Orbán Viktor évértékelő beszédében a középosztály megerősítésének fontosságát hangsúlyozta, ám érdemes elgondolkodni azon, hogy miért is van szükség ennek a társadalmi rétegnek a támogatására. A középosztály nem csupán gazdasági stabilitást jelent, hanem

Hobbes filozófiájában a középosztály szerepe kiemelkedő jelentőséggel bír, mint a szuverenitás és az együttműködés fundamentális pillére. Az állam alapja a társadalmi szerződés, amelyben az egyének lemondanak bizonyos jogairól a közjó érdekében, és ez a folyamat különösen a középosztály körében válik hangsúlyossá. Ez a csoport nemcsak a gazdasági stabilitást képviseli, hanem a társadalmi kohéziót is erősíti azáltal, hogy közvetít az elit és a dolgozó osztályok között. A középosztály tagjai a politikai és gazdasági élet aktív résztvevőiként hozzájárulnak a társadalmi rend fenntartásához, miközben a szuverenitás fogalmát is megtestesítik, hiszen ők biztosítják a hatalom legitimációját a választások és a közéleti részvétel révén. Hobbes tanítása szerint a középosztály nélkülözhetetlen a társadalmi együttműködéshez, mivel ők azok, akik a különböző érdekeket össze tudják hangolni, és hozzájárulnak a stabil politikai struktúrák kialakításához. Ebből adódóan a középosztály nem csupán gazdasági értelemben fontos, hanem a politikai élet szempontjából is kulcsszereplővé válik a szuverenitás megvalósulásában és a közös célok elérésében.

Bár a középosztály fogalma az antikvitástól folyamatosan a nyugati politikai gondolkodás centrumában volt, fejleményként mindenképpen ki kell emelni a felvilágosodást, azaz a modern állam születésének és az annak megalapozásaként szolgáló szerződés­elméleteknek a korát. A kor gondolkodói közül érdemes kitérni Thomas Hobbesra, akinél a középosztály megléte végérvényesen összekapcsolódott a szuverenitás fogalmával.

Hobbes, kortársaihoz hasonlóan, a természeti állapot fogalmából indul ki, ahol a társadalom előtti létezés minden egyént egyenlővé tesz - nem csupán a szabadság, hanem a veszély szempontjából is. Ezt a kaotikus világot az irodalom is gyakran megörökíti. William Golding „A Legyek Ura”, Robert Musil „Törless iskolaévei” és Ottlik Géza „Iskola a határon” című művei mind olyan törvények nélküli állapotot ábrázolnak, ahol az emberi természet sötét oldalai kerülnek a középpontba.

Ebben az állapotban az egyén szabadságát semmi nem korlátozza, még az emberölés tilalma sem. Ez azonban belső ellentmondáshoz vezet, hiszen a szabadság és az önfenntartás iránti törekvés kölcsönösen kioltják egymást. Az egyetlen kiút az észszerű számítással megkötött társadalmi szerződés. Az emberek lemondanak korlátlan szabadságukról, hatalmukat egy szuverénre ruházzák, ami jellemzően a nemzetállamot, akár a királyt, de leginkább a parlamentet jelenti. A szuverén garantálja a biztonságot és az együttélés szabályait. A szerződés azonban csak akkor marad fenn, ha mindenki belátja: a törvények betartása nagyobb hasznot hoz, mint azok megszegése. A stabil rend záloga az erős szuverén, aki képes érvényt szerezni a jog uralmának.

A szuverén hatalma csak akkor válhat igazán erőssé, ha mögötte egy virágzó polgári társadalom áll, különösen a középosztály. A polgárok közötti szerződés adja meg a szuverén legitimitását, és ez az alapja annak, hogy a hatalom megalapozott legyen. Egy stabil állam keretein belül a polgárok nem fordulnak egymás ellen, hiszen a szuverén ereje és jóléte szorosan összefonódik az ő saját erejükkel és jólétükkel. Ha azonban a hatalommal való visszaélés következtében a polgárok azt érzik, hogy a szuverén már nem képviseli az érdekeiket, akkor a társadalmi szerződés megbomlik, és a zűrzavar állapota, amely a természeti állapotot jellemzi, újra megjelenik.

Hobbes megállapításai a mai világban is megkerülhetetlenül fontosak. A globális összekapcsoltság, az információk szinte azonnali áramlása, valamint a kulturális hatások folyamatos keveredése komoly kihívások elé állítja a nemzetállamokat és a nyugati politikai közösségeket. Ebben a komplex környezetben csak azok a közösségek lehetnek erősek és önazonosak, ahol a kormányzás széles társadalmi rétegek érdekeit szolgálja, figyelembe véve a közösség egészének szükségleteit, és megfelelő felhatalmazás birtokában valósul meg. A rend fenntartása nem magától értetődő – csupán ott marad érvényben, ahol van, aki megvédi azt.

Egészen a 19. századig a politikai filozófusok közös célja az volt, hogy felfedezzék a jó élet alapjait és megoldásokat találjanak a pusztító veszélyek elkerülésére. Ekkor azonban egy olyan intellektuális válság robbant ki, amely már magában hordozta a 20. század szörnyűségeinek csíráit, és hozzájárult a nyugati államok jelenlegi gyengüléséhez. Karl Marx gondolatai révén mesterségesen éles határvonalat vont a nyugati társadalmak és az emberi közösség között. Ezt a vonalat ő az elnyomók és az elnyomottak közötti harcként értelmezte.

Marx filozófiája egyfajta kihívás a Nyugat és annak középosztálya számára. Nyugat-Európában, ahol a középosztály erőteljesen jelen volt, ugyan felbukkantak kommunista mozgalmak, de ezek nem tudtak tartósan megvetni a lábukat. A kommunizmus végső soron kudarcot vallott, lehetőséget adva Közép-Európa népeinek, hogy újraépítsék azt a középosztályt, amelyet ideológiai és erőszakos eszközökkel tettek tönkre.

Azaz csak nekiláthattak volna, mert a kommunizmus bukásával csak a politikai rendszer omlott össze, de a kommunisták maradtak. Sőt, egy váratlan fejleményként a nyugati liberálisok, akik a nyugati hagyomány és éppen Thomas Hobbes, John Locke és John Stuart Mill örökösei voltak, egyre inkább a marxizmusból ismert tételeket vallottak. Mintha elfelejtették volna, mit tanultak egykor a filozófia nagyjai­tól és a történelemből. A progresszív liberálisok nem fogadják el, hogy a politikai stabilitást a társadalmi többség által megválasztott kormányok biztosítják. Baloldalnak nevezik magukat, miközben valójában magával a társadalommal állnak szemben. Ezt látjuk ma nyugaton: addig tagolják a társadalmat elnyomottak csoportjaira, míg vissza nem tér a természeti állapot.

A helyzet pontosan úgy fest, ahogyan Arisztotelész megfogalmazta: a szélsőséges nézetek képviselői ellentétben állnak a mérsékelt álláspontokkal. A politikai spektrum bal és jobb oldalra való osztása valójában egy téves megközelítés.

Velük szemben nem egy "jobboldal" áll, hanem maga a társadalom, a mértéktartó közép, amely biztonságot, nyugalmat és kiszámíthatóságot akar, és amely szerint

A középosztály legfőbb védelme a műveltség, a vitakészség és a politikai tisztánlátás, valamint az érdekeit és értékeit képviselő politikum. A szerződésünk évezredes, de a jövő kihívásaira fel kell készülnünk. Ha széles és művelt közép­osztály épül, amely érti a nyugati hagyományt, akkor sem Marx, sem a kommunizmus, sem annak modern változatai nem lesznek képesek meghonosodni Magyarországon. fíA középosztály megerősítése nemcsak gazdasági, hanem szellemi feladat is!