A nők hosszabb életének titka: miért élnek tovább a hölgyek, mint az urak?

A világ számos táján megfigyelhető, hogy a nők általában hosszabb életűek, mint a férfiak. E jelenség mögötti okok feltárására egy nemzetközi kutatócsoport indított vizsgálatot, amelyben a Debreceni Egyetem, a Pannon Egyetem és a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont szakemberei vettek részt. A kutatás során 1176 különböző emlős- és madárfaj adatait elemezték, hogy mélyebb betekintést nyerjenek a nemek közötti életkorbeli eltérések hátterébe.

A kutatás megállapította, hogy az emlősöknél a nőstények átlagosan 13%-kal élnek tovább a hímeknél, míg a madaraknál éppen fordítva: a hímek 5%-kal hosszabb életűek.

"Ennek az egyik feltételezett magyarázata az emlősök és a madarak eltérő ivari meghatározása. Az emlősöknél a nőstények két X kromoszómával a hímek egy X és egy Y-al rendelkeznek. Emiatt a hímek sérülékenyebbek lehetnek a kromoszómákhoz köthető genetikai betegségekre, hiszen bizonyos génjeikből csak egy példány áll rendelkezésre, amelynek hibája esetén nincs egy második, működő másolat. A madaraknál viszont fordított a helyzet: a hímek két azonos ivari kromoszómával (ZZ), a tojók pedig két különbözővel (ZW) rendelkeznek. Vizsgálatunk eredményei nagy vonalakban megfeleltek az ivari kromoszómák alapján várttal, ugyanakkor mind az emlősök, mind a madarak között akadtak olyan fajok, ahol az élettartam-különbség épp ellentétes irányú volt, mint az adott csoport többi fajánál. Ez alapján tehát kijelenthető, hogy az ivari kromozómák önmagukban nem magyarázzák maradéktalanul az élettartambeli nemi különbségeket." - tudtuk meg Dr. Vincze Orsolyától, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatójától, aki részt vett a kutatásban.

A szaporodási partnerért folytatott heves versengés különböző állatfajok életciklusának alakulását is befolyásolja. A poligám fajok, mint például a túzok, ahol a hímek gyakran feltűnő külső jegyekkel, például színes tollazattal vagy impozáns testmérettel büszkélkedhetnek, jellemzően rövidebb életűek. Ezek a díszes tulajdonságok nem csupán a szaporodási siker növelését szolgálják, hanem jelentős energiabefektetést is igényelnek, ami hozzájárulhat a hímek gyorsabb öregedéséhez. Ezzel szemben a monogám fajoknál, ahol a párkapcsolatok hosszabb távra tervezettek, a hímek általában hosszabb életet élnek. Az ilyen fajok esetében a hímeknek nem szükséges annyira feltűnővé válniuk, így kevesebb energiát fordítanak a külső megjelenésükre, ami hozzájárulhat a hosszabb életkorhoz. A szaporodási stratégiák tehát szoros összefüggésben állnak a hímek élettartamával, és az evolúciós nyomás formálja a fajok viselkedését és megjelenését.

- fejtette ki Liker András, a Pannon Egyetem oktatója.

Érdekes új eredmény, hogy a várható élettartam ivari különbsége az utódgondozással is összefüggést mutat: az az ivar, amelyik többet fektet az utódok felnevelésébe (emlősöknél többnyire a nőstények), gyakran hosszabb életű.

"Ez azzal lehet összefüggésben, hogy a gondozó szülő hosszabban tartó élete és gondoskodása az utódok túlélését is növeli, valamint egy hosszabb élet több tapasztalata a gondozás hatékonyságát is javítja. Mindkét tényező evolúciósan arra szelektálhat, hogy a gondozó szülő tovább éljen" - fejtegette Dr. Vági Balázs, a Debreceni Egyetem kutatója, a kutatás résztvevője.

A kutatás keretein belül a tudósok a vadon élő állatok populációinak adatainak elemzése mellett a legnagyobb nemzetközi állatkerti adatbázis alaposan nyilvántartott információit is figyelembe vették. Az eredmények arra utalnak, hogy a vadonban tapasztalható élettartam-különbségek nagyobb mértékűek, mint az állatkertekben, ám még ott sem tűnnek el teljesen, még a maximális gondoskodás és egészségügyi ellátás mellett sem.

Az újonnan megjelent tudományos tanulmány figyelemre méltó megállapítása, hogy a nemek közötti élettartamkülönbség nem csupán társadalmi vagy környezeti tényezők következménye, hanem az evolúciós örökségünk mélyén gyökerezik. Ebből kifolyólag valószínű, hogy a férfiak és nők közötti élettartambeli eltérések a jövőben is megmaradnak, és nem valószínű, hogy teljesen eltűnnek.

- foglalta össze Székely Tamás professzor, a Debreceni Egyetem munkatársa, aki 2010-ben indította el az ivararány kutatásának programját, és a jelen cikk koncepcióját Dr. Fernando Colchero-val (Max Planck Intézet) együttműködve alakította ki.