"Két héttel a létrejötte után már biztos voltam benne, hogy a PregHello sikeres lesz" - így indult el Magyarország vezető várandós applikációjának története | szmo.hu

Menyhárt Zsolt 15 éve önkéntes rendőr az angliai Ipswichben. Nap mint nap az utcán teljesít szolgálatot. Ugyanolyan egyenruhája és jogai vannak, mint a hivatásosoknak, de ő teljesen ingyen teszi ki magát a veszélynek. És imádja ezt a munkát.

A magyarok sokféle hivatást vállalnak el a világ különböző pontjain, de az, hogy valaki rendőrként szolgáljon, meglehetősen ritka jelenség. Menyhárt Zsolt 15 éve tevékenykedik az angliai Ipswichben, és egy olyan különleges szerepben, amely számunkra ismeretlen: ő ugyanis önkéntes rendőr. Ez azt jelenti, hogy a civil életében végzett munkája mellett, a szabadidőben ölti magára az egyenruhát, és így olyan feladatokkal találkozik, amelyek nem különböznek a hivatásos rendőrökéitől.

Mi késztethet valakit arra, hogy minden nap, ingyen, kockára tegye az életét idegenekért? És vajon miben különbözik a rendőri szolgálat Nagy-Britanniában a magyarországi gyakorlattól? Miért választják az angol rendőrök a fegyvertelenséget? Hogyan kezelik a legveszélyesebb helyzeteket fegyver nélkül? Ezek a kérdések álltak a beszélgetésünk középpontjában.

Milyen úton jutottál el Angliába?

Régen Prágában éltem, ahol telekommunikációs mérnökként dolgoztam. Egy nap egy kiváló munkaajánlatot kaptam Angliából, amelyet örömmel elfogadtam, és így új életet kezdtem itt. Az új környezet azonnal magával ragadott, és szinte észrevétlenül teltek el az évek. A munkahelyemen nagyon jó volt a légkör, a kollégák pedig rendkívül barátságosak és támogatóak voltak. Bár eredetileg csak néhány évre terveztem maradni, végül Anglia lett az otthonom, amely már tizenhét éve öleli körül az életem.

- Mi inspirál téged arra, hogy rendőr legyél?

Gyerekkoromban a rendőri és katonai pálya mindig is különösen vonzott, talán azért, mert édesapám rendőrként dolgozott. Ő azonban óva intett attól, hogy ezt az utat válasszam, hiszen az akkori körülmények merőben eltértek a maiaktól. Ennek ellenére a motivációm nem csökkent, hiszen apám munkája során számos izgalmas feladatot látott el: volt közlekedési- és kutyásrendőr, dolgozott a nyomozó alosztályon, és körzeti megbízottként is tevékenykedett. Szóval, az ő történetei és tapasztalatai mélyen belém ivódtak, és mindig is inspiráltak arra, hogy a hivatásom során hasonló kihívásokat keressek.

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd Angliában, önkéntes rendőrként fogom tölteni az időmet, amikor álmomban jártam.

Hol szerezte tudomásodat az önkéntes rendőri szolgálatról?

Egy különös véletlen folytán akadtam rá erre a lehetőségre, amelyről Angliában csupán kevesen tudnak. Egy helyi magyar közösségi eseményen ismerkedtem meg két fiatal rendőrtiszti főiskolás sráccal, akik éppen egy három hónapos program keretében dolgoztak a helyi rendőrségnél. Meséltek rólam a szolgálatvezetőjüknek, aki aztán meghívta a helyi magyarokat egy találkozóra. Tőle tudtam meg, hogy létezik ez a lehetőség, ami teljesen új világot nyitott meg előttem.

Mesés és rendkívül mélyreható élmény volt bepillantani a színfalak mögé, hogy felfedezzem, milyen is a bűnüldözés egy ártatlannak tűnő városban. Ez után határozottan elhatároztam, hogy nekivágok ennek az útnak.

- Mit jelent az önkéntesség?

Angliában az önkéntes munka rendkívül elterjedt, és számos lehetőség várja azokat, akik szívesen részt vennének benne. Ez azt jelenti, hogy az emberek a főállású munkájuk mellett különböző, gyakran teljesen eltérő tevékenységeket végeznek, mint például én, aki a rendőrségen dolgozom önkéntesként. Ez a tevékenység nem jár anyagi juttatással, de ugyanakkora felelősséggel bír, mint a hivatásos rendőrök munkája. A rendőrségen belül az önkénteseknek van egy minimális óraszám, amelyet teljesíteniük kell, viszont a maximális óraszámot nem korlátozzák, így akár minden nap is lehetőség van részt venni az önkéntes munkában.

Ez számomra is igazán meglepő volt. Havonta kötelező tréningek zajlanak, amelyeken kötelező részt venni. A speciális tréningek témái között szerepelnek például az ajtóbetöréses behatolás, a gyorsforgalmi utakon végzett intézkedések, a megkülönböztetett hang- és fényjelzéssel ellátott járművek vezetése, valamint a forgalmi rendőrök számára kialakított nagy sebességű üldözések és elfogások technikái. Drogtúladagolás esetén az életmentő gyógyszeres beavatkozásra kizárólag a megfelelően képzett rendőrök jogosultak. Ha nincs szolgálatban ilyen szakember, elengedhetetlen, hogy megvárjuk a kiérkező mentőt. Továbbá lehetőség nyílik arra is, hogy a nyomozókhoz specializálódj, és azon belül is gyűjtsd a különféle tréningeket és tapasztalatokat. Néhány tréning annyira specifikus, hogy ha valaki vállalja a résztvételt a továbbképzéseken, attól jóval magasabb munkaóraszámot várnak el, mivel ezek a programok rendkívül költségesek, és csak abban az esetben kapnak támogatást, ha a résztvevő a gyakorlatban is rendszeresen hozzájárul a rendőrség munkájához.

- Te hogyan élted meg az alapképzési tréninget?

Bár az angol nyelvben már elég magabiztosan mozogtam, a jogi szaknyelv és a szakszavak világában még bőven akadtak hiányosságaim. Ezért egy intenzív „gyorstalpalóra” volt szükségem, hogy elsajátítsam a különböző jogszabályokat és kifejezéseket, amelyek elengedhetetlenek a hivatali ügyintézéshez és a jelentések megírásához. Nagy segítséget jelentett, hogy az angol jogi környezet viszonylag egyszerűsített; sok törvény világosan érthető és könnyen alkalmazható. Ugyanakkor meglepő volt számomra, hogy mennyi régi jogszabály van még mindig érvényben, ami néha zavaros helyzeteket idézhet elő. Ha valaki elakad, szerencsére lehetőség van arra, hogy rádión keresztül felhívja a felettesét, és információt kérjen, ami itt teljesen megszokott gyakorlatnak számít.

Mik voltak azok a tényezők, amelyek a legnagyobb meglepetést okozták számomra?

Nálunk nem létezik egyetemes személyazonosító okmány, ami számomra kezdetben meglepő volt. Amikor ügyintézésre kerül sor, és megkérünk valakit, hogy bizonyítsa be kilétét, sok esetben a bűnözők is valós nevet és címet szolgáltatnak. A rendőröknek pedig az a feladatuk, hogy mérlegeljék, mit fogadnak el igaznak, hacsak az érintett nem tud elegendő bizonyítékot felmutatni a valódi identitásáról. Innentől kezdve, ha valaki nevet és címet ad, és én a központi nyilvántartásban nem találom megerősítve az illető kilétét, akár őrizetbe is vehetjük, élve a gyanúval, hogy hamis információkat közölt.

Itt a jogosítványnak sem kell nálunk lennie a járművezetéshez, igazoltatás után is bemutatható hét napon belül. A rendőrök ugyanakkor abszolút nagy mozgástérrel rendelkeznek. A tréningeken is elmondták, ha bárki a rendőrségen belül utasít, hogy valakit tartóztassak le, megtagadhatom, mert ez a saját döntésem, mint ahogyan az is, hogy hogyan járok el az elkövetővel szemben. Tehát azt sem mondhatja meg egyik feljebbvalóm sem, hogy valakinek adjak-e helyszíni bírságot, vagy engedjem el egy szóbeli figyelmeztetéssel. Ez nagyon pozitív, hogy a rendőr tudására, gyakorlatára és értékítéletére van bízva, hogy ő mit lát és tapasztal az eset során.

Angliában teljesen más a törvényi környezet is, a közlekedésben például az irányjelző használatának elmulasztása, vagy a piroson átszaladás nem szabálysértés. A kézben tartott traffipax nem fényképez, nem rögzít, csak jelzi a sebességet a kijelzőn, amikor belenéz a rendőr. Sőt, nem is pásztázható ezzel a kamerával a forgalom, leengedett kamerával kell várakozni, és csak amikor azt érzem, hogy szemmel láthatólag gyorsabban jön egy autó, akkor mérhetem meg. Tehát nem lehet "vadászni" a gyorshajtókra. Amikor félreállítom az autóst, és azt mondom neki, a kamera ezt a sebességet írta ki, ennyivel haladt, adhatok neki egy bírságot, ott vitának a továbbiakban helye nincs, nem kell további bizonyíték, mert láttam a kamera által mért adatot. Ha mégsem hiszi el és vita támadna, akkor bíróságra kerül az ügye, de akkor is a rendőr szava lesz a döntő, amennyiben dokumentálva van az egész és a kamera hitelesítve volt.

A rendőröknek biztosított döntési szabadság mellett voltak más meglepő aspektusok is?

A szituációk során, amikor egy rendőr egy adott incidenshez érkezik, gyakran tapasztalható, hogy a sértett vagy éppen az elkövető egy különleges, szinte láthatatlan kapcsolatot alakít ki a kiérkező rendőrrel. Ez a kapcsolat olykor annyira erős lehet, hogy a későbbiekben az érintett csak ezzel a rendőrrel kíván kommunikálni, másokkal nem. Ezen jelenségek miatt a rendszer úgy van kialakítva, hogy támogassa az ilyen rendőrök folyamatos jelenlétét az ügyben, hiszen ez megkönnyíti a további kommunikációt és a problémák kezelését. Ezen a téren magam is tapasztaltam már, hogy egyesek kizárólag velem akartak beszélni, még akkor is, ha elkövetőként érkeztek a helyszínre. Ez a tapasztalat egy igazi életszerű tanmese, amely rávilágít arra, hogy az emberek közötti kapcsolatok néha váratlan módon alakulhatnak. Soha nem gondoltam volna, hogy a bizalom és az empátia ilyen formában is megnyilvánulhat.

Miért nem rendelkeznek fegyverekkel az angliai rendőrök?

Az alaprendőrök nem rendelkeznek lőfegyverrel, mivel ez kizárólag a fegyveres egységek privilégiuma, akik erre külön képzésben részesültek. Nyilvánvaló, hogy rendelkezünk különféle eszközökkel, de a legfontosabb tényező továbbra is a hatékony kommunikáció.

Megkérdeztem, hogy miért van ez így. A kiképző azt válaszolta, hogy egyrészt statisztikailag nem létezik olyan jelentős számú helyzet, ami indokolná a lőfegyverek viselését. Másrészt Angliában a magánkézben tartott lőfegyverek törvényi szabályozása az egyik legszigorúbb a világon. Mivel az ország sziget, könnyebben ellenőrizhetik a kikötőiket, így a bűnözői körök kezében lévő lőfegyverek száma arányosan alacsonyabb a népességhez képest. Az angolok komolyan veszik, hogy az átlagpolgár ne érezze magát fenyegetve. Ha mi, akár csak megelőzés céljából is, elővesszük a paprika sprayt vagy a viperát egy intézkedés során, arról már egy hivatalos nyomtatványt kell kitölteni, és dokumentálni, miért tettük ezt. Nem kelthetünk félelmet az állampolgárokban; ez rendkívül fontos számukra.

A rendőrök tisztelete sok tényezőtől függ, és a társadalom különböző rétegeiben eltérő lehet. Egyes közösségekben a rendőrség iránti megbecsülés magas, mivel az emberek értékelik a közbiztonság fenntartásában betöltött szerepüket. Más helyeken azonban a rendőrökkel szembeni bizalom megrendülhet, különösen, ha a hatóságokkal kapcsolatos negatív tapasztalatok vagy hírek terjednek el. A rendőrök munkájának megítélése tehát sokszor a helyi kulturális és társadalmi kontextustól függ, valamint a rendőrség által végzett tevékenységek átláthatóságától és az állampolgárokkal való kapcsolatuktól.

A közvélemény sokszínűsége mindig is kihívást jelentett, és az emberek reakciói vegyesek. Amikor rendőrként az utcán teljesítem a szolgálatomat, jellemzően bűncselekmények elkövetőivel találkozom, és tudomásul veszem, hogy nem várhatom el, hogy mindenki szeretetteljesen vagy tiszteletteljesen viszonyuljon hozzánk. Mindenkinek megvan a saját tapasztalata a rendőrséggel, és ezek a múltbeli élmények nagyban befolyásolják a velünk való interakcióikat.

Fontos, hogy tudatosítsam magamban: a döntésem, miszerint esetleg bírságot szabok ki valakinek, nem a velem való beszédstílusából fakad, hanem az általa elkövetett cselekményekből. Ha ez nem így lenne, akkor az egy szubjektív, hangulatalapú választás lenne, ami nem csak hogy szakmaiatlan, de etikailag is megkérdőjelezhető. Például, ha valaki az utcán kiabál, félelmet keltve a járókelőkben, és amikor rendőrként megközelítem, ő is velem ordibál, nem indokolhatom az őrizetbe vételt csupán azért, mert az ő viselkedése bennem félelmet keltett. A rendőröktől elvárják, hogy a különböző helyzetekben magasabb toleranciaszinttel rendelkezzenek. Vannak, akik barátságosan reagálnak ránk, még akkor is, ha éppen intézkedést végzünk, míg mások kifejezetten ellenségesek a rendőrökkel, függetlenül attól, hogy a rendőrség törekszik arra, hogy mindenki biztonságban érezze magát és korrekt módon kezeljék az intézkedéseket.

Nem ritka, hogy a fogdáig tartó autós utazás során elkap minket a jókedv, és akár egy kis nevetgélésre is sor kerül az elkövetővel. Tudom, hogy ez talán meglepően hangzik, főleg a magyar viszonyok között, de valóságos. Ez viszont egyáltalán nem jelenti azt, hogy barátok lennénk. A helyzet az, hogy ettől függetlenül jelentősen csökken a kockázata annak, hogy bármi nem kívánatos esemény történjen. Mindenkinek jár az emberséges bánásmód, és a prejudikációknak nincs helye. Én igyekszem mindenkivel kedves, tiszteletteljes és segítőkész lenni, mert ez kulcsfontosságú, nemcsak az elkövető, hanem a saját biztonságunk érdekében is. Így biztosíthatjuk, hogy még egy letartóztatás után is stresszmentes, pozitív légkörben érkezünk meg a fogdáig. Amint őrizetbe veszünk valakit, a testi épsége a mi felelősségünk alá tartozik.

- Tanítják a bánásmódot is?

- Számos tréninget kínálunk a helyes helyzetek pszichológiai megközelítéséhez. Fontos, hogy megtanuljuk, ne másokat a saját tapasztalataink szerint kategorizáljunk. Ezeket a berögzült nézőpontokat el kell engednünk, amikor cselekedni szeretnénk.

Milyen változásokon mentél keresztül ebben a munkakörben?

Teljes mértékben átalakultam. Sokkal megértőbb, nyitottabb, elfogadóbb és türelmesebb vagyok. Már nehezen lehet kihozni a sodromból, és sokkal mélyebben átlátom a helyzeteket, az empátiám pedig jelentősen fejlődött. Gyakran találkozom azzal a kérdéssel, hogy "de hát te nem is kapsz érte pénzt, miért csinálod ezt?". Ilyenkor nehéz kifejezni, mennyi értéket is nyerek ezzel a tevékenységgel. Úgy érzem, hogy az életem és a személyiségem is gazdagabbá vált, hiszen valójában rengeteget tanulok és fejlődöm általa.

Természetesen! Az élet tele van olyan pillanatokkal, amelyek mély nyomot hagynak bennünket. Volt egy olyan esemény, ami különösen megérintett. Egy nehéz búcsú, amikor egy közeli barátomat elveszítettem. Az érzés, hogy valaki, akivel annyi közös emlékem volt, már nincs többé, igazán megviselt. A fájdalom mellett azonban arra is rájöttem, mennyire fontosak az emberi kapcsolatok, és hogy a szeretet sosem múlik el teljesen. Ez az élmény megerősítette bennem a barátság és a közelség értékét, és arra ösztönzött, hogy még inkább értékeljem azokat, akikkel körülveszem magam.

- Nem beszélhetek sok mindenről, de volt olyan, amikor találtam egy elhunytat, aki már két hete halott volt, és amikor bementem a lakásába, ott megdöbbentő körülmények fogadtak. Ott úgy elgondolkodtam, hogy az emberek a zárt ajtók mögött milyen életet is élnek, és mennyi mindenről nem tudunk. Szívszorító az is, amikor gyerekekkel kapcsolatos esetünk van, elhanyagolás vagy gyilkosság, ezek mindig nagyon megráznak. Volt egy furcsa esetem, amikor riasztás jött, mert egy rendőr vészhívást indított. Megtámadták, és az én egységem volt a legközelebb hozzá. Egy öngyilkoshoz küldték ki, de a helyszínen többen is voltak, és rátámadtak, emiatt a rádióján vészjelzést indított.

Én érkeztem elsőként a helyszínre, és azonnal elkezdtem lerángatni a férfiakat a kollégáról. Egy rövid dulakodás után mindkét elkövető bilincsben volt. Az egyik még hátrabilincselt kézzel is próbálta a karján lévő, saját magának okozott vágott sebeket körömmel mélyíteni. Ez az egész jelenet annyira groteszk volt, nagyon sokáig bennem maradt.

Az Egyesült Királyságban a késes támadások számának növekedése mögött több tényező állhat. Egyrészt a társadalmi feszültségek és a gazdasági egyenlőtlenségek hozzájárulhatnak a bűnözés fokozódásához. Másrészt a fiatalok körében elterjedt erőszakos kultúra és a gangek közötti rivalizálás is szerepet játszik. Emellett az is fontos megemlíteni, hogy a kés könnyen hozzáférhető és könnyen elrejthető fegyver, ami miatt sokan választják ezt az eszközt az erőszakos cselekményekhez. A rendőrségi statisztikák szerint a késes támadások gyakran összefonódnak a drogkereskedelemmel és a területi harcokkal, így a probléma összetett és sokrétű. Végül pedig a médiában való megjelenés is hozzájárulhat a jelenség terjedéséhez, hiszen a figyelem felkeltése és a hírérték miatt a fiatalok esetleg úgy érzik, hogy a késes támadás egyfajta státuszszimbólum lett.

Valóban Angliában komoly gondot jelentenek a késelések, és ez egy olyan öngerjesztő jelenség, amelyet nehéz megállítani, mert...

Ezért különféle kezdeményezések indultak, például a Bin the Blade kampány, amely keretében amnesztia alatt gyűjtenek be a kihelyezett konténerekbe elhagyott késeket. 2019-ben a törvényi szabályozás szigorodott: immár otthon sem lehet szamurájkardot tartani, még díszítő céllal sem, és az 50 centinél hosszabb, ívelt pengéjű kardok birtoklása is törvényellenes. A késes támadások zöme a bandaháborúk következménye, de a késelések más bántalmazások során és viták rendezésénél is gyakoriak.

- 15 éve vagy rendőr, minden nap kiteszed az életedet a veszélynek...

Igyekszem távol tartani magam ettől a gondolattól. Nem engedem, hogy ez a fejemben forgolódjon, nem pörgetem a dolgot, és nem hagyom, hogy az aggodalom eluralkodjon rajtam. Szerencsére nem szembesülünk folyton tragédiákkal, de sajnos előfordul, hogy rendőrök szolgálat közben vesztik életüket. Bár kívülállóként csak a rendőrök intézkedéseit látjuk, ez a hivatás messze nem a hétköznapi élet része.

Mi odafigyelünk a társainkra, egymásra minden szituációban, és bár irtó közhelyes, de mindig résen kell lenni. A hívószámokról tudjuk, hogy ki az egyedül lévő rendőr, így ha halljuk, hogy rizikósabb riasztást kap, akkor azonnal többen ugranak, hogy menjenek támogatásként, ha van rá lehetőség. A trénereink folyamatosan oktatnak, tanítanak minket, hogy mindenfajta szituációt a lehető legjobban ki tudjunk védeni. Ez egy nem veszélytelen állás, voltaképpen rossz emberekkel foglalkozunk, akik ártanak másoknak, maguknak és nekünk.

A kommunikáció módja rendkívül lényeges, hiszen a másikkal való beszélgetés során a helyzetek pillanatok alatt romlásnak indulhatnak, ha nem figyelünk a hangnemre és a szavak megválasztására, vagy ha hiányzik belőlünk az empátia. A szolgálat során bármely szituáció potenciálisan kockázatos lehet. Persze, amikor itthon dolgozom az íróasztalom mögött, kevesebb olyan veszéllyel találkozom, amelyekkel a közvetlen interakciók során szembesülhetnék.

- Sérültél már meg?

- Lekopogom, eddig sérülés nélkül megúsztam, és ezt nagyrészt a fellépéseimnek köszönhetem. Mindig igyekszem maximálisan figyelni a környezetemre; még ha fáradtnak is érzem magam, minden helyzetben óvatosan és gyanakvóan járok el. Ugyanakkor nyitott és barátságos vagyok, ami elsőre ellentmondásosnak tűnhet, de valójában jól megvalósítható. Azt is gyakran említem, hogy magas vagyok, és ez a fizikai jelenlét sok esetben segít csillapítani az indulatokat.

Mit is jelent valójában, hogy elkötelezheted magad a szolgálat mellett?

Önkéntes rendőrként teljes jogkörrel bírok, nem csupán a szolgálati időm alatt és egyenruhában, hanem a szolgálaton kívüli időszakokban is.

Érdekes megfigyelni, hogy amikor segítségre van szükségem, és megkérek egy másik civil személyt, hogy nyújtson támogatást, ő ugyanúgy törvényes védelmet élvez, mint egy rendőr, aki hivatalos intézkedést végez. Ilyen helyzetben természetesen senki sem várja el tőlünk, hogy kockázatot vállaljunk, mivel civilként nem rendelkezünk a megfelelő felszereléssel. A közvélekedés szerint, ha úgy érezzük, hogy a testi épségünk veszélyben van, a legjobb, ha annyira korlátozzuk a beavatkozást, hogy értesítjük a rendőrséget, és átadunk nekik minden lényeges információt. Az állampolgároknak joguk van beavatkozni a bűncselekmények megelőzése érdekében, és indokolt esetben akár erőszakkal is megakadályozhatják az elkövetőt, amíg a rendőrség megérkezik. Persze ennek mindig arányosnak és indokoltnak kell lennie. Érdekes, hogy Angliában az emberek hajlamosak azonnal értesíteni a rendőrséget, ha valami gyanúsat észlelnek, hiszen ez a figyelem és a közösségi összefogás sokat segít, mivel a rendőrség önállóan nem tudja mindenhol biztosítani a közbiztonságot.

- Úgy tűnik, hogy egyenesen rajongsz azért, hogy éppen Angliában teljesítheted rendőri feladataidat.

Mindig is lenyűgöztek az angol rendőrök, mert számomra egyedülállóan praktikusak és jól szervezettek, mégis megőrzik közvetlen, barátságos hozzáállásukat. Nem csupán kiválóan képzettek, hanem a megjelenésük is vonzó, ami lehetővé teszi, hogy az emberek könnyen megközelíthessék őket. Az utcán sokan szívesen készítenek velük szelfit, hiszen olyan bizalmat árasztanak, ami megnyugtató a járókelők számára. Az átlagpolgár a rendőrökben a segítséget és a biztonságot látja, még akkor is, ha az utóbbi időszakban néhány eset árnyékot vetett a hírnevükre. Ennek ellenére büszke vagyok arra, hogy tagja lehetek ennek a közösségnek.