. Így hát gyorsan feldúdoltuk Sülyi Péternek a dallamot, hogy minél előbb haladhassunk a munkával.

Aztán a határidő bizonyult a legjobb múzsának, mert Péter itt hozta a legjobb formáját, nemcsak gyorsaságban, de minőségben is."

Az Egyszemélyes országról a következőket osztják meg: "Ezt a dalt Kölnben alkottuk meg egy kis szabadidőnk során a stúdióban, amikor rájöttünk, hogy a kinti harmadik albumunkhoz nem áll rendelkezésünkre elegendő dal."

A Future Man című sorozat első epizódjának végén található főcímet 2017-ben a Hulu streaming platformon sugározták, azonban a stáb egy hasonló verziót tulajdonított el. Mindeközben a szerzők, Molnár György, Kóbor János és Hajnal István, a dologról mit sem tudtak.

Nem, és ne feledkezzünk meg a korábban említett Egyszemélyes országról sem. Érdemes összehasonlítani, mennyivel gazdagabb és dinamikusabb a hangzás a kinti stúdióban, ahol Peter Hauke vezetésével készült a felvétel.

A gitárok, amelyek korábban a színpad elülső részén foglalták el helyüket, most hátrébb húzódtak, míg a basszusgitár, mint egy erőteljes szívverés, a figyelem középpontjába került. A döngő lábdob helyett a Moog basszus hangzása emelkedett ki, gazdagítva a zenét egy új dimenzióval.