A romániai autópálya-építési láz komoly környezeti problémákhoz vezethet, amennyiben nem kerülnek szigorításra a folyók védelmét szolgáló intézkedések. A gyors fejlődés és a infrastruktúra bővítése mellett elengedhetetlen, hogy figyelembe vegyük a termész

Bár az uniós irányelvek hangsúlyozzák a folyók védelmét, Romániában a homok- és kavicskitermelés a medrekben továbbra is szabadon folyik, és ez a helyzet aggasztó. Politikai támogatással és a szakhatóságok közreműködésével, sok esetben árvízvédelmi munkálatokra hivatkozva, egyre mélyebbre ásnak a folyók medrében. Ennek következményeként a folyók szintje csökken, és a talajvíz szintje is drámaian csökken. Ez nemcsak a vízi ökoszisztémának jelent komoly fenyegetést, hanem – az utóbbi évek aszályainak súlyosbító hatásaival egyetemben – a mezőgazdasági termelésre és az édesvízkészleteinkre is komoly kockázatot jelent. A közeljövőben uniós támogatással több ezer kilométernyi autópálya építése kezdődik Romániában, amelyhez óriási mennyiségű kavicsra és sóderre lesz szükség. Ha a folyómedrekből történő kitermelés nem áll meg sürgősen, akkor egy súlyos ökológiai katasztrófa küszöbén állunk. Valójában ez a katasztrófa már elindult, és ha nem lépünk időben, a következmények végzetesek lehetnek.
Köztudott, hogy Romániában jelenleg is termelnek ki a folyók medréből homokot és kavicsot, holott ez - elvileg - tilos. Ebben a riportban azt igyekszünk kideríteni, hogy hol a hiba a rendszerben. Rosszak a törvények? Megszegik a szabályokat a kavicskitermelő vállalatok? Korruptak vagy szemet hunynak a szabálytalanságok fölött a szakhatóságok? Bizonyos mértékben mindegyik állítás igaz, a legijesztőbb pedig az, hogy éppen változtatni készülnek a kitermelésre vonatkozó jogszabályokon, és nem a természetvédelem, a mezőgazdaság vagy az édesvízkészletünk megőrzése a fő szempont, hanem a nagyberuházások felgyorsítása. A kivitelező cégek, például az autópálya-építők azért lobbiznak, hogy lazítsanak a kitermelési engedélyek megszerzésére vonatkozó feltételeken.
Az elmúlt másfél évszázad során a lecsapolások és folyószabályozások következtében drámaian csökkent az édesvízi vízfelszín világszerte, így Európában is. Ennek következményeként a vizes élőhelyek jelentős mértékben eltűntek, ami a biodiverzitás drámai csökkenéséhez vezetett. Például a vándorló tokfélék szinte teljesen eltűntek a folyókból, míg az édesvízi halak állománya sok helyen visszaszorult, sőt, bizonyos területeken teljesen eltűnt. Az édesvízkészletek csökkenése nem csupán a biodiverzitást érinti, hanem közvetlen hatással van a mezőgazdaságra, a klímára, és a vízhez való hozzáférhetőségre is.
A megmaradt édesvizek, különösen a folyók, manapság számos káros hatásnak vannak kitéve, amelyek nemcsak a vízminőséget, hanem az ottani élőhelyek állapotát is súlyosan befolyásolják. Ezek közé tartozik a megmaradt árterületek eltüntetése, a gátak építése, valamint a mezőgazdasági és városi szennyezés. Továbbá, a folyók szabályozása és a kavics- és homokkitermelés is jelentős mértékben hozzájárul a problémák fokozódásához.
Két jelentős káros hatással foglalkozunk, amelyek a vízi ökoszisztémákra gyakorolt hatásukat tekintve kiemelkedőek. Az első a mederből történő kavics- és homokkitermelés, amely nemcsak a folyó természetes áramlását befolyásolja, hanem az élővilágot is súlyosan érinti. A második probléma pedig az, hogy számos kavicsszortírozó állomás a szükséges ülepítési folyamatok megkerülésével, zavaros vízbevezetést végez a folyóba, ami tovább rontja a vízminőséget és a környezet állapotát.
A homok- és kavicskitermelés a jelenlegi jogszabályok értelmében kizárólag a folyómedrek határain kívül, a hajdan volt ártéren végezhető. A folyók évezredek alatt folyamatosan formálták medrüket, így ezek mellett a talajban számos régi homok- és kavicsréteg található. Ezeket a rejtett kincseket úgy lehetne kiaknázni, hogy először eltávolítják a felső talajréteget, majd a kavicsréteget bányásszák ki alatta. A kitermeléshez szükséges mosáshoz felhasznált víz tárolása érdekében célszerű lenne mélyedéseket kialakítani, ahol a víz leülepszik és megtisztul. Csak ezt követően kerülhet vissza a folyókba, de akár újra is felhasználható lenne. Továbbá, a nyugat-európai országok gyakorlatát követve, az ülepítés során nyert finom homokot is értékesíteni lehetne, így nemcsak a környezet védelmét szolgálnánk, hanem gazdasági hasznot is termelhetnénk.
A folyómedrekben végzett kitermelés komoly környezeti problémákat okoz, mivel a kotrás következtében a folyók fokozatosan egyre mélyebbé válnak. Jelenlegi állapotuk szerint a nagyobb romániai folyók medrének alja, különösen a nagyvárosok közelében, már több méterrel, egyes becslések szerint akár 5-6 méterrel is alacsonyabban helyezkedik el, mint hatvan-hetven évvel ezelőtt. A folytatódó kotrási és kitermelési tevékenységek pedig tovább mélyítik ezeket a medreket. Ez a folyamat nem csupán a biodiverzitás csökkenésével jár, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy a vízgyűjtő területek talaja egyre szárazabbá válik, ami súlyosbítja a már meglévő aszályos problémákat. A folyók ma már nem táplálják a környező területeket vízzel, beleértve a mezőgazdasági földeket, hanem vízelvezető csatornákként működnek. Az alacsonyan fekvő mederbe beszivárgó talajvíz gyorsan elfolyik, így fokozza az egyre gyakoribb aszályos időszakok kedvezőtlen hatásait. Ezért a folyók mélyülése nem csupán természetvédelmi szempontból aggályos, hanem gazdasági kihívásokat is jelent, hiszen komoly következményekkel jár a mezőgazdasági termelés számára.
Az ülepítetlenül, zavaros állapotban visszaengedett szennyvizek komoly problémát jelentenek a folyók számára, hiszen ezek zavarossá teszik a vizet, ami drámaian rontja a vízi élőhelyek ökológiai egyensúlyát. "A zavarosság különböző káros hatásokat gyakorol a halakra, az algákra és moszatokra, valamint sok más élőlényre, amelyek kulcsszerepet játszanak a folyók táplálékláncában. Például a zavaros víz megnehezíti a halak látását, ami súlyos következményekkel jár, hiszen a finom üledék lerakódik a halak ikráira, ezzel azok pusztulását okozva. Továbbá, a frissen kikelt halivadék rendkívül érzékeny a víz zavarosságára; a kikelést követő néhány héten belül a lárvák és ivadékok jelentős része elpusztul" - részletezte Nagy András Attila halbiológus. Hozzátette, hogy a tartós zavarosság megváltoztathatja a vízi ökoszisztémát, elősegítve azon fajok elterjedését, amelyek jobban bírják a zavaros környezetet (általában ezek az inváziós, betelepített fajok), míg az érzékenyebb, őshonos fajok visszaszorulhatnak vagy teljesen eltűnhetnek. Összességében a víz felzavarása a fajok számának csökkenéséhez vezet, így az élő közösség elszegényedik. Az érzékenyebb fajok eltűnnek, és csak a széles tűrőképességűek maradnak életben. A felzavart víz ugyan egy idő után, néhány kilométerre a szennyezés forrásától kitisztul, és az üledék leülepszik, de ahol a kavicskitermelés intenzív, ott a hatások összeadódnak. Így mire a víz kitisztulna, nagy valószínűséggel egy újabb, zavaros vízfolyás kavarja fel ismét a helyzetet.
"A Szamos helyzete különösen aggasztó, hiszen Erdély szintjén ez a folyó vezeti a statisztikákat e téren. Az eddigi kutatások, amelyek Románia nyugati folyóit vizsgálták, azt mutatják, hogy átlagosan 12,3 kilométerenként található egy kavicskitermelő, kavicsszortírozó vagy kavicsmosó állomás. Ezzel szemben a Szamos esetében ez az átlag mindössze 5 kilométer, ami rendkívül magas sűrűséget jelent a kitermelő telephelyekből" - emelte ki Nagy András Attila.
A Szamos árterületén a helyzet kritikus, az ártéri erdők, különösen az amerikainyár-ültetvények, súlyos szárazságot szenvednek. Balogh Sándor erdészmérnök, a ROMSILVA volt helyettes vezérigazgatója, rávilágított arra, hogy a fák gyökerei már 10-12 méter magasan, a folyó szintjétől távolabb helyezkednek el, így nem tudnak hozzáférni a vízhez. Az ültetések is kudarcosak, mivel a talaj csak a legfelső rétegben nedves, míg a mélyebb rétegek kiszáradtak, ami megnehezíti a csemeték életben maradását. Balogh megemlítette, hogy régebben a Szamos vízállása rendszeresen elöntötte az árteret, ezzel hosszú távon áztatva a talajt. Az utóbbi évek csapadékhiánya azonban megakadályozta, hogy a folyó ismét elárassza a területet. "Valamilyen megoldást kellene találni a víz visszatartására," tette hozzá, bár elismerte, hogy ez nem egyszerű feladat a csökkenő vízszint mellett. Az erdészmérnök javaslata szerint érdemes lenne elkerülni a meder további kotrását, és inkább a bányák helyén kialakult tavakban kellene vízvisszatartó rendszereket létrehozni. Ezen kívül a Szamos mentén található, körülbelül 20 hektárnyi terméketlen, kavicsos terület kitermelése is célszerű lenne, hiszen a megmaradó gödrök víztározóként funkcionálhatnának, hozzájárulva a talajvíz szintjének emelkedéséhez. Balogh hangsúlyozta, hogy a terméketlen területeknek is szüksége van időnkénti áradásokra, hogy a folyó lerakja a hordalékot, ezzel elősegítve a talajképződést.
"Tíz éve dolgozom erdészként a Szamos mentén, azóta követem, hogy a folyó mind kisebb és kisebb, becslésem szerint négy, négy és fél métert apadt a folyó vízszintje azóta. A holtágak is kiszáradtak az alacsony vízállás miatt, olyan mértékű a szárazodás, hogy még a Google térképeken is látszik " - mondta Juhász Árpád erdészmérnök. Hozzátette, azokon a területeken, ahol a Szamos nem önt ki, nem marad meg a fehér és a fekete nyár, ezek a fák kiszáradnak, megbetegszenek. Őshonos erdősávok már lényegében nincsenek a folyó mentén, a nyarasok pedig nem bírják az aszályt.
A kavics- és homokkitermelés, valamint az illegális bányászat egyre inkább környezeti problémákat okoz, miközben a törvényhozók arra készülnek, hogy a kavicskitermelés feltételein enyhítsenek. Az építőipar növekvő nyersanyagigénye és Románia nagyszabású útépítési tervei is indokolják ezt a lépést. Az ország több száz kilométernyi autópálya és gyorsforgalmi út megépítését tervezi, jórészt európai uniós támogatással. Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter nyilatkozata szerint 2030-ig körülbelül 2500 kilométernyi új autópálya és gyorsforgalmi út kivitelezését tervezik, amelynek összköltsége elérheti a 40 milliárd eurót. A miniszter kiemelte, hogy ehhez 5 millió tonna ballasztra (sóder, azaz kavics és homok keveréke) és 120 millió köbméter töltőanyagra lesz szükség.
A kitermelő vállalatok eközben arra panaszkodnak, hogy nem képesek megfelelő ütemben szállítani az alapanyagot, a kavicsot, homokot, mert - mint állítják - túlságosan lassan haladnak az új kitermelőtelepek engedélyeztetésével. Amint egy, a kormánnyal és a parlamenti szakbizottságok tagjaival közösen tartott egyeztető ülésen kifejtették, túlságosan bürokratikusnak tartják az eljárást és túlságosan szigorúnak a környezetvédelmi szabályokat, ugyanakkor a konkurenciát jelentő illegális kitermelésekre is panaszkodtak.
Antal Lóránt, a román parlament felsőházának, a szenátusnak az energiaügyi bizottságának elnöke, szót ejtett a legutóbbi találkozón a jelenlegi helyzetről, amely a beruházások ütemezését érinti. Kiemelte, hogy egy „paradox helyzet” áll fenn: habár van lehetőség finanszírozásra, a vállalatok nem képesek elegendő alapanyagot – mint például kavicsot, homokot és tört követ – biztosítani, ami megnehezíti a projektek előrehaladását. „Előfordult, hogy egy autópálya-szakasz már elkészült, ám a szükséges kitermelési engedélyek még mindig nem lettek kiadva” – tette hozzá. Antal Lóránt hangsúlyozta, hogy sok esetben a felhasznált alapanyagok származása nem volt egyértelmű. A szenátor célként tűzte ki, hogy létrehozzanak egy egységes kormányablakot, ahol a kitermelő cégek egyszerűen leadhatják igényeiket, és gyorsan megkaphatják az engedélyeket. Az első lépések között már megtörtént az Altalajkincsek Országos Ügynökségének (ANRM) átszervezése, és terveznek további törvénymódosításokat is a folyamat felgyorsítása érdekében.
Az illegális kitermeléssel kapcsolatban elmondta, "evidens", hogy létezik a jelenség, a sajtóban megjelent beszámolókon kívül a különböző kormányzati szervektől, minisztériumoktól is kapott erre vonatkozó információkat. A törvénysértések visszaszorítását Antal Lóránt szerint szigorúbb ellenőrzéssel lehetne megoldani, illetve azzal, hogy a szakhatóságok, például a vízügyi igazgatóság és Altalajkincsek Országos Ügynöksége "utánamenne az ügyeknek".
Az illegális kitermelés és a folyók tönkretétele vissza-visszatérő téma a romániai nyilvánosságban, konkrét intézkedések azonban egyelőre nem születtek a jelenség visszaszorítására. Annak ellenére sem, hogy például a Recorder korábbi videójában részletesen bemutatta az ország keleti folyóin uralkodó rettenetes állapotokat. Több, általunk megkérdezett szakember állította: az a természetpusztítás, amelyet Erdély leginkább kotort folyóján, a Szamoson látunk, eltörpül a moldvai folyókon végzett természetpusztítás mellett.
A környezetvédelmi minisztérium tíz éve ígéri, hogy kidolgoz egy "bányaradar" nevű alkalmazást, mely lehetővé tenné, hogy bárki ellenőrizhesse a rendszám alapján, hogy egy sóderrel megrakott teherautó legális vagy illegális forrásból származó rakományt visz, és ezt jelentse is a szakhatóságoknak. Az applikáció azonban a mai napig sem készült el.
A homok- és kavicskitermelés ipara óriási bevételeket generál, és a cégek olyan mértékű profitra tesznek szert, hogy gyakorlatilag bárkit képesek megfizetni. A hatóságok is érintettek ebben a folyamatban. A folyómederben tilos a kitermelés, így az engedélyek, amelyeket kiadnak, nem közvetlenül erre vonatkoznak, hanem inkább mederszabályozási munkálatokra. Ugyanakkor, ha egy vállalat mondjuk 100 köbméternyi sóder eltávolítására kap engedélyt, könnyen előfordulhat, hogy ennek keretein belül több ezer köbméternyi anyagot bányászik ki, és nehéz ezt bizonyítani – mondta Sárkány-Kiss Endre, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem nyugalmazott biológus professzora. A 90-es években Sárkány-Kiss vezetésével környezetvédelmi szakemberek végeztek ökológiai kutatásokat Erdély folyóin, többek között a Szamoson. Sárkány-Kiss Endre rámutatott, hogy harminc évvel ezelőtt is létezett a mederszabályozás álcája mögé bújtatott nagymértékű kitermelés, de akkor ez a gyakorlat nem volt olyan szélsőséges, mint manapság. A bányászat terjedése egyre inkább fokozódik, mivel az építőipar egyre nagyobb mértékben igényli az alapanyagokat. "Az 50-es évek óta működik Gernyeszegnél egy feldolgozó üzem a Maroson, amely azóta is folyamatosan járja a folyót, és mederszabályozási címén 50-60 kilométeres szakaszokon végez bányászatot. Ennek következtében a Maros szintje körülbelül másfél métert süllyedt ezen a területen, és jól látható, hogy a talajvíz a szántóföldek alól a mederbe áramlik" – részletezte a helyzetet Sárkány-Kiss Endre. Hozzátette, hogy nehéz fellépni e gyakorlat ellen, mivel a szakhatóságok, mint például a vízügy, azt állítják, hogy ezek a tevékenységek elengedhetetlenek az árvízvédelmi intézkedésekhez.
A vízügyi dolgozókkal folytatott beszélgetéseinkből kiderült, hogy a mérnökök többsége számára valóban nem szempont, illetve nem különösebben fontos szempont a vizes élőhelyek védelme és a vízvisszatartás. Egy fiatalabb munkatárs kifejtette, a vízügy lényegében gazdálkodik a vízkészlettel, és fontosnak tartják, hogy pénzt is csináljanak belőle. Ivóvízként és öntözéshez használt vízként értékesítik a vízkészletet, emellett pedig jelentős bevételi forrást jelentenek a bányászati tevékenységből befolyó összegek, hiszen a kitermelők fizetnek az altalajkincseket kezelő ügynökség mellett a vízügyi hatóságnak is. Hozzátette, sokan tisztában vannak azzal, hogy természetvédelmi és mezőgazdasági szempontból káros, amit csinálnak, de ezt nem tekintik fontos szempontnak a döntéseik meghozatalánál.
Egy, a projektünkben érintett regionális vízügyi hatóságnál, a Szamos-Tisza Vízgyűjtő Területének Kezelőségénél (ABA Someș-Tisa) dolgozó mérnök kérdésemre kijelentette: őket csakis az érdekli, hogy a nagy vizek minél hamarabb lefolyjanak, ezért hatékony megoldásnak tartják a folyamatos kotrást. "Minket csak az érdekel, hogy a tavaszi áradáskor vagy esőzésekkor minél hamarabb szabaduljunk meg a nagy víztől, és az, hogy a kotort részeken milyen békák vagy halak élnek, minket nem érdekel. Minket csak a mi dolgunk érdekel, az, hogy ne legyen árvíz" - szögezte le. Hozzátette, úgy véli, hogy a Szamoson túlságosan sok, még ki nem egyenesített kanyar van, ezért jónak tartaná ezek levágását, ami hozzájárulna ahhoz, hogy még hamarabb eltűnjön az általuk fölöslegesnek tartott vízmennyiség. Megkérdeztem, hogy miként történik a kotrandó szakaszok kijelölése a vízügyi igazgatóságoknál. Beszélgetőtársam elmondta, többnyire a kitermelő cégek keresik meg a vízügyi hatóságot, és jelzik, hogy szeretnének homokot és kavicsot kitermelni. A hatóság munkatársai pedig kijelölik számukra a szakaszokat, azzal indokolván, hogy árvízvédelmi szempontból szükség van a hordalék eltávolítására. Ezek a cégek lényegében kibérelnek egy-egy folyószakaszt, ezeket kotorják. A kitermelt sódert pedig - a szerződésüknek megfelelően - értékesítik. A vízügyi mérnök rámutatott, a Szamos közelében egy újabb nagyszabású beruházás készül, egy gyorsforgalmi út építése van kilátásban, mely Nagybányát kötné össze - Szatmárnémeti érintésével - a magyarországi M3-as autópályával, úgyhogy sok igénylőre számítanak a közeljövőben, akik sódert akarnak majd kitermelni.
Az említett igények jogszabályi keretek között történő kielégítése izgalmas kihívás elé állít minket. A Szamos vízgyűjtő területének legalsó, romániai síkvidéki részén különösen szigorú szabályok érvényesek: itt a bányászati tevékenység nemcsak a folyómederben, hanem attól távol eső területeken is tilos. Ezt Márk-Nagy János ökológus osztotta meg velünk, aki korábban a Túrmenti Természetvédelmi Terület kezelésével foglalkozott. Az ilyen korlátozások nemcsak a környezeti védelmet szolgálják, hanem a fenntartható fejlődés alapelveit is erősítik a régióban.
"A Szatmári síkság alatt megbúvó vízbázis az Európai Unió Víz Keretirányelvének értelmében védett víztestnek minősül, amely kiváló minőségű ivóvizet biztosít számos település számára hosszú távon. Ebből adódóan a területen tilos kavicskitermelés folytatása. A bányászat ugyanis veszélyezteti a föld alatti vízkészleteket, mivel a felszínhez való kapcsolódásuk révén fokozottan ki vannak téve a szennyeződéseknek. Ezen felül a párolgás miatt a vízkészletek fogyása is aggályos ütemben zajlik" - magyarázta az ökológus.
Márk-Nagy János álláspontja szerint a Szatmári-síkságon a kavicsbányák létesítése nem megengedett, azonban a jogszabályok nem tartalmaznak konkrét tilalmat a horgász- és üdülőtavak létrehozására. Ez lehetőséget teremt a bányavállalatok számára, hogy a törvényt kikerülve tavak létesítésére kérjenek engedélyt, miközben valójában a kitermelési tevékenység a fő céljuk. Az engedélyezett projektekben szerepel, hogy az ásás során kitermelt kavicsot és homokot értékesíthetik, és sajnálatos módon senki sem ellenőrzi, hogy milyen mélységig ásnak, ami komoly kockázatot jelent a vízkészletek védelme szempontjából.
A Recorder beszámolója alapján két évvel ezelőtt országszerte 1300 halas- és üdülőtó létrehozása volt tervben. Az információk szerint azonban ezeknek a projekteknek körülbelül 90 százaléka soha nem valósult meg. A beruházók, miután kiaknázva az altalaj értékeit, jellemzően továbbálltak, és csupán hatalmas üregek tanúskodnak a megkezdett munkákról.
"Eleinte támogattuk a halastavak létrehozását, hiszen úgy véltük, hogy ezek vizes élőhelyeket teremtenek, amelyekre nagy szükség van. Noha a természetvédelmi előnyök nyilvánvalóak, végül arra a döntésre jutottunk, hogy megálljt parancsolunk ennek a folyamatnak. A megnövekedett igények miatt a halastavak már olyan kiterjedt területeket foglalnak el, hogy figyelembe kell vennünk a párolgás következményeit is, és azt, hogy mindez milyen mértékben befolyásolja vízkészleteinket" - fejtette ki Márk-Nagy János.
A beszélgetés során emlékeztetett arra, hogy három évvel ezelőtt a Kraszna mellett található kismajtényi halastó teljesen kiszáradt. Tavasszal a tó 130 hektáros területén még körülbelül egy méter mély víz állt, ám a nyár közepére a víz teljesen eltűnt. Ez a példa jól szemlélteti, hogy milyen drámai mértékben képes a párolgás elvonni a vízkészleteket. 2018-ban azonban a civil szervezetek számára megvonásra került az a jog, amely lehetővé tette számukra, hogy természetvédelmi területek kezelésében részt vegyenek. Ennek következtében az Erdélyi Kárpát Egyesület Szatmári szervezete sem tud már beleszólni abba, hogy a Szatmári-síkságon ki nyit halastó létesítése címén kavicsbányát a védett víztest felett.
A kitermelő cégek egyébként nemcsak a vízbázisok védelmére vonatkozó szabályok kijátszása érdekében kérnek bányanyitás helyett halastavak kialakítására kérelmet. Silviu Chiriac, a Vrancea megyei környezetvédelmi ügynökség szaktanácsadója szerint sokkal előnyösebb a tóásás, legalább két szempontból. Egyrészt a bányák esetén kisebb mélységbe szabad csak ásni, nem érhetik el a talajvíz szintjét, míg a tavakkal a vízszint alá mehetnek. Másrészt a bányát nyitókat a törvény kötelezi, hogy a tevékenységük befejezése után állítsák vissza az eredeti természeti állapotokat. A halastavakat vagy üdülőtavakat kialakítókra ilyen szabály nem vonatkozik. És mint mutatja a mellékelt ábra, a hatóságok nem igazán foglalkoznak azzal, ha végül nem fejezik be a projektjeiket.
A természetvédelem, mezőgazdaság és klímaváltozás szempontjainak érvényesítése egy-egy döntés során elsősorban a vízügyi vezetők belátásán múlik – derült ki Pásztor Sándorral folytatott diskurzusomból. Pásztor jelenleg a Körösök Vízgyűjtő Területének Kezelőségének (ABA Crișuri) élén áll, korábban pedig a környezetvédelmi minisztérium vízügyi tanácsadójaként tevékenykedett. Megosztotta velem, hogy a Körösök vidékén jelenleg nincs folyamatban mederkotrás, és az igénylőket folyamatosan arra ösztönzik, hogy inkább az árterületeken végezzenek kitermelést, nem pedig a folyómederben. Emellett élőhely-rehabilitációs projekteken is dolgoznak, például a Sebes-Körös Nagyvárad és a román-magyar határ közötti több mint 20 kilométeres szakaszán, ahol elhagyott bányákból jó minőségű vizes élőhelyeket alakítanak ki.
Pásztor Sándor megfigyelései szerint a hazánk keleti területein különösen aktívan munkálkodnak a cégek a folyómedrekben. Amikor felvetettem, hogy a Szamos alsó szakaszán, Déstől az országhatárig, a regionális vízügyi hatóság szerint 13 helyen folyik kotrás, megosztotta velem, hogy ha a moldvai Bákó megyére tekintünk, ott egy hasonló hosszúságú folyószakaszon több mint száz kotrási projekt zajlik. A vízügyi mérnök elmondta, hogy a folyószakaszok kibérlése nem egyszerű feladat, hiszen egy sor engedély megszerzésére van szükség. Először az Altalajkincsek Országos Ügynökségétől kell jóváhagyást kérni, majd a vízügyi igazgatóság engedélyét is be kell szerezni, amelyhez a környezetvédelmi hatóságok hozzájárulása is elengedhetetlen. Noha természetvédelmi területeken az engedélyek megszerzése gyakran nehézkes, Pásztor úgy véli, hogy a jogszabályok nem zárják ki egyértelműen a kotrásokat és a mederszabályozást.
"Az Európai Unió Víz Keretirányelve ajánlásokat fogalmaz meg, az áll benne, hogy jó természeti állapotban kell megőrizi a folyókat, de konkrét előírásokat, tiltásokat nem tartalmaz. Amiből az következik, hogy az egyes tagországok szakhatóságainak mérlegelési lehetősége van egy-egy döntés meghozatalánál. Románia esetén a kötelező geológiai felmérések és a környezeti hatástanulmányok alapján kellene olyan döntéseket hozni, melyek garantálnák, hogy a keretirányelv célkitűzései teljesülnek" - magyarázta.
Pásztor Sándor véleménye szerint a kotrási munkálatok elengedhetetlenek, különösen akkor, amikor egy árhullám jelentős mennyiségű hordalékot halmoz fel egy adott területen. Ilyen esetekben fontos a szállítási kapacitás helyreállítása. Úgy véli, hogy a vízügyi hatóságoknak is érdekük, hogy elkerüljék a folyókban kialakuló szigetek megjelenését. A Körösök vidékén a hegyvidéki településeken gyakran közbeavatkoznak, különösen amikor a patakokban a hordalék felhalmozódik, és ilyenkor általában a saját gépeiket alkalmazzák a munkálatokhoz. Az ellenőrzési feladatokkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a vízügyi hatóság ellenőreinek kulcsszerepük van abban, hogy megakadályozzák a kitermelőket abban, hogy az engedélyezett területeken kívül is végezzenek munkát, vagy hogy a megengedettnél mélyebbre ássanak. Azok, akik az engedélyezett határokon túl dolgoznak, elvileg könnyen azonosíthatók a GPS-rendszer használatával, ám a megengedett mélységek túllépése nehezebb feladat, mivel ezek a területek többnyire víz alatt állnak.
Pásztor hangsúlyozta, hogy rendkívüli felelősséggel bír az ilyen szabálysértések megállapítása, hiszen a kiszabható büntetések mértéke akár 100 ezer lejre (ami körülbelül 8,34 millió forintot vagy 20 ezer eurót jelent) is rúghat. Ráadásul, ha a szabálytalanul működő vállalkozást másodszor is elkapják, akkor bírósági eljárás is indulhat ellene. Példaként említette, hogy tavaly ősszel egy feljelentés következtében először bírságolták meg azt a céget, amely illegálisan végzett kitermelést a Fekete-Körös folyón, ám nem sokkal később újra rajtakapták őket a mederben végzett munkálatok során, ami már a bíróság előtt végződött.
Nagy András Attila megjegyezte, hogy a vízügyi igazgatóságok munkatársainak jelentős hányada sajnos figyelmen kívül hagyja azt a lényeges tényezőt, miszerint a folyó kanyarulatainak és meandereinek levágása következtében a meder esése egyre meredekebbé válik. Ez a változás a víz sebességének növekedésével jár, ami párhuzamosan fokozza a folyó hordalékszállítását és eróziós tevékenységeit. Ennek hatására a folyó medre évről évre mélyül, ami a talajvíz szintjének csökkenésével is összefügg.
A szigetek, amelyek az intenzíven művelt területek között kanyarognak, olyan kiszolgáltatott, ám biztonságos menedékek, ahová az ember és a ragadozók nehezen férkőznek be. Éppen ezért ezek a területek rendkívül értékes élőhelyeknek számítanak. Különösen fontosak a ritka madárfajok számára, hiszen sok olyan faj létezik, amely csak az ilyen spontán, homok- vagy kavicsszigetekre képes fészkelni, ahol optimálisak a környezeti feltételek. "A szigetek kulcsszerepet játszanak a vízhez kötődő, de nem kizárólag vízi élőlények közösségeinek fenntartásában. A Szamos középső-alsó szakaszán található kevéske sziget egyikén például számos, Erdélyben ritkán fészkelő madárfaj megjelenését figyeltük meg. A Csodaszigetnek elnevezett apró földdarabon olyan különleges madarak fészkeit fedeztük fel, mint a kis csér, a küszvágó csér, a dankasirály és a kis lile" - emelte ki a szigetek megőrzésének jelentőségét Pap Péter László, ökológus és egyetemi oktató.
A szigetek emellett a védett emlősfajok számára is nagyon fontosak. Fülöp Tihamér emlőskutató szerint a hódok és a vidrák szempontjából igen lényeges, hogy ne számolják fel ezeket az élőhelyeket. "A vidra közösségi jelentőségű védett faj és nem mellesleg a Berni Egyezmény címerállata. A folyómedrek kotrása és a szigetek eltüntetése negatívan befolyásolja az életterüket, elsősorban azért, mert a zavart szakaszok élőhelyként és táplálkozóhelyként időszakosan kiesnek. Ezeken a területeken a vidra nem tud vadászni, mivel a zsákmányfajok hiányoznak."
A hódok világában előfordulhat, hogy a kialakult sziget a hódcsalád vackának, vagyis otthonuknak ad helyet. Ilyen helyzetekben leginkább a fiatal egyedek lehetnek veszélyben, míg a családnak új területekre kell költöznie. Ráadásul ezek a szigetek nemcsak búvóhelyként szolgálnak, hanem táplálkozási szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bírnak. Gazdag növényzet, lágyszárú növények, fiatal füzek és az ártéri élőhelyek tipikus fafajai találhatóak itt, melyek elvesztése tovább csökkenti a hódok számára elérhető táplálékforrásokat.