Friss felfedezés: Az agy felnőttkorban is képes új idegsejtek képzésére.

Felnőttkorban is képes új idegsejteket létrehozni az emberi agy memóriaközpontja - erre talált most meggyőző bizonyítékot egy svéd kutatócsoport. A Daily Science idézte a Science folyóiratban megjelent tanulmány szerint a hippokampuszban, amely a tanulásért, emlékezetért és az érzelmek szabályozásáért felelős agyterület, a neuronok képződése (neurogenezis) még időskorban is folytatódik.
A Karolinska Intézet kutatói már 2013-ban kimutatták, hogy felnőttek hippokampuszában is születnek új sejtek, de a kiinduló őssejtek jelenlétét eddig nem sikerült igazolni.
"Most sikerült feltárnunk ezeknek a sejteknek az eredetét, ami megerősíti, hogy az idegsejtek kialakulása a felnőtt agyban valóban megtörténik" - nyilatkozta Jonas Frisén professzor, a kutatás vezetője.
A kutatók 0 és 78 év közötti emberek agyszöveteit vizsgálták több biobank mintáiból. Többek közt egysejt-szintű génaktivitás-mérést, áramlási citometriát és gépi tanulást alkalmaztak, hogy feltérképezzék a fejlődési szakaszokat az őssejtektől az osztódó éretlen neuronokig. Két további technikával azt is megmutatták, hogy ezek a sejtek a hippokampusz egy meghatározott részében, a dentate gyrusban helyezkednek el.
A kutatások eredményei alapján a felnőttkori idegsejtképződés kezdeti sejtjei hasonlítanak más emlősök sejtjeire, ám a működő gének terén jelentős eltérések figyelhetők meg. Emellett egyénenként is jelentős variációk tapasztalhatók, ami további érdekességeket rejthet a folyamat mögött.
"Ez a kirakós új, jelentős eleme, amely kulcsfontosságú a megértéshez, hogy az emberi agy miként alakul át az élet különböző szakaszaiban" - emelte ki Frisén, kiemelve, hogy ez a felfedezés új lehetőségeket nyithat meg a regeneratív terápiák terén neurodegeneratív és pszichiátriai kórképek kezelésében.