Egy víz nélküli vízimalom története az idő múlásának titokzatos tanúja (galéria)
Ha Magyarország irányából szeretnénk eljutni az Adriai-tengerhez, először Zágrábot kell elhagynunk. Ezt követően két lehetőségünk van: folytathatjuk utunkat az Isztriai-félsziget felé, vagy a déli irányt választva Zára, Split és Dubrovnik irányába haladunk. Ha a déli utat választjuk, ma már autópálya segíti a haladásunkat, amit a legtöbben preferálnak. Vannak viszont, akik a lassabb, de jóval festőibb tengerparti utat részesítik előnyben, míg másokat a tenger felől érkező viharok miatt időnként lezáró sztráda tart vissza. Az Adriai-tengerhez igyekvő magyarok közül alig néhányan térnek le a Gacka folyó völgyébe, ahol az alsóbbrendű út Otocsán és Goszpics között kanyarog.
Több mint három évtizede, hogy Cicóval ezen a tájon kalandoztunk, együtt Eduardóval, akinek sorsa végül Bolíviában tragikus véget ért. Manapság, amikor a világ szeme az ukrajnai konfliktusra szegeződik, csupán azok idézik fel a délszláv testvérharc és a balkáni vérontás emlékét, akik maguk is átélték, vagy akik utazásaik során tanúi voltak a történéseknek. Edu már nem lehet közöttünk, de mi Cicóval együtt felfedezzük a falakon megmaradt lövésnyomokat, amelyek a múlt fájdalmát őrzik, és ezeket az évek múlásával sem javították ki. Az urbex rajongói számára ez a helyszín mindenképpen lenyűgöző látványt kínál.
Urbex fotókon az egykori vízimalom
Otocsán városában járunk, amely Jugoszlávia felbomlása során, 1991-ben Horvátországhoz került. A Jugoszláv Néphadsereg egyenruháját viselő szerbek azonnal megtámadták és négy évig nem lehetett biztonságban sem katona, sem civil errefelé, a Gacka folyó völgyében. A lakók közül sokan - főként az otocsáni 133. brigádba szervezve - részt vettek a számukra honvédő háborúban, amelynek során a külvárost és a történelmi magot is súlyos károk érték, ezeket azóta nagyrészt helyreállították. Különösen hevesen ostromolta Otocsánt és a Gacka völgyét a jugoszláv-csetnik haderő 1991. augusztus 25-én és 26-án: csak Podum faluból két nap alatt mintegy ezer aknavetőgránát hullott az utcákra, házakra. A várost Goszpics, Fiume és Károlyváros irányából is elvágták a külvilágtól. A szeptember közepéig tartó támadások alatt az itteniek élelmiszer- és egészségügyi ellátás, templom és posta nélkül maradtak. Az üzemeket és a Gacka szállodát többször eltalálták a Jugoszláv Néphadsereg Udbináról és Bihácsról felszálló repülőinek rakétái. A Szentháromság templomot lerombolták, súlyos károk érték az iskolákat, a kórházat, a lakóházakat és a gazdasági épületeket. A város és környéke csak 1995 augusztusában szabadult fel végleg.
E napokat ma már egy emlékmű örökíti meg, mely a települést átszelő főúton áll, négy ágra szétágazó oszlop formájában. Az eső szitálása közepette egy virágárust keresünk, és végül rózsát vásárolunk. Letörjük a szárát, majd a folyó vizébe dobjuk a szirmok színes csokrát. Talán egyszer eljut a tengerig, de csak talán, hiszen a Gacka Otocsánál kettéágazik. A bal ág a Svica-völgybe kanyarodik, ahol tavat alkot, míg a jobb ág Otocsánon átfolyva Brlog mellett újra két kisebb ágra oszlik, amelyek később eltűnnek a víznyelőkben. A Gacka folyón számos malom állt valaha, melyek elődjei már a 15. században megépültek, és generációkon át biztosították a helyiek megélhetését. Ma azonban az építmények állapota siralmas; a faszerkezetek több helyen összeomlottak, csupán a kőalapok maradtak meg, amelyek egykor a völgy bonyolult vízrendszerének részét képezték.
