"Az Arad megyei magyar közösség számára talán még soha nem volt ennyire meghatározó a parlamenti választás."


Faragó Péter, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke és parlamenti képviselő, csatlakozott hozzánk, hogy közösen elemezzük az államfőválasztás első fordulójának eredményeit.

- Elnök úr, országos szinten Kelemen Hunor államfőjelöltünk összesen 416 327 szavazatot kapott, elégedett-e a megyei eredményekkel?

Szeretném kezdeni azzal, hogy őszinte köszönetet mondok mindenkinek, aki részt vett a választáson, és támogatta Kelemen Hunor szövetségi elnököt, aki a józan ész képviseletét vállalta. Nagy örömmel indultunk a megmérettetésre egy alaposan kidolgozott programmal, hiszen mi voltunk az egyetlen politikai formáció, amely valódi, mindennapi problémákkal foglalkozott, és konkrét megoldásokat ajánlott. Minden egyes szavazatra rendkívül büszkék vagyunk, amelyet elnökünk kapott. Az első forduló után próbáljuk értelmezni az ország belpolitikai eseményeit, de egyértelmű, hogy az utóbbi másfél év gyenge kormányzása miatt sok elégedetlen és dühös választó fordult el a koalíciótól. A szélsőséges nézeteket képviselő jelöltek meglepően sok szavazatot kaptak, ami mindannyiunk számára világos figyelmeztetés. Szükség van a változásra, de az irányváltás mellett a helyes út megtalálása is elengedhetetlen. Éppen ezért mindenkinek le kell vonnia a tanulságokat a jövő érdekében.

- A kormány hatékonyságának a leromlásához hozzájárult-e a tény, miszerint az RMDSZ-t kiszorították az állam irányításából? A szövetség politikusai egyben kiváló szakemberek is, akik nagyban hozzájárultak az akkori kormány sikereihez.

- Véleményem szerint, az elmúlt 30 évben Romániának akkor volt jó kormánya, amikor annak az RMDSZ is tagja volt, ami jó volt az összlakosság, illetve nekünk, magyaroknak is, ha ott vagyunk annál az asztalnál, ahol a döntések születnek. Ilyen esetben sokkal nagyobb erőnk van kivédeni az ellenünk indított támadásokat, amelyekből, sajnos, egyre több adódik, hogy a közösségünk céljait, elvárásait tudjuk szolgálni minden lehetséges szempontból. Az elmúlt másfél év egy hihetetlenül gyenge, kapkodó kormányzást mutatott be az országban. A jelzett kormányzásnak a következménye is az elégedetlen, dühös tömegnek a megnyilvánulása az államfőválasztáskor. Nekünk, magyaroknak nincs semmiféle szégyellnivalónk, hiszen a szövetségi elnökünk jól szerepelt, ezzel együtt, minden erőnkkel és idegszálunkkal arra kell összpontosítanunk, hogy a december 1-jére kiírt parlamenti választásokon az RMDSZ kapja meg minden magyar embernek a szavazatát. Minden olyan magyar, akinek fontos a közössége, és nem érdektelen számára, hogyan fogunk élni a következő években Romániában, menjen el szavazni, és tegye a pecsétet a tulipánra. Őszintén szólva, még soha nem tartottam annyira attól, hogy milyen parlamentje lesz az országnak. A mostani választások után senki nem tudja elképzelni, milyen parlamenti vagy kormányzati többség alakulhat ki. Ezzel együtt, a választások után valakinek kormányoznia kell az országot, ezért egy kormánynak meg kell alakulnia, amelynek lesz egy programja, valamilyen ereje. Ilyen körülmények között az érdekvédelmi szövetségnek nincs más választása, mint jelen lenni a parlamentben, és egy elfogadható többség részeseként végre kell hajtanunk a választási programunkat. Abban hangsúlyoztuk a családok támogatását, az oktatási rendszer átalakítását, a fizetésből, valamint a nyugdíjból élők helyzetének a javítását. Ugyancsak hangsúlyoztuk, hogy az államnak vissza kell vennie abból az arrogáns stílusából, ahogyan kezeli a vállalkozókat és az állampolgárokat. A jelzettek végrehajtására esélyünk csak akkor van, ha kormány-, illetve parlamenti tényezők leszünk a következő négy évben. Ez a legnagyobb kihívás a közösségünk számára. Sajnos, előrevetítve a lehetőségeket, az is hatalmas kihívásnak ígérkezik, hogy meg tudjuk védeni a magyar közösségünket, ugyanis semmi jó nem várható egy olyan parlamenttől, amelyben minden valószínűség szerint egy legkevesebb 30%-os sovén képviselet fog ülni. Bizonyára ott lesznek, és meg fogják támadni az anyanyelvű oktatási hálózatot, a magyar közművelődési életet, a nemzeti szimbólumaink használatát. Abból akarnak majd komoly tőkét kovácsolni, hogy közülük ki a nagyobb, a jobb román. Mindent összevetve, az erdélyi magyarok szempontjából nagyon fontos lesz a december elsejei parlamenti választás, ahova nagyon sokunknak el kell mennünk szavazni. Az Arad megyei magyarok számára, talán még soha nem volt ilyen fontos a parlamenti választás, ahol minden szavazat számít.

- Kérem, nevezzük meg pontosan: mitől eshet el az Arad megyei magyarság, ha netalán, ne adj Isten, nem lesz parlamenti képviselője?

A parlamenti képviselet minden egyes megyében tükrözi a helyi közösség erejét és összetartását. Ez a képviselet nemcsak a magyar közösség számára teremt tiszteletet a többség részéről, hanem erőt is ad, amely lehetővé teszi, hogy hatékonyan működjenek az oktatási intézmények. Folyamatosan egyeztetünk a tanfelügyelőséggel és a minisztériummal, hogy óvodáink és iskoláink zavartalanul működhessenek. A támogatás, amelyet közösségi egyházainknak nyújtunk, szintén kiemelkedő jelentőséggel bír, hiszen az elmúlt évek során Bukarestből számos forrást sikerült elnyernünk, amelynek köszönhetően templomaink szebbé váltak. A magyar képviselet, bár nem mindig közvetlenül, de folyamatosan hozzájárul közművelődési programjaink sikeréhez. A képviselet jelentősége abban rejlik, hogy képes vagyunk támogatásokat szerezni a megyeszerte megrendezett magyar eseményekhez. A képviselői névjegykártya különösen fontos, amikor Aradon közösségi ügyekben kell fellépni, hiszen a megyei tanács a programjaink jelentős részét támogatja. Ehhez elengedhetetlen, hogy képviselőink ott legyenek, ahol a döntések születnek. Azonban mindehhez szükséges egy olyan háttértámogatás, amelyet Bukarest biztosít számunkra, hogy hatékonyan tudjunk dolgozni közösségünk érdekében.

Hogyan segíthet Bukarest a településfejlesztési programok előmozdításában?

Természetesen, eddig minden Arad megyei, magyar közösségek által lakott településen a parlamenti képviselet és a kormányzati eszközök kihasználásával jelentős, több millió lejnyi fejlesztések valósulhattak meg. Ezek közé tartoznak a korszerű utak, járdák, kerékpárutak, valamint a szennyvízkezelő rendszerek kiépítése. A megyében különösen fontos lenne a földgáz bevezetése is, amely lényegesen javítaná a lakosság életminőségét. Mindezek a fejlesztések az RMDSZ-re leadott szavazatoknak köszönhetően váltak lehetővé, hiszen parlamenti képviselet nélkül sokkal nehezebb lenne ezekhez az erőforrásokhoz hozzáférni.

Related posts