Papp Marcell egy különleges célra készül, amelyre eddig még egyetlen magyar labdarúgó sem volt képes.

Magyar labdarúgó korábban még soha nem nyert amerikai egyetemi bajnoki címet, a University of Vermont pedig egyetlen csapatsportágban sem lett még NCAA-bajnok. A Catamounts labdarúgócsapata azonban - egy magyar sráccal a soraiban - decemberben felülírta ezeket a tényeket, miután a nagydöntőben aranygóllal legyőzte a Marshall egyetem legjobbjait. Interjú a Ferencvárosban nevelkedett, a korosztályos válogatottakat U18-ig végigjáró Papp Marcell-lal, aki tevékeny szerepet vállalt az egyedülálló sikerből, és újabb történelmi tettre készül.

Tekintsük át a pályafutásodat! A Hegyvidéket követően a Ferencváros színeiben folytattad, miközben az U15-ös és U18-as utánpótlás-válogatottakat is végigjártad. Felnőtt szinten a Fehérvár csapatában szerepeltél, ahol két kupameccs lehetőséget kaptál. Emellett az NB II-ben is megfordultál, játszottál a Budafok, a Dorog és a Diósgyőr csapataiban is. Most, 22 évesen azonban olyan helyzetbe kerültél, hogy hónapokig - 2023 szeptemberétől 2024 júniusáig - nem kínált fel neked szerződést egyetlen magyar klub sem. Mi állhatott ennek a hátterében?

A DVTK-tól való távozásom mögött sokféle érzés és tapasztalat áll. A 2022-23-as bajnokságban 23 alkalommal léptem pályára az NB II-ben, és nyáron úgy éreztem, hogy a felkészülésem jól sikerült. Ennek ellenére Szergej Kuznyecov valamilyen okból visszahelyezett az NB III-as keretbe. A klub végül elengedett, ami új kihívások elé állított. Télen Szegeden és a III. Kerület csapatánál is próbajátékra mentem, de sajnos egyik helyen sem találtam meg a helyem. Ezért ősz után tavasszal is egyedül készültem, de szerencsére a TF csapata befogadott, és edzéslehetőséget biztosított számomra. Ekkor rájöttem, hogy még a nehézségekben is lehet valami pozitív. Budapestiként több időt tölthettem a családommal és a barátaimmal, ami különösen fontos volt számomra. Emellett az IBS-en be tudtam fejezni a business management szak hároméves alapképzését is, ami szintén örömteli eredmény.

Mi inspirált arra, hogy az idei nyáron elhagyod a magyar profi futball világát?

Még a Vidiben fociztam, amikor először találkoztam Molnár Balázzsal, a StudyNsport alapítójával. Ő mesélt nekem az amerikai egyetemi fociról, és azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Akkor már lehetőségem nyílt volna ösztöndíjasként az Egyesült Államokba utazni, de a profi karrier lehetősége még erősen vonzott. Tavaly tavasszal aztán újra kapcsolatba léptünk, és készítettünk egy videót rólam, amit több egyetemhez is eljuttattunk. Áprilisban pedig a University of Vermont keresett meg, ami új lehetőségeket nyitott meg előttem.

Hosszasan beszélgettem az edzővel, aki azt éreztette, hogy tényleg szükségük van rám a pályán, felvázolta egy kétéves, teljes ösztöndíjas mesterképzés lehetőségét a foci mellett, és mivel éppen befejeztem az alapképzésemet itthon, elgondolkoztatott.

A látvány valóban lenyűgöző volt, mégis hosszú ideig vívódtam a döntésem fölött. Napokig rágódtam rajta, hiszen amikor az ember gyermekként a profi futballista életére vágyik, és mindent megtesz ennek érdekében, akkor különösen nehéz lemondani az álmairól. Még ha szépen is haladok felfelé a céljaim felé vezető lépcsőn, bármilyen okból kifolyólag, ha a karrierem hirtelen rossz irányt vesz, vagy éppen megfeneklik, az igazi kihívás elé állít. Végül, több órányi beszélgetés után, a szüleim és Balázs meggyőztek, hogy fogadjam el az ösztöndíjat. Hiszen nem biztos, hogy ezzel véget érne a futball iránti szenvedélyem; sőt, lehet, hogy éppen a tanulás és a foci együttesen segítene abban, hogy továbbra is elérjem a céljaimat.

A teljes ösztöndíj pontosan mit jelent?

Hogy állják a tandíjat, a szállást, a teljes étkeztetésemet, a biztosításomat, a teljes sportruházatomat, ami nagyságrendileg 40 ezer dollárt jelent egy évre. Nekünk csak a repülőjegyet kellett megvenni, plusz azok az extra költségek terheltek, amit magamnak akartam megvenni - egy-két apró kiegészítő a lakásba, vagy a kaja, a pia, ha a srácokkal a kampuszon kívül beülünk valahova. Az egyetemi futballpályával szemközt lakunk három csapattársammal, csak két perc séta az egészen extrán felszerelt létesítmény, mert a sportpályánk, a konditermünk, a rehabilitációs központunk is topszintet képvisel.

Az NCAA rendszere tiltja, hogy olyan diákok ösztöndíjat kapjanak, akik korábban profi szerződéssel sportoltak, értsd, a labdarúgásért cserébe fizetést, prémiumot kaptak. Te ilyen voltál. Hogy sikerült felülírni ezt a szabályt?

Az NCAA alapszabálya valóban és tradicionálisan tiltja ezt. Ugyanakkor egyre nagyobb a nyomás az NCAA vezetésén, hogy liberalizálják valamennyire a rendszert. Molnár Balázséknak hosszas egyeztetés után az egyetememmel együttműködve sikerült hivatalosan jóváhagyatni az ösztöndíjamat.

Amikor megérkeztem a 45 ezres Burlingtonban található egyetemre, az első benyomásom lenyűgöző volt. Az egyetem környezete barátságos és élénk, tele fiatalokkal, akik tele vannak energiával és lelkesedéssel. Az épületek modern stílusa és a gyönyörű zöld területek harmonikus egységet alkotnak, ami azonnal magával ragadott. A fogadtatás szívélyes volt, a diákok és az oktatók egyaránt nyitottak és segítőkészek voltak. Az első napom során több új ismerőssel találkoztam, akik azonnal barátságosan üdvözöltek, és szívesen meséltek az egyetemi életről. Az orientációs program során rengeteg hasznos információt kaptam, amely segített eligibilizálni magam az új környezetben. Az egyetem közösségi élménye különösen figyelemre méltó; a sokféleség és az inkluzivitás érzése azonnal átjárta a légkört. Az első benyomásaim között szerepelt az is, hogy az oktatás mellett a közösségi programok és az önkéntes lehetőségek is fontos szerepet játszanak, ami tovább növelte az izgalmamat a következő időszakkal kapcsolatban. Összességében egy olyan helynek éreztem Burlingtont, ahol valóban otthonra találhat az ember, és ahol a tanulás mellett a közösségi élmények is kiemelt szerepet kapnak.

Turistaként voltam már az USA-ban, így nagyjából tudtam, hogy az országgal kapcsolatban mire számíthatok. Ami viszont meglepett, hogy mennyire nyitott, befogadó közegbe kerültem. Szó szerint azt éreztem, hogy kifejezetten vártak az edzők és a csapattársak is. Kicsit lassan sikerült elintézni a szükséges papírmunkát, ezért kiutazás után azonnal belecsöppentem egy nyugati parti, több meccses túrába. Na, ez aztán hatalmas élményt nyújtott. Pontosan úgy kell elképzelni, mint a hollywoodi filmekben látod: mindenhova repülővel utazik a csapat, megyünk városról városra, mindig jó hotelekben lakunk, etetnek, itatnak közben, nekünk csak a focival kell foglalkozni. Persze az edzések és a meccsek mellett komolyan veszik a tanulást is, így, amikor hazaértünk, egyből belépett az életembe az óralátogatás is, de az oktatás terhelését is úgy szervezik, hogy figyelembe veszik a bajnokság lebonyolítását. Az NCAA-ben ősszel játsszák az alapszakaszt, ahol 200 fölötti egyetem szerveződik szerte az USA-ban különböző ligákba, konferenciákba. Aki megnyeri a sajátját, az automatikus résztvevője a rájátszásnak, de egy jó győzelem-döntetlen-vereség statisztikával annak a csapatnak is van esélye bejutni, amelyik a 2. helyen végez a saját ligájában. Mi megnyertük az America East Conference-t, a döntőben gólt rúgtam a Bryantnek, ezzel jutottunk be az egyenes kieséses rájátszásba.

Meglepetésként értékelhető a győzelmetek?

Miközben az egyetem korábbi teljesítményeit áttekintettem a szezon kezdetén, nem gondoltam volna, hogy van esélyünk a sikerre. Azonban ahogy elkezdtük a mérkőzéseket, egyre inkább megfogalmazódott bennem, hogy egy rendkívül összetartó és tehetséges csapat tagja vagyok, amelynek fantasztikus edzői gárdája van. Persze, nem könnyű alkalmazkodni ahhoz, hogy az NCAA szabályai szinte minden sportágban eltérnek a világ többi részén megszokottaktól.

Nálunk, hasonlóan a kézilabda vagy kosárlabda világához, folyamatosan zajlik a csere. Amikor például egy támadó középpályásként pályára lépek, és az edzőm 7-8 perc elteltével lecserél, még akkor is, ha éppen betaláltam, az elég szokatlan élmény. Majd 20 perc múlva újra a pályán találom magam. Eleinte furcsának tűnt ez a helyzet, de a szezon végére sikerült hozzászoknom.

Olykor még jól is jött a frissítés, mert olyan őszinte, nagy intenzitású letámadásos játékot játszottunk, amilyet itthon sem az első, sem a másodosztályban nem tapasztaltam.

Tapasztaltál különbséget a hazai és az amerikai egyetemi bajnokságban megszokott edző-játékos szakmai viszonyban, a kommunikációs tárház, a kultúra között?

Hát..., van különbség. A Vermont Egyetemen Rob Dow edző és a stábjából mindenki sokkal-sokkal többet kommunikál a játékosokkal. Sokkal több csapat- és gyakran egyéni videózás is volt. Más a rendszer a ligában, máshogy is látják a focit, de minden stábtag extra mentalitással csak a játékosokért, a csapatért dolgozik.

Érzésem szerint itthon számos edzővel pont az akadozó kommunikáció miatt nem volt szerencsém.

Kint sokkal őszintébben lehet, sőt, már-már azt érzem, kötelező beszélni a fociról, arról, hogy mit érzek az edzésen, a meccsen a pályán, és ami a legfontosabb, ha máshogy látok valamit, mint az edző, az nem mérgezi a kapcsolatot. Elmondom, hogy én mit gondolok az adott helyzetről, ő mit, és ha még ez merőben ellentétes is, akkor sem történik semmi, megy minden tovább a megszokott módon. Ez itthon nem így van. Minden korábbi állomáshelyemen azt éreztem, túl sok az ego, nem a csapat, inkább az egyéni érdek az első - még a játékosok zöménél is. Az egyetemen mindig, minden körülmények között a csapat az első, lehetsz te bármilyen tehetség.

Hány nemzetből gyűlt össze a csapatod?

Számos német csapattársam van, emellett holland, kanadai, sőt, még hongkongi kollégák is mellettem dolgoznak. A csapat fele nemzetközi diák, de a többségük inkább európai származású.

Mesélj a rájátszás izgalmairól, ahol a legfontosabb pillanatok egyike az volt, amikor egy szorult helyzetből sikerült egy gyönyörű egyenlítő gólt szerezned. Ez a találat különösen emlékezetes maradt, hiszen a nagy döntő végén aranygóllal koronáztad meg a teljesítményedet, ezzel pedig nemcsak a csapatod, hanem a szurkolók szívét is megnyerted. Az adrenalin, a feszültség és az öröm egyedülálló kombinációja felejthetetlenné tette ezt a pillanatot.

Örömmel jelenthetjük be, hogy az egyetem történetében először sikerült megnyernünk a konferenciát! A rájátszás során annyira sűrűvé vált a mérkőzésnaptár, hogy az NCAA külön magángépet biztosított számunkra, így minden helyszínre kényelmesen és gyorsan eljutottunk. Az őszi szezonban és a rájátszásban összesen 5 gólt szereztem, illetve egy gólpasszt is kiosztottam. A keleti konferenciadöntőben és a nagydöntőben is eredményes voltam, betaláltam mindkét mérkőzésen. Az Észak-Karolinában megrendezett négyes döntő alatt az elődöntőben körülbelül 11 ezer, míg a döntőben 7 ezer lelkes szurkoló előtt léptünk pályára.

Soha nem volt alkalmam annyi néző előtt focizni itthon - talán csak egyszer, Diósgyőrben, egy Nyíregyháza ellen zajló NB II-es mérkőzés során tapasztalhattam meg, milyen izgalmas ez, amikor a kispadon ülve figyeltem az eseményeket.

Kilenc perccel egy bármilyen nagydöntő lefújása előtt egyenlítő gólt szerezni, a földön fekve a társakkal a hátadon hallgatni a közönség tombolását, részese lenni az egyetemi futballprogram történelmi sikerének, életre szóló élmény.

Magyar labdarúgó nyert már NCAA bajnoki címet?

Erről sajnos nincs információm.

A városban hogyan csapódott le a történelmi siker?

A város és egész Vermont számára ez a siker hihetetlenül fontos volt. Otthonról nehéz is elképzelni, mekkora figyelem összpontosult ránk. Már a konferenciagyőzelemhez vezető úton is folyamatosan cikkeztek rólunk, a rájátszás alatt pedig szinte kisajátítottuk a helyi médiát, különösen a négyes döntő hétvégéjén, amikor a feszültség és az izgalom a tetőfokára hágott. Burlingtonban a kocsmák tele voltak, a fél város nekünk szurkolt, az egyetem diákjai pedig tömegesen követtek minket Észak-Karolinába. Amikor hazatértünk, nem is találok jobb kifejezést, mint népünnepély – egy igazi ünneplés várt ránk. A repülőtéren a győztes csapatot rendőri kísérettel várták, külön iskolabusz állt készen, hogy befuvarozzon minket, miközben az úton sorfalat álltak az emberek, és üdvrivalgás kísérte érkezésünket. Amikor megérkeztünk az egyetemre, több ezer ember fogadott a kampuszon. Nem túlzás azt mondani, hogy olyan érzés volt, mint amikor 2016-ban a magyar-osztrák 2-0 után ünnepeltünk, vagy amikor olimpiai bajnokaink tértek haza az aranygéppel.

Az első félév után felértél az amerikai egyetemi sport csúcsára. Hogyan tovább?

Tavasszal a sulin van a hangsúly, ilyenkor áll a bajnokság, viszont, ahogy hallom, kőkemény erőnléti és labdás edzéseink lesznek, hat edzőmeccsel megspékelve. A következő szezonra július végén kezdjük a felkészülést. Minden év elején új srácok jönnek a végzősök helyére, átalakul a csapat, ennek ellenére bajnokként még nagyobb figyelem lesz rajtunk, többet várnak tőlünk, mindenki minket akar majd megverni.

Kiválasztottak valakit a csapatból?

Két csapattársamat szeretném bemutatni: Max Murray, aki a New York City FC színeiben játszik, valamint Sydney Wathuta, aki a Colorado csapatát erősíti.

Valóban van lehetőség arra, hogy innen is visszajussunk a profi futball világába?

Határozott elképzelésem, hogy a következő évben, miután befejeztem tanulmányaimat, lehetőséget nyerjek legalább egy próbajátékra egy MLS-csapattól, vagy akár a draft keretein belül biztos szerződést szerezzek. Célom, hogy profiként megmérettessem magam az MLS világában.

Az első félévem statisztikái igazán ígéretesek, hiszen gólokkal és gólpasszokkal is sikerült hozzájárulnom a csapat teljesítményéhez. Ráadásul, büszkén mondhatom el, hogy beválasztottak a négyes döntő All Star-csapatába, ami számomra egy fantasztikus kezdet. Célom, hogy én legyek az első magyar labdarúgó, aki egyetemről egy MLS-csapat keretébe kerül.