Katarzis Bécs szívében: a magyar női kézilabda-válogatott történelmi pillanatot élhetett át, amikor legyőzte a franciákat, így bronzérmet szerzett az Európa-bajnokságon | M4 Sport


A magyar női kézilabda-válogatott a harmadik helyen végzett a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon, miután a bécsi bronzmeccsen 25-24-re nyert az olimpiai ezüstérmes francia csapat ellen. Így tizenkét év után tudott ismét érmet nyerni.

Az első gólt a franciák szerezték, de ezt Kuczora kiegyenlítette, majd kétszer is a magyar együttes került előnybe, de ezeket pillanatok alatt egalizálta az ellenfél. Az első tíz perc végén kettővel mentek a franciák, elsősorban Glauser védéseinek köszönhetően.

A másik kapuban Szemerey Zsófi is elkapta a fonalat, egymás után három francia támadás is benne akadt el, így percekkel később már ismét egyenlő (6-6) volt az állás. Hosszú percekig be is fagyott ez az eredmény, mindkét csapat hibázott a kapu előtt, majd Győri Lukács törte meg a gólcsendet, de szokás szerint szinte azonnal egyenlítettel a franciák.

A következő percekben kizárólag magyar gólok és Szemerey bravúros védései jellemezték a játékot, így a 25. percben a magyar csapat már háromgólos előnyben volt. A hajrában a franciák hetesekkel megkezdték a felzárkózást, de a szünetre mégis egygólos magyar vezetés (13-12) alakult ki.

Két magyar góllal kezdődött a második játékrész, a torna álomcsapatába beválasztott Győri-Lukács és Klujber talált be, de a 41. percben így is ismét döntetlen volt az állás. A 47. percben Szemerey hétméterest védett, amit két gyors góllal köszönt meg neki a csapat.

A hajrá igazi feszültséget hozott magával, hiszen folyamatosan váltakozott a vezetés a csapatok között, mindkét fél egy góllal próbálta dominálni a meccset. Az utolsó percekben azonban magyar előnnyel álltunk, amit sikerült megőriznünk!

A magyar válogatott ötödször volt érintett a harmadik helyért rendezett helyosztón és 1998, 2004 és 2012 után története negyedik bronzérmét szerezte kontinensviadalon.

Related posts