Arccal a kassza felé: a Squid Game második évada egy igazi maratoni előzetes!

Hallani lehetett, ahogy a Netflix vezetői versenyt futnak az idővel, s ostorral a kezükben próbálják rábírni Hvang Donghjokot, a sorozat megálmodóját, hogy adja ki magából a Squid Game (magyarul Nyerd meg az életed) folytatását. Nem meglepő, hiszen a brutalitással és társadalmi kritikával fűszerezett alkotás lett a platform legsikeresebb sorozata, és 2021 óta csupán a Wednesday tudta megközelíteni a nézettségi rekordját, de azt már nem tudta megdönteni. Így tehát nem maradt más választás, mint hogy megérkezzen a régóta várt folytatás. Azonban, ahogy a történet előrehaladt, a nézők kezdtek felfedezni egy kellemetlen szagot: az alkotó izzadságának éles aromája, amely valószínűleg átjárta a laptopját, míg a hét epizódnyi cselekményt a világra hozta. Dián Dóri írása.

Nem örülök neki, hogy ismételnem kell magam. Ugyanis amit elmondanék a Squid Game második évadáról, részben már leírtam a Joker folytatásáról szóló cikkemben: ideje lenne komolyan venni, ha a készítő nem tervez folytatást a művének, az alkotók pedig egyszer ellenállhatnának a kísértésnek meg a dollárhegyeknek, és kitarthatnának eredeti víziójuk mellett. (Bezzeg a Kaost meg elkaszálták, fene a pofájukat, pedig abban bőven volt még muníció, és a stáb is a folytatásra készült - elnézést, ezt a húzást még nem tudtam megbocsátani a Netflixnek.)

Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy a Squid Game második évada ugyanúgy egy kalap felejteni való lett, mint a Joker 2.

Jelenlegi helyzetében a Netflix sajnos ugyanabba a csapdába lépett, mint a Warner Bros. – és Donghjok is hasonló nyomásnak engedett, mint Todd Phillips. Bár a gothami bohóc történetével ellentétben a dél-koreai sorozatnak még mindig megvan a lehetősége, hogy a beharangozott harmadik, egyben utolsó évadával javítson a helyzetén, ez most csupán csekély vígasz.

de végül mindezek csupán ígéretek maradnak, amelyek nem teljesednek be. A cselekmény sodrása néha olyan, mint egy hullámvasút, ahol az emelkedések közé beékelődnek a mélypontok, és a várva várt csúcs helyett inkább a feszültség fenntartására koncentrálnak. A sorozat megint csak a saját magáról alkotott képét tükrözi vissza, miközben a néző számára sokszor egyértelmű, hogy a megoldások távolabbra kerülnek, mint valaha. Az írók ügyesen manipulálják a feszültséget, de az érzés, hogy a történet nem halad igazán előre, egyre erősebben érezhető. A karakterek jellemei gazdagok, de sokszor úgy tűnik, mintha csak statiszták lennének a saját drámájukban, hiszen a valódi fejlődés helyett inkább a sejteket gyarapítják. A friss ötletek és fordulatok ígérete folyamatosan lebeg a levegőben, de a végső katarzis helyett csupán az elhalasztott élmény marad. A nézők pedig, akik már régóta várnak a nagy csattanóra, egyre inkább frusztráltak lehetnek a szünetek miatt, amelyek csak növelik a várakozást, de nem adnak kielégítő választ a feltett kérdésekre. A történet így inkább egy végtelen körforgásra emlékeztet, ahol a valódi előrelépés helyett a múlt árnyai kísértenek minket.

Aztán az ég világon semmit sem fognak tenni vele, hogy a legjobb rész az utolsó felvonásra tartogathassák.

El sem tudom képzelni, mekkora súlyt cipel az alkotó a vállán, mikor egy ilyen népszerű sorozat rajongói az egekbe emelt elvárásaikkal bombázzák. Úgy vélem, ez olyan nyomás, ami alatt rendkívül nehéz a legjobb formáját hozni.

Nem tudhatom biztosan, hogy a streamingcég vezetői állították-e be ezt az irányt, vagy Donghjok maga döntött úgy, hogy nem érdemes eltérni a jól bevált úttól. Azonban a sorozat ígéretes kezdése után a második felére úgy tűnt, mintha behúzták volna a kéziféket, és az első évad megoldásait új köntösbe csomagolva tálalták volna újra.

Az első, piros lámpa-zöld lámpa játékot kivéve a "kihívások" újak, ötletesek és látványosak is, de állatira túlnyújtották a legtöbbet.

Ráadásul viszonylag gyorsan kiderül, hogy kik azok a "félreérthető" játékosok, akiknek sorsa már előre meg van írva, és kik azok, akiknek a játékmenet során nem kell aggódniuk a következmények miatt. Így a feszültségünk is csupán ritkán és pillanatokra csap fel, elvész a maga izgalmában.

Viszont vannak érdekes új karakterek is, akik szintén arra várnak, hogy kibontakozhassanak, mert ebben az évadban ők is csak a felszínt kapargatják.

A gyilkolászás brutalitása most is jelen van, vértől csöpögő jelenetekkel borítva, de sajnos az új évad nem kínál olyan újdonságokat, amelyek ne lettek volna már ismerősek az előző részekből.

A legnagyobb szívfájdalmam a folytatással kapcsolatban a már említett, egyhelyben toporgó mellékszálak halmaza. Két elég izgalmas karaktert is követhetünk Szong Gihun küzdelme mellett: a rendőrt, aki az első évad végén felfedezte, hogy eltűntnek hitt bátyja a játékok kegyetlen játékmestere; és egy Észak-Koreából menekült lányt, aki a magenta overálos, maszkos őrök egyikeként dolgozik. Állatira érdekelt volna, hogy

Hvang Dzsunho mesteri tervet szőtt, hogy elcsípje a testvérét, miközben ügyesen manipulálja a körülötte lévőket. Az első lépésben mindenkit meggyőzött arról, hogy fogalma sincs a Frontember valódi kilétéről, ezzel elültetve a gyanútlan bizalmat az emberekben. A látszólagos naivitása mögött azonban egy alaposan kidolgozott stratégia rejlett, amely lehetővé tette számára, hogy titokban nyomozzon a testvére után. Mindezt úgy tette, hogy senki ne sejtsen semmit, így kihasználva a környezetében lévő információkat, hogy végül a legjobban megközelíthesse a célját.

B) Hogyan és miért választja valaki, hogy egy ilyen kegyetlen játékban őrként tevékenykedjen? A toborzási folyamat általában titokban zajlik, és sok esetben manipulációval és megfélemlítéssel párosul. Az őröket gyakran a hatalom és az alávetettség eszméje vonzza, hiszen a rendszer sokszor ígér nekik előnyöket, státuszt vagy anyagi juttatásokat. A kiképzés során brutális módszerekkel edzik őket, hogy a kegyetlenség a második természetükké váljon, és ne érezzenek együttérzést az áldozatok iránt. A történet középpontjában álló észak-koreai lány különös figura, aki a rezsim elnyomása elől menekülve került ebbe a sötét világba. Az ország elhagyása nemcsak jogi, hanem fizikai kockázatokkal is jár, hiszen a határok átlépése gyakran halálos következményekkel járhat. Az ő esetében a remény és a félelem keveredett: a szabadság iránti vágy hajtotta őt, miközben tisztában volt azzal, hogy a világ, amelybe belép, nem feltétlenül ígér jobb jövőt. Az ő története a túlélésért folytatott harc, amelyben a kegyetlenség és a remény szálai fonódnak össze.

Ez a két melléksztori azonban nem igazán halad előre: Dzsunho folyamatosan egy hajón vergődik, és nagyon hamar világossá válik, hogy ennek mi az oka. Az őrlányról pedig csupán annyit tudunk meg, hogy keres valakit, és hogy nem hajlandó részt venni a szervkereskedelemben, hogy miért, az rejtély marad.

Mindkét történetben ott lüktet a lehetőség, hogy izgalmas fordulatokkal teli kifutás várjon ránk, de mintha Barney Stinson szavaival élnénk: a "wait for it" felkiáltás előtt állunk, és izgatottan várjuk, hogy mi következik. Érezzük, hogy a potenciál itt van, mint egy rejtett kincs, de sajnos az idei évad során bemutatott tartalom a két történetből csupán ízelítő, alig karcolva a lehetőségek felszínét.

A második évad időhúzása a végére érve éri el igazán a csúcspontját: a történetet nem zárták le, csupán félbeszakították.

Teljesen megértem, hogy a cliffhanger hatásos, és valóban felkelti az emberek kíváncsiságát, hogy mi következik. Azonban, ha jobban belegondolunk, nem igazán felel meg a lezárás kritériumainak. Olyan érzésem van, mintha az írók itt megálltak volna, mintha kifogytak volna a szavakból, és csak ennyit tudtak volna leforgatni a sorozatból. Az egész úgy tűnik, mintha a történet itt megtorpanna, és nem kapnánk meg a várva várt kerek egészet.

2025-ben érkezik a harmadik, befejező évad, és hát, ha eddig nagyok voltak az elvárások a készítőkkel szemben, most triplázódik az egész, rajtuk a világ szeme: meglátjuk, képesek-e úgy befejezni a történetet, hogy tanulnak a hibáikból, és nem követik el újra azokat.

A Squid Game második évada nem vált teljesen élvezhetetlenné, sőt, még csak kifejezetten gyengének sem mondható. Az eleje ígéretesen alakult, azonban számos aspektusban nem tudta megütni az első évad színvonalát. Ez egy ekkora népszerűségnek örvendő sorozat esetében nem éppen kedvező helyzet.

Olyan, mintha az írónak nem lett volna elég ötlete a folytatásra, ami viszont volt, azt igyekezett úgy elnyújtani, hogy ki tudja tölteni a streamingcég elvárásait az epizódszámokat illetően.

Azoknak, akik még nem látták a második évadot, azt javaslom, inkább várják meg a befejezést, és együtt nézzék meg a kettőt, hátha úgy már értelmet nyer sok minden, és remélhetőleg elmarad az a kesernyés szájíz, amit most érzek.

A Squid Game (Nyerd meg az életed) második évada december 26-tól debütál a Netflixen, és izgalmas új fordulatokkal várja a nézőket. Ne hagyd ki ezt a feszültséggel teli folytatást!