Őkegyelme csupán álcázott rablásra adta a fejét.
Vegyünk egy egyszerű demokratikus érettségi példát (állampolgári ismeretek): Viktor bolti lopás gyanújába keveredik. Vagyis egészen pontosan shopi lopás gyanújába a nemzeti bank pénzmúzeumában, ahol közjavakat őriznek (a múzeum a nemzeti közelmúltra emlékezik, amikor az embereknek még volt pénzük). Viktor éppen kifelé törekszik a közgyűjteményből, de bejelez egy látogató, és azt kiáltja: tolvaj! Aztán megint: fogják meg, tolvaj! Tankönyvi példánk 62 éves szereplője, aki szabályosan átlagembernek látszik (nincs több inge, nincs több cipője, nincs több autója, mint huszonöt éve a híres "lázári látszat" szerint), megdermed, és minden szempár rászegeződik a kijáratnál. Két lehetőség kínálkozik ekkor Viktor számára, és ezt ő ügyesen felméri. Az egyik az, hogy megvárja a távolabb időző biztonsági szolgálatot. Ez a megfontolás egy dolog miatt mindenképpen hasznos volna, azonnal tisztázná Viktort, s egy füst alatt begyűjthetné a tolvajt kiáltó polgár bocsánatkérését is. Becsületes emberként távozhatna. Ez a lehetőség azonban Viktor fején nem fut át, hiszen nem tud megfeledkezni arról a releváns körülményről, hogy minden zsebe dugig van lopott holmival. És Viktor megdönti a rövid pályás pusztarekordját hatvan méteren.
Hatvanpuszta. Ez az esemény újabb figyelemfelkeltő "kegyelmi ügy", amelyben a kegyelem fogalma végső soron eltűnik. Az Orbán-család, valamint a Fidesz-KDNP, amely éppen a közpénzek elherdálásának gyanújába keveredett, azonnal tisztázni tudná magát. Nincs szükség arra, hogy a kommunikációs gépezetük azon dolgozzon, hogyan tüntesse fel a miniszterelnököt egy szalonnázó szántóvető képében, miközben a valóságban inkább királynak tűnik. Szervezhetnének egy sajtótájékoztatót, ahol szabad utat adnak a kameráknak, válaszolnak minden felmerülő kérdésre, és hirtelen eltűnne a népszerűségüket fenyegető zűrzavar a választási kampány során. Alapvetően persze nem mindennapi dolog egy civil milliárdos birtokának felforgatása, de a tét hatalmas, és a helyzet sorsdöntő: a végén olyan fotók készülhetnek a miniszterelnökről egy bíróság épületében, amelyek a legkevésbé kívánatos következményekkel járnak.
Az átlag magyar látott már mezőgazdasági üzemet közelről, és ez múlhatatlan probléma Orbán számára. A közönség ismét rájött, hogy nem a közmédia Bánk bán-közvetítését nézi könnyes nemzeti szemmel, hanem a Nagy bankrablást nézi könnyes nemzeti szemmel. A híveknek talán még elmagyarázható, hogy érted lopunk, nem ellened, de a gazdasági teljesítmény már tömegek számára világos. Kit érdekel, hogy az ukrán uniós tagsággal a távoli jövőben pokolian rossz lesz, ha már most is pokolian rossz, leszámítva őkegyelme és kövér udvartartása szíves egzisztenciáját. Kit érdekel, hogy ki az oka a nemzeti pusztulatnak (a Karmelita ingyenélőin kívül), ha egyszer Magyarország szégyenpadra és koldusbotra jutott. Tizenhat év teljhatalmú kormányzás után az eredmények önmagukért beszélnek, a felelősök meg félre. Minden másra ott a nemzeti alumíniumlétra meg a polgári emelőkosár, és Hadházy Ákos könyörtelen helytállása.
(Azért a zebrákat és az antilopokat érdemes volna lajstromba venni, nehogy a rettentő semjén múljon az életük.)
