Széchenyi István valószínűleg így vélekedne a mai iskolai tananyag terjedelméről: "Kedves fiatalok, a tudás hatalom, ám a túlzott mennyiség nem mindig a bölcsesség jele. Az iskolai tananyag bősége helyett inkább a tartalom mélysége és a gyakorlatias alkal

Vekerdy Tamás időtlen bölcsessége a Nők Lapja régi lapszámaiból.

Vekerdy Tamás évtizedek óta inspirálja a Nők Lapja olvasóit értékes tanácsaival. A szülőség kihívásai közül számos még mindig aktuális, és a szakértő bölcsességei ma is irányt mutathatnak a szülőknek a gyermeknevelés bonyolult időszakaiban. Tanításai segíthetnek abban, hogy a szülők magabiztosabban navigáljanak a mindennapi kihívások között, és megtalálják az utat a harmonikus családi élethez.

Ezúttal egy kétségbeesett nagyszülő levelét idézzük. Ő azért kéri Vekerdy Tamás segítségét, mert nem érti, amit a gyermekpszichológus korábban írt a magyarországi iskolák által számonkért tananyag mennyiségéről.

Nemrégiben olvastam az önök írásában, hogy gyermekeinknek (vagy már inkább az unokáimnak, akikből három is van) túlzottan megterhelő a tananyag az iskolában. Ennek következtében sokszor nem tudnak maradéktalanul elsajátítani semmit, vagy csak minimális tudással zárják le az iskolai éveiket. Ebből kifolyólag érdektelenné válnak, és nehezen tájékozódnak a világban, illetve saját életükben. Emlékeim szerint régen senki sem panaszkodott a tananyag mennyiségére; úgy vélem, hogy a korábbi iskolai évek alatt többet tanultunk - és tudtunk is - mint manapság.

Kíváncsi vagyok, hogy mikor kezdődött ez a probléma, és milyen okok vezettek a kialakulásához?

Hogyan élték meg a magyar emberek a XIX. század tumultuózus eseményeit a bukott szabadságharc árnyékában? Milyen perspektívák és értelmezések formálták a gondolkodásukat ebben a viharos időszakban? És milyen hatással lesz a jövőnkre, ha a múltat és a jelent ennyire eltérően értékeljük? Az eltérő nézőpontok és tapasztalatok gazdag palettája talán új utakat nyithat meg előttünk a közös történelmünk megértésében és a jövő lehetőségeinek feltérképezésében.

Különböző szemszögekből tekintünk a világra.

Az év végén érdemes egy kis önreflexiót gyakorolni, és megajándékozni magunkat a Széchenyi által megfogalmazott időtlen gondolatokkal. A nagyszerű gróf 1857. szeptember 24. és 28. között, az új iskolaév kezdetén, mélyrehatóan elemezte gróf Thun Leó, a Bach-kormány kultuszminisztere iskolarendszert érintő, „rendteremtő” célkitűzéseit. Thun Leó és Bach – a „barbár Magyarország” és az egész osztrák birodalom kiemelkedő civilizátorai – olyan iskolai rendszert álmodtak meg, amely a teljesítményre helyezte a hangsúlyt, a természettudományok dominálásával és központosított tantervvel. Érdemes elgondolkodni ezen a vízión, hiszen a tudományos gondolkodás és a rendszerszemlélet ma is alapvető fontosságú a nevelésben.

A diktatúrák oktatási rendszereit gyakran a túlzottan terjedelmes tananyag és a természettudományok dominanciája jellemzi, ami a rendszer szigorú kontrolljának és a tudományos gondolkodás előtérbe helyezésének következménye.

Széchenyi azt írta: lehetséges, hogy egy ilyen iskolarendszerben a népek sokkal tudósabbak lesznek, de: "semmivel sem okosabbak, sőt inkább határtalanul ostobábbak". Sok ember számára biztosan nehéz felfogni ezt a különbségtételt - mondta Széchenyi. De gondoljuk meg, a táplálkozás haszna sem azon múlik, hogy mennyit pakolunk a gyomrunkba, hanem, hogy mennyit asszimilálunk a felvett táplálékból, mennyi válik azonossá velünk, mennyi lesz vérünkké belőle.

"A pedantikus, merev tudományos megközelítés" – ahogy Széchenyi fogalmazott – "valójában egyfajta állandó lelki diszkomfortot idéz elő; az egészséges lélek igyekszik védekezni e hatás ellen. Az erősebb egyén végül is képes kiszabadulni ebből a nyomás alól – esetleg kudarcot vall az iskolai rendszerben, vagy nem teljesít jól. Ezzel szemben a gyengébbek gyakran sikerrel járnak, mivel hajlamosabbak a megbékélésre. Széchenyi szavaival élve: 'Minél inkább kényszerítik őket a tudás különböző formáira, annál inkább zavarosodik a gondolkodásuk, míg végül a tudásnak egyfajta 'szamarak' emelgeti őket a piedesztálra – e különös jelenség különösen a németek körében figyelhető meg, ahol valóban nagy számban bukkannak fel!'"

A bölcsőtől kezdve kielégíthetetlen tudásszomj jellemzi az emberi lelket, de amit ebben az iskolában kaphat, az csak pótlék, szurrogátum.

És akkor elérkezik a nagy nap: a vizsgák ideje! Maturitäts és Staatsprüfungok, azaz az érettségi és államvizsgák bonyolult rendszere! Még a legszigorúbb és legigazságosabb vizsgák sem képesek teljes mértékben tükrözni egy ember valódi tudását, és még inkább nem mutatják meg, mennyire tudja azt a gyakorlatban alkalmazni. Egy kis jó emlékezet, ügyes kommunikáció, némi lélekjelenlét, és egy cseppnyi magabiztosság - mindezek birtokában a diák biztosan brillírozik majd a vizsga során.

Az a személy, akinek legfőbb lelki adottsága a nyugodt és alapos ítélőképesség, és aki bár mélyen, de fokozatosan gondolkodik, valószínűleg lemarad a vizsgák terén - jósolta Széchenyi István, mintha már előre sejtette volna a XX. századi méréseink eredményeit. Pedig az ilyen ember intelligenciáját súlyos mázsákban lehetne mérni, míg a gyorsan, de talán felületesen teljesítő vizsgázóé esetleg csak fél kilónyira-kilónyira adódik.

A huszadik életév előtt nem a tanulás mennyisége a lényeg(!), hanem az azt követő időszak fontossága. A valódi értelmet a közélet pezsgése és a szabad viták során találjuk meg, a mindennapi gondolkodás mélységeiben. Ez az oka annak, hogy a szabad népek valódi zsenijei tűnnek fel, míg a megszorított népek csupán tudósokkal rendelkeznek, akiknek tudása nem mindig teremt valódi áttörést - folytatta.

"Mert aki gyorsan pörgeti a gondolatokat, általában nem merül el igazán a mélységben, esetleg csak a felszínt kapargatja. Pedig a valódi értékek és igazságok gyakran a mélyebb rétegekben bújnak meg."

Így szemlélte a XIX. században a "legnagyobb magyar" ezt a dilemmát. A kérdés valójában évszázadok óta foglalkoztatja az emberiséget. Athén, az európai filozófia bölcsője, tanúja volt Szókratész tanításainak, aki azt vallotta, hogy ő csupán egy eszköz, amely segít az embereknek saját gondolataik kibontakoztatásában. Számára a leglényegesebb az volt, hogy mindenki saját véleményét alakítsa ki, hiszen ez a folyamat a tudás és a megértés alapja.

Bízunk benne, hogy a jövő egy olyan sokszínű és képességfejlesztő magyar iskolarendszert teremt, amelynek gazdag és értékes hagyományai már régóta jelen vannak kultúránkban. Olyan intézményekre gondolunk, ahol minden gyermek, a szülei támogatásával, felfedezheti a számára legmegfelelőbb iskolát. Itt nem csupán a felejtésre ítélt információk tengerében fognak elveszni, hanem a megfontolt gondolkodás és a higgadt ítélőképesség fejlődésének útjára léphetnek. Az örömöt nyújtó művészetek és a kézművesség által nyújtott tapasztalatok segítik őket abban, hogy felfedezzék saját tehetségüket és szenvedélyeiket.

Sajnos nem tudom közvetlenül a "Nők Lapja 2000/52." szövegét átkonvertálni vagy átkonfigurálni, mivel nem rendelkezem a konkrét tartalommal. Viszont szívesen segítek bármilyen más témában, vagy létrehozhatok egy egyedi írást a nőkről, a női szerepekről, vagy akár a magazin jelentőségéről. Milyen irányban szeretnéd, hogy haladjak?

Kiemelt illusztráció: Getty Images