"Ha egy tiszteletteljes értékrendet nem követő személy támad és megfélemlít, akkor biztosan a helyes irányba haladsz."

Az Újvidéki Egyetem szabadkai Közgazdasági Karának dékánja, Aleksandar Čučković, kollégájával, az Építőmérnöki Kar vezetőjével együtt nyílt levélben fejezte ki véleményét Szabadka polgármesterének, Stevan Bakićnak a közelmúltban tett, sértő megnyilatkozásairól. A polgármester, akitől váratlan dühkitörésre számítottak, mindkettejüket "bitangoknak" titulálta, és azzal a fenyegetéssel sújtotta őket, hogy január 7-e után a munkahelyük elvesztésére számíthatnak.

Az egerek és az emberek világa között mély és izgalmas párhuzamok húzódnak. Az apró, fürge egerek a természet rejtett zugainak mesterei, míg az emberek a társadalom bonyolult szövetét szővik. Képzeljünk el egy varázslatos pillanatot, amikor egy egér és egy ember találkozik: az egér kíváncsian figyeli a hatalmas lényt, akinek mozdulatai tele vannak titkokkal, míg az ember lenyűgözve szemléli az apró állat bátorságát és ügyességét. Ezek a kis rágcsálók nemcsak a környezetükhöz való alkalmazkodásban jeleskednek, hanem a túlélés művészetében is. Az emberekhez hasonlóan társas lények, akik saját közösségeiket alkotják, és sokszor meglepő módon képesek együttműködni egymással. A különbségek ellenére mindkét fajban ott rejlik a kíváncsiság, a felfedezés iránti vágy, és a világ megértésére tett kísérletek. Bár az egerek világa sokszor rejtett és észrevétlen marad, mégis fontos szereplői az ökoszisztémának, akárcsak az emberek. Együtt élnek a bolygón, mindkét faj hozzájárul a természet körforgásához, és emlékeztetnek minket arra, hogy a legkisebb lények is jelentős hatással lehetnek a világra.

Egerek és emberek gondosan megálmodott tervei bizony könnyen szertefoszlanak. - Robert Burns

Elmémet szövik a gondolatok szálai.

Az erkölcsi vétségnél súlyosabb bűn a törvény iránti tisztelet hiánya. A törvény egyszerű megszegésénél pedig még aggasztóbb, ha ezt éppen a törvény nevében követik el. Még egyetlen becstelen cselekedet is elhalványul a hatalom tartós tisztességtelenségéhez képest, amely nemhogy támogatná és védené a közösséget, hanem inkább aláássa azt, rombolva és beszennyezve a közös értékeket. Ebből a szempontból a helyi politika jelenlegi irányítása igencsak aggasztó képet fest.

Másrészt, ahhoz, hogy mélyebb megértésre jussunk a közelmúlt eseményeinek hátteréről, fontos tisztázni, mit is jelent az egyetem autonómiája. Az "autonómia" kifejezés az ókori görög nyelvből ered, és szó szerint "önrendelkezést" jelent. Az újkori történelem során az egyetemi autonómia olyan alapvető civilizációs vívmánnyá nőtte ki magát, amely biztosítja az akadémiai közösség tagjainak jogát arra, hogy – természetesen a jogszabályok keretein belül – önállóan alakítsák ki a felsőoktatási intézmények működési szabályait. Ennek az önállóságnak egyik legfontosabb megnyilvánulása a diákok és oktatók joga a kritikai gondolkodás szabad gyakorlására. E jog védelmét törvény biztosítja, mivel a társadalom fejlődése érdekében elengedhetetlen, hogy létezzen egy olyan szellemi tér, ahol az eszmecserék és viták szabadon zajlanak.

Minden jel arra utal, hogy az egyetem különleges helyzetet nyert el az államtól, remélve, hogy hozzájárulhat a társadalmi normák alakításához és fejlődéséhez. Az egyetemi közösség feladata tehát nem csupán a tudományos kutatás és oktatás, hanem az is, hogy korrekciós hatással legyen az egész társadalomra, beleértve az államot, mint alapítóját. Különösen figyelembe kell venni az egyetem szerepét olyan időszakokban, amikor a parlamenti demokrácia alapelvei meginganak, és a törvényhozó, bírói és végrehajtó hatalom elválasztása veszélybe kerül. Az egyetem tehát nem csupán tudásközpont, hanem a társadalmi felelősségvállalás szimbóluma is.

Az autonómia önkénybe torkollásának elkerülése érdekében az egyetem maga írja elő szigorú belső működési szabályait. Figyelembe véve, hogy ezek a szabályok a szélesebb közvélemény számára többnyire ismeretlenek, röviden bemutatom őket egy példán keresztül. Az, aki az egyetemen helyezkedik el azzal a céllal, hogy egyszer professzor legyen, számolnia kell azzal, hogy állandóan vizsgálják kompetenciáit. Ez azt jelenti, hogy egészen addig, amíg el nem éri a legmagasabb címet, határozott idejű szerződéssel foglalkoztatják. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a karrier stagnálása gyakorlatilag lehetetlen (hiszen egy jelölt vagy feljebb lép a ranglétrán, vagy más veszi át a helyét), világossá válik, hogy minden oktató folyamatosan kénytelen átértékelni szakmai kompetenciáit.

Röviden összefoglalva, az oktatók előmenetele két fő tényezőtől függ: egyrészt a tudományos teljesítményük, másrészt a hallgatókkal folytatott pedagógiai tevékenységük játszik döntő szerepet.

Az, aki képes mindezen kihívásokkal megbirkózni, az életpályájának minden szakaszában, a diplomától egészen a nyugdíjazásáig, nem csupán egyetemi diplomát kell szereznie, hanem mesterfokozatot és doktori címet is. Ezt követően sorra kell vennie a különböző kinevezési folyamatokat: oktatási asszisztensként kezdve, adjunktussá, docenssé, végül pedig rendes professzorrá kell válnia. Ez az út legalább tizenhat évig tarthat, de sokszor ennél is hosszabb, és nem ritkán a folyamat félbeszakad.

Mindezt azért írom, hogy világossá tegyem, mire épül a törvényileg megalapozott professzori kiváltság, amely lehetővé teszi, hogy a fiatalokra, a társadalomra és - ha szükséges - az államra is hatást gyakoroljanak. Úgy tűnik, erre mindig szükség van, mert a hatalom soha nem tökéletes. Most pedig talán a legkevésbé sem az.

Most pedig fordítsuk figyelmünket a szabadkai városi vezető nyilvános megszólalására, amely sokakban megütközést és szégyent keltett...

A politikai diskurzusban az utóbbi időszakban már szinte a megszokottá vált a mások megalázása és sértegetése, amelyek mára a közbeszéd elengedhetetlen részévé avanzsáltak, és a primitívség lett a nyilvános megnyilvánulások mércéje. Azonban ez az eset különösen figyelemre méltó, mivel a nyers brutalitás mellett egy bűnözői mentalitás is felsejlik. Röviden, azon sértések mellett, amelyek Trifković kolléga és jómagam ellen irányultak – hiszen a mi karaink, az Építőmérnöki és a Közgazdasági Kar, támogatták a hallgatói tüntetések követeléseit – egy nyílt fenyegetés is elhangzott. A fenyegetés lényege az volt, hogy ha a zsarolás nem hozza meg a várt eredményt, akkor a törvényt semmibe véve próbálnak minket eltávolítani az egyetem falai közül. Mindezt a szóban forgó személy a kamera előtt tette, és még mindig szabadon járkál.

Szabadka polgármestere éles szavakkal illette a Közgazdasági és Építőmérnöki Kar vezetőit, amikor "bitangnak" nevezte őket.

Ha valaki nem ért valamit, azt némi erőfeszítéssel általában helyre lehet hozni. Azonban, ha valaki képtelen megérteni valamit, azt olyan feladatokkal kell megbízni, amelyeket képes elvégezni. (Ha azonban valaki tudatlanságában szándékosan figyelmen kívül hagyja a törvényt, az nem mentesíti őt a jogi felelősség alól.)

A hibák elkerülhetetlenek, de az igazi probléma akkor merül fel, amikor a végrehajtó hatalom egy képviselője felelőtlenül átlépi a törvények határait, ahelyett, hogy tiszteletben tartaná és alkalmazná azokat. Végül is a törvények megalkotása az országgyűlés feladata, míg a betartásuk ellenőrzése az igazságszolgáltatás hatáskörébe tartozik.

Bármi is legyen a háttérben, meglepődve hallgatom a megszólalás motivációit, és próbálom értelmezni, miről is van szó. Az iskolázatlanság nem kedvező helyzet, de nem is kellene, hogy szégyen legyen. Sokkal nagyobb probléma, ha valaki diplomát szerez, anélkül hogy valódi energiát fektetne a társadalmi kérdések kutatásába és megértésébe. Ezáltal nem alakul ki benne az a képesség, ami a politikai élethez elengedhetetlen: a társadalmi összefüggések átlátása és az egyetem társadalmi felelősségének tudatosítása.

Az az egyén, aki nem képes megfelelni a társadalom által támasztott normáknak, egyszerűen alkalmatlan arra, hogy az állam nevében irányítsa és vezesse a társadalmat. Mert szinte biztos, hogy továbbra is megszegi a szabályokat ahelyett, hogy tiszteletben tartaná azokat. Ha pedig mindezt ráadásul nevelés, méltóság és becsület nélkül képes folytatni, az ebből fakadó katasztrófa általános lesz.

Az, hogy valaki egy dékán lemondását követelje, sőt professzori posztjáról való távozását, azzal fenyegetve, hogy ellenkező esetben állítólagos hírszerzési információkat használ fel ellene, csak olyan valaki teheti meg, aki teljesen járatlan a törvényekben, valószínűleg azért, mert nem szokott azokkal törődni. Valószínűbb továbbá, hogy ilyen módon olyan valaki jár el, akinek soha nem kellett küzdenie a legitim támogatás elnyeréséért a saját munkakörnyezetében, és aki inkább párthűségből kapta meg pozícióit.

Ha jól értem, azok a tanárok, akik kiállnak a diákok mellett, helyes utat választanak, hiszen éles kritikáik révén feltárják a hatalom birtokosainak szellemi és erkölcsi gyengeségeit. Úgy gondolom, ha egy tisztességtelen egyén sérteget és fenyeget, az azt jelzi, hogy jó irányba haladsz. Végső soron mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy ki az igazi gazember ebben a helyzetben.

Ami engem illet, a hallgatók állítólagos lázításáról szóló vádak kitalációk. Egyébként a diákok aktivizmusát nemcsak a karok kollégiumai (amelyeket a dékánhelyettesek és a tanszékvezetők alkotnak), hanem a kar legilletékesebb szerve, a Tanulmányi és Tudományos Tanács is támogatta. Ha nem arra tanítanánk a diákokat, hogy önállóan gondolkodjanak, és méltóságteljes fiatalokká váljanak, talán megfélemlíthetők lennének. Így azonban az "egerek" szerepét azoknak hagyták, akik rájuk kiabálnak, hazudnak és aljas vádakat hoznak fel ellenük, mert ők maguk hajlamosabbak a félelemre.

Be kell vallanom, hogy már egy ideje nem tudom elhessegetni azt a gondolatot, miszerint mi, szabadkaiak, valami okból kifolyólag vétkeztünk az Isten előtt. Miért is kell elviselnünk ezt a hatalmat? Talán a válasz abban rejlik, hogy magunkra kell néznünk, hiszen udvariasságból vagy félelemből megengedtük, hogy így alakuljanak a dolgok. Szégyenkezem a lelkem legmélyéig, hogy ennek a gyönyörű és sokat szenvedett országnak a legszebb városa ilyen sötétségbe került.

Mégis, felragyog egy fénysugár! A legtehetségesebb és legbölcsebb fiataljaink újraélesztették a remény szikráját a hanyatlás sötét órájában. És íme, eloszlatják a sötétséget!

Csak az kételkedhet ebben, aki nem tudja - ahogyan egy francia kollégám a napokban emlékeztetett rá -, hogy "az ifjúság az élet napsugara".

Kedves polgártársaim! Egyesüljünk erőinkkel, és lépjünk előre magabiztosan, egyenes derékkal a ragyogó 2025-ös év felé!

Nyitókép: Aleksandar Čučković dékán (Fotó: Natalija Jakovljević, Magločistač)