Karácsony varázsa és a lúzerek A karácsony közeledtével mindenki izgatottan várja az ünnepi csodát, a melegséget, a családi összejöveteleket és a fények csillogását. Azonban minden évben felbukkan egy különös jelenség: a lúzerek. Ők azok, akik a legtöbb

Elsőre nehezen fogtam fel. Miért lenne ez jó a kormánynak, ha Karácsonyt gyanúsítottként idézik be? Hiszen nem tanulták meg a lecke után, amikor a Pride betiltásával már így is súlyos sebeket ejtettek magukon. Miért érzik szükségét, hogy folyamatosan újabb és újabb "lövéseket" adjanak le, miközben saját védtelen testrészeik veszélybe kerülnek?

Mit remélnek ettől? Jogi érvelésük, finoman szólva, erősen megkérdőjelezhető, hiszen tömegesen még ők maguk sem mertek ezzel élni. Amennyiben a nyomozó hatóság vádemelés nélkül zárja le az ügyet, az a kormány számára is súlyos presztízsveszteséget jelent. Ha eljutnak a bíróságig, és a bíró nem szab ki büntetést, az még nagyobb csapás lenne. Ha viszont büntetést szabna ki, az a legrosszabb forgatókönyv: Karácsonyt akarata ellenére hőssé emelnék.

A rabosítás pillanata szimbolikussá vált, ahogyan a főpolgármester, a maga közel két méteres magasságával, túlságosan is kiemelkedett a szokásos, sorszámtáblás fotózásból, amelyet jobbról, balról és elölről szoktak készíteni. Olyan volt, mintha a keretből kilépve, a valóság fölé emelkedett volna.

Hát ez az. Ez az egész túl magas nekik. A léc is, amelyet újabban folyamatosan levernek. Az ellenállás - Karácsonyé és, mint beszédében hangsúlyozta, a nála is fontosabb szereplővé vált szabad százezreké - kilógott a képből, amelyet a Karmelitában rajzoltak maguknak.

Nem tudták kezelni a gyanúsítás helyszínére tervezett szolidaritási gyűlést sem. Az utolsó pillanatban korlátozták a gyűlés helyszínét: a nyomozó iroda Labanc úti bejárata helyett a Budakeszi úton kijelölt járdaszakaszon kellett összegyűlnünk. Az indoklás szerint a Labanc úton való megjelenésünk sértené "a szabad munkába induláshoz fűződő emberi jogot". Így hát a jóval forgalmasabb Budakeszi útra kellett mennünk, ahol természetesen nem fértünk el a járdán. A rendőrök, akik most is korrektül végezték a dolgukat, kénytelenek voltak az úttest egyik sávját lezárni. Kicsit aggódtam is a Budakeszi úton 10-kor munkába indulók jogai miatt.

Karácsonyra szerencsére nem volt szükség. Nem csupán azért, mert már érkezésekor megnyugtatóan azt mondta: "remélem, szabadlábon jövök ki, de az biztos, hogy szabadon." Egy olyan város vezetőjeként, ahol a szabadság iránti vágy mindenki szívében ott él. Szabad emberként most is a szivárvány színeiben pompázó "Budapest" feliratú pólót viselt, amely büszkén hirdette a város szellemiségét.

Azért is, mert a későbbiekben kiderült, hogy minden szempontból képes volt szembenézni azzal a váratlan szuicid hajlamokat mutató hatalom által számára kialakított emelvénnyel. Köszönjük, tisztelt kormány, a lehetőséget! Udvariasan, sőt, még empátiát is tanúsítva a kínos helyzetben lévő kihallgatóival, azonban úgy vélte, hogy "a büntető eljárás a tisztelt nyomozó hatóság által, kormányzati utasításra, politikai indíttatásból zajlik", ezért nem hajlandó válaszolni a feltett kérdésekre. Panaszt tett a gyanúsítás ellen, kiemelve, hogy valóban ő hívta fel a polgárokat a jogszerű önkormányzati rendezvényre. Hivatalos nyilatkozata inkább morális önértékelésnek bizonyult, mintsem bűnbeismerésnek: "Büszke leszek arra, amikor az unokáim a dokumentumgyűjteményükben olvassák ezt a jegyzőkönyvet."

Külön kínos, hogy a rabosítási cirkuszt sikerült a helsinki megállapodás 50. évfordulójára időzíteni. Amelyet a Nyugattal együtt a szovjetek és a kádári Magyarország vezetői is aláírtak, az ú.n. 3. csomaggal együtt. Ez a csomag az emberi jogok - különösen a vélemény-, a vallás- és a mozgási szabadság - tiszteletben tartására kötelezett. Persze, 1975-ben és utána a vállalásokat előszeretettel megszegték, de a nehéz kő repülését nem lehetett megállítani. Onnantól ezek a jogok számonkérhetővé váltak, felébredt a politikát ellenőrző civil öntudat: számos civil szervezet alakult a kötelezettségek teljesítésének figyelemmel kísérésére.

Helsinki szelleme ismét tüske a hatalom oldalán. A vélemény- és mozgásszabadság maga is veszélyben van – hiszen a gyülekezési törvény módosítása éppen ezt szorítja háttérbe. A civil szervezetek már megint főellenséggé váltak. Azt hittük, a botrány hatására elhalványul a törvény, amely az átláthatóság álcáját öltötte magára, de a minap Orbán egy lengyel lapnak adott interjújában megerősítette: mégis előveszik. Most nem is a független sajtó ellehetetlenítésére helyezte a hangsúlyt (bár ez sem kerülheti el a sorsát), hanem a civilek elnyomására. Ők lettek a mumusok, nekik csendben kell maradniuk.

De miért nem tudják elhagyni vereségeik terepét? Maga Karácsony a tehetetlenségi erővel magyarázta: "A hülyeségvonaton nincsen fék."

Azt hiszem, nem ilyen egyszerű. Amit mi hülyeségvonatnak látunk, az Orbán legszemélyesebb ügye: mindenáron, mindenben győzni kell. Már kívülről tudjuk: szerinte a meccs addig tart, amíg nem győznek. A lengyel lapnak be is vallotta legnagyobb félelmét: "Ha az ellenfeleink vagy ellenségeink továbbra is szabadon folytathatják, akkor mi leszünk a vesztesek." És ami számára még elviselhetetlenebb: "Vesztesnek is tűnünk majd."

Ez a legnagyobb félelme: hogy lúzernek tűnjön. Ezért ragaszkodik minden egyes kudarcos próbálkozásához, hiszen be kellene ismernie, hogy valamiben alulmaradt. A "lúzer" kifejezés számukra a legrosszabb sértés, még a gazember vagy tolvaj jelzőnél is mélyebben vág. Karácsonykor különösen előszeretettel használják ezt a címkét. A Sajtóklub és a Pesti Srácok már az első, 2019-es főpolgármesteri kampányban ezt a bélyeget ragasztották rá. Tavaly, a második kampány során a ripost.hu "Egy lúzer története" címmel mutatta be életútját és tevékenységét.

Elérte őket a bumeráng. Most ők küszködnek a "lúzer" bélyeg rémével. És semmi sem drága, hogy elkerüljék.

Számukra az ország értéke semmihez sem fogható.