A nyomok Kassától indulva Lengyelországon keresztül Visegrádig terjednek.

Máthé János házasságkötése 1958. augusztus 15-én történt, amely esemény Balassa Zoltán írása szerint a Felvidék.ma oldalán is megemlítésre került.

Nemrégiben meséltem arról az izgalmas élményről, amikor a kassai Barangolások során Máthé János szobrászművész egykori otthonába látogattunk el. Jelenleg ezen a helyen található az ő múzeuma, amely az özvegyének köszönhetően jött létre, aki a városnak ajándékozta családi villájukat. Érdekesség, hogy az asszony korábban a kassai gyermekkórház igazgatójaként is tevékenykedett.

A Máthé házaspárral való találkozásom Jakoby Gyula festőművésznél történt. Amikor látogatóba érkeztek, éppen ott tartózkodtam, így természetesen magyarul folytattuk a beszélgetést. Otthon, amikor a szüleimnek meséltem erről a különleges élményről, anyám meglepő információval állt elő: az asszony Cikker János (1911-1989) rokona. Ezen meglepődtem, hiszen honnan tudhatná ezt? Később rákérdeztem Máthénénál, és megerősítette a családi kapcsolatot. Cikker Jánost sokan szlovák zeneszerzőként ismerik, ám számos forrásból értesültem arról, hogy szívesen beszélgetett magyarul vagy németül is. Anyám, aki fiatalabb korában a sípályán találkozott vele, emlékezett a közös élményekre. A másik említésre méltó figura Móry János, akit "Tátrai Pacsirtának" vagy "Tátrai Schubertnek" neveztek. Őt a második világháború után magyarsága miatt sújtották, de a Wikipédián, még a magyar nyelvű verzióban is szlovák zeneszerzőként szerepel. Pedig besztercebányai sírján magyarul olvasható a neve – talán lányaiknak érdemes lenne tiltakozniuk emiatt! Cikker, Móry és anyám mind Besztercebányán látták meg a napvilágot.

Most viszont váratlanul rábukkantam egy magyarázatra, amely mindent megvilágított, s egy különleges történelmi összefüggésre is, ami a középkorig vezet. A Máthé-villában való barangolásaim során a kezembe került a Pszotkák családfája, amelyet Pszotka Ferenc, a nyitratormási plébános állított össze, és valaki 1948. november 24-én lemásolt. A családfa Pszotka Pállal kezdődik, aki 1786-ban látta meg a napvilágot Opaterán. Ő három fiával büszkélkedhetett. A legkisebb, János 1816-ban született Knyazsán (Knyasza, Árva vármegye), de már Besztercebányán hunyt el. Jánosnak szintén három gyermeke született: János, Ferenc és Teréz. Az idősebbik János, aki pékmester volt, három utódot hagyott hátra: Gyulát, Marit és Jánost. Gyula a pólai tengerésziskolában folytatta tanulmányait, míg Mariska Czikker Ferenc gimnáziumi tanár felesége lett. Így a két család között kialakult a rokonság, amit úgy tűnik, Besztercebányán sokan tudtak, így édesanyám is.

A másik felfedezésem azonban még izgalmasabb fordulatot hozott. Pszotka plébános a már megemlített Pszotka Pál kapcsán megjegyzi, hogy "Lengyelországból származott a Zách családból, kinek apja, mint lengyel nemes, az oroszok ellen harcolt, de sajnos balszerencséje miatt birtokait elkobozták, őt pedig száműzték. Így került Magyarországra, ahol Árvamegyében jelentős birtokokat vásárolva telepedett le. Zách néven többé nem emlegették, csupán Pszotka néven." Amint ezt a részletet elolvastam, világossá vált számomra, hogy mi is történt valójában!

Zách (Záh) Feliciánról köztudott, hogy 1330. április 17-én Visegrádon ebédelés közben rátámadt I. Károly királyra (akit tévesen Károly Róbertnek hívnak) és családjára. A király kezét könnyebben megsebesítette, de a királyné jobb kezének négy ujját levágta. Két fiuknak nem esett bántódása. Egyiket mint Nagy Lajost ismerjük meg később. A merénylőt leszúrták, majd a testőrség felaprította.

A források két lehetséges indokot vetnek fel. Az egyik verzió szerint a tartományurak összeesküvése húzódott meg a háttérben, míg a másik lehetőség, hogy a királyné testvére - a később híressé váló Nagy Kázmér lengyel király - megkísérelte elcsábítani Zách leányát, s az apa ennek következményeként torolta meg a sérelmet. Ez a történet sok szempontból hasonlít Bánk bán drámájára. A megtorlás azonban rendkívül kegyetlen volt: Felicián nemzetségének tagjait harmadíziglen kivégezték, míg a távolabbi rokonokat jószágvesztésre ítélték. Akadtak olyanok is, akiket megcsonkítottak. Azok, akik tehették, menekülni próbáltak.

Sokan nem is sejtik, hogy a Vághy család, a Zách családdal való rokonság révén, a megtorlások elől Lengyelországba menekült, és ott a Benyovszki nevet vette fel, hogy elkerülje a nyomozást. E család legismertebb képviselője nem más, mint Benyovszky Móric, aki Madagaszkár királyaként vált híressé.

A Pszotkák ősei hasonló okok miatt hagyták el otthonaikat, és évszázadokkal később tértek vissza, miközben már elfeledték, hogy elődeik miért kényszerültek a távozásra.

A Máthé-villában őrzött dokumentum egy család lenyűgöző és egyben szívfájdító múltját tárja elénk. Ez a narratíva arra emlékeztet minket, hogy a magyar, lengyel és szlovák történelem szoros szálakkal fonódik össze. Valóban csoda lenne, ha ez nem így lenne, hiszen évszázadok óta osztozunk e táj szépségeiben és viszontagságaiban.