Olimpiai hős lepte meg a közönséget a miskolci rendezvényen, ezzel igazán különleges pillanatokat teremtve.


Az áprilisi eseménysorozat több izgalmas állomással büszkélkedhet, melynek célja, hogy a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ számára nélkülözhetetlen eszközöket tudjanak beszerezni. Bernasconi-Bús Katalin, a Supersum jótékonysági futásért felelős Közhasznú Alapítvány elnöke üdvözölte a Szent István téren összegyűlteket, és háláját fejezte ki mindazoknak, akik részt vettek a szombati futáson vagy a véradásban. "Áprilisban már megrendeztük a jótékonysági sétánkat, most pedig szombaton a futásra várunk mindenkit, és hétfőn három jótékonysági koncerttel folytatjuk a Művészetek Házában" - tette hozzá Katalin.

A közös bemelegítés előtt Berencsy Sándor Máté önkormányzati képviselő köszöntésében hangsúlyozta, hogy ez a futás túlmutat a sporton, ez a nap egy közös üzenet. Azé az üzeneté, hogy egy város akkor válik igazi közösséggé, ha odafigyel a legkisebbekre, az elesettekre és nem fordítja el a fejét a nehézségektől, hanem cselekszik együtt szívvel és hittel. A képviselő örömét fejezte ki a rendezvény kapcsán amiatt, hogy olyan értékek kerülnek előtérbe, amelyek ténylegesen előre viszik a közösséget és nem csak a szemmel látható fejlesztésekere, beruházásokra összpontosít.

Related posts