Presser Gábor szavaival élve, a hatalom és a művészet közötti különbség továbbra is megmaradt. Ez a két terület nem csupán eltérő természetű, hanem különböző értékeket és célokat is képvisel, amelyek nem keverednek össze.

Sok élményt gyűjtöttem már össze, miközben Presser dalait hallgattam, de amikor a versdalaihoz jutottam, egy igazi klasszikus kabaré hangulatába csöppentem. Olyan volt, mintha a két világháború közötti időszakban, Reinitz Béla által megzenésített Ady Endre-dalokkal szórakoztatnának a mulatozók, akik önfeledten élvezik a zenét és a szavak varázsát.

A kabaré csodálatos műfaj. 16-17 évesen dolgoztam először Verebes Istvánnal, ő vezette azt a felnőttek nélküli ifjúsági színházat, ami a Pálma Cukrászda fölötti teremben működött, egy VII. kerületi kulturális intézményben. Eredetileg tánciskola volt, de mert színpada is volt, néha arra is használták a termet, hogy legyenek benne ilyen-olyan előadások. Verebes a Madách Gimnázium színjátszó csoportja vezetőjeként elintézte, hogy oda beköltözhessünk. Fölvettük a Világ legrosszabb színháza nevet, és játszottunk többek között egy kabaré-előadást is, amit a Verebes szerkesztett, írt, és nagyszerű, de tényleg nagyszerű volt. Amolyan régi irodalmi kabaré-előadás volt. Ott csináltam életem első versmegzenésítését is, Karinthy Frigyestől a Halottat, ami egy nagyon-nagyon dark vers, sőt még annál is sötétebb, kvázi horror. Szóval ennyire komolyan vettük.

Akkoriban még a konzervatórium hallgatója volt?

Persze, szívesen átfogalmazom a szöveget! Igen, valóban konzis diák voltam, míg a többiek a Madách Gimnáziumból érkeztek. Talán nem mindegyikük, de ott kezdődött az egész, és a folyamat akkor zárult le, amikor Verebest felvették a Színművészetire. Úgy gondolom, hogy a valódi kabaré egy rendkívül komoly műfaj.

A megzenésítésre kiválasztott versek költői között találhatunk olyan alkotót, aki 1906-ban látta meg a napvilágot, valamint olyanokat is, akik napjainkban is aktívan hozzájárulnak a költészet világához. A Versdalokba való válogatás során több szempont is érvényesült. Elsősorban a versek tartalmi gazdagságát és érzelmi mélységét vették figyelembe, hiszen a zenésített formában a lírai élmény átadása kulcsfontosságú. Emellett a költők stílusa és nyelvezete is meghatározó szerepet játszott, hiszen a zene és a költészet találkozása különleges harmóniát igényel. Nem utolsósorban a választott versek aktualitása és relevanciájuk is fontos volt, hogy a közönség számára ismerős és megérintő élményt nyújtsanak.

Gondolom, nyegle válasznak tűnne, ha azt mondanám, hogy nem voltak szempontjaim, hiszen ez a darab egy hosszú és színes improvizációs mozaik, ahol az egyik vers szülte a másikat, még akkor is, ha a költők között akadtak olyanok, akik sosem találkoztak. Nem terveztem meg előre a koncepciót; a megérzéseim, és legfőképp a versek önálló hangja irányított. A zongorám körül mindig ott hevernek a verseskötetek, és éjszakánként, amikor zongorázom, vagy csak játszadozom, előbb-utóbb belemerülök az olvasásba. Ha egy versben felfedezek valami zenei ízt, akkor kicsit elmerengek rajta. Persze, ahhoz, hogy ezekből a kísérletekből valami közkinccsé váljon, rengeteget kellett dolgoznom. A versmegzenésítés során fontos, hogy a hangzásra is figyeljünk; sok költő felolvasásánál észlelni lehet, hogy őket is érdekli az audiovizuális élmény. Szeretem a "szereplőt" egy elképzelt térbe helyezni, ahol a hangok és szavak találkoznak.

Bármilyen hosszúságú vagy rövidségű a vers, mindig hordoz valami különlegeset. A szavak ritmusa és a gondolatok mélysége egyedi élményt nyújtanak, függetlenül attól, hogy mennyi időt vesz igénybe a felfedezésük. Minden vers egy új világot teremt, ahol a kifejezés szabadsága és az érzelmek gazdagsága találkozik.

Még egy tizenhét szótagos haiku is rengeteg akusztikai variációt kínál, hiszen nem mindegy, honnan érkezik a hang. Egy sarkot választva búg, vagy tágas térben szárnyal? Néhány vers önmagától sugallja, hogy dallammá válhat, és e világ magával ragad. Régebben részt vettem néhány rádiójáték elkészítésében; a legemlékezetesebb a Gothár-féle irodalmi válogatás volt, a "Menekülés az este elől", avagy a felboncolt szív. Félelmem, hogy ez a műfaj eltűnésre ítéltetett. De ha még itt vagyok, folytatom, mert a versek éjszakai felfedezése a hangszernél vagy a stúdióban felbecsülhetetlen élmény. Tudom, hogy a közel 80 percnyi versdalos gyűjteményem hatalmas anyagnak számít... Már van némi tapasztalatom, hiszen a Parti Nagy-versekre készült Rutinglitang sorozatom is ezt bizonyítja. A könyves CD sikeres lett, de mégis megérint a félelem, hogy a 30-40 vers talán túl nagy vállalás. Igaz, nem szükséges mindet egyszerre meghallgatni, sőt, inkább élvezni érdemes őket fokozatosan.

Ebben az anyagban megtalálhatók olyan apró hangjátékok is, amelyeket saját szórakoztatására alkotott?

Természetesen, íme egy egyedi változat a szövegedből: Valóban, minden vers egy különleges hangzásvilágot hordoz. Például Kántor Péter Kikötő bluesa szerintem nem bírná el a steril stúdiózást; sokkal inkább egy kicsit kaotikus, kocsmai kórusban lenne a helye. És hogy még furcsább legyen, a kórus minden egyes hangját én képviselem. Erdős Virág Én vétkem című műve egy üres színpadon, a teljes átéléssel próbáló előadó küzdelmét mutatja be, ahol a csend és az üresség szinte tapintható. Tandori Madárzsokéja pedig számomra egy élő közvetítést idéz fel egy elhagyatott lóversenypályáról, ahol a versenyző a mesélő szerepét tölti be. Ez volt az egyik legmegterhelőbb előadói kihívás, amely végül az első, 001-es demó felvételünk születéséhez vezetett.

Sok olyan versdal is hallható a gyűjtésben, amiből nem lett mini-rádiójáték.

Kepes Sára versei is ilyen különlegesek voltak, és bár ő már több mint ötven éve eltávozott, a nevét sokan ismerik, sőt, olyan embereket is tudok, akiknek volt szerencséjük személyesen is megismerni őt.

Petri György fiatalkori szívtiprója egy különleges és felejthetetlen figura volt az életében. Minden találkozásukkor a világ egy egészen más színben tündöklött, tele szenvedéllyel és álmokkal. Kettejük kapcsolata tele volt titkos pillanatokkal és közös élményekkel, amelyek örökre nyomot hagytak a költő lelkében. Az ifjú éveik romantikus varázsa és a felfedezés izgalma egy olyan történetet szőtt, amely mindig is a műveiben fog visszatérni, mint egy sejteket tápláló emlék.

Tudomásom szerint ő zeneszerzést tanult a Zeneakadémián, és néhány verse megmaradt az utókor számára. Sajnos 23 éves korában a halál mellett döntött. Újra és újra felfedeztem a költeményeit, és minden alkalommal Oláh Ibolya hangját idéztem fel magamban. Tudtam, hogy ha valaki képes úgy énekelni ezeket a sorokat, hogy Kepes Sára képe valósággá váljon a ködben, az csak Ibolya lehet. A „Voltam Ibojka” című könyv-CD-jén már érzékelhető, hogy ő egy rendkívüli, sőt, még inkább páratlan előadó. Egészen lenyűgöző, hogy Ibolyka milyen új dimenziót tud adni egy felvételhez. És tudod, hogyan jelentek meg Kepes Sára versei?

Nem tudom.

A "Lehet" című Fodor Ákos-kötet környékén, a nyolcvanadik oldal táján, egy különös fejezet található, amely az "örökbe fogadott versek" nevet viseli. Ez a kis írás egy életmű töredékét idézi meg, amelyben Fodor Ákos röviden bemutatja Kepes Sárát – egy elveszett költőnő történetét. Micsoda megrázó és szívszorító pillanat, amikor felfedezzük, hogy egy másik költő művében bukkannak fel Kepes Sára versei! Ez a gesztus nem csupán a költészet iránti tiszteletet fejezi ki, hanem a múlt és a jövő költői kapcsolatát is erősíti. Az utolsó sorokban még néhány kottát is hátrahagyott, ezzel tovább gazdagítva a zene és a líra összefonódását.

A megzenésített Petri-versek rendkívül kifejezőek és hatásosak.

Mindig is elbűvölt az ő költészete; a Sláger című műve már évekkel ezelőtt megszületett. Nem egyszerű feladat a verssoraihoz nyúlni, mégis ez a két Petri-vers annyira megfogott, hogy nem hagyhattam ki őket. Természetesen az egész válogatás szubjektív, de hát miért is lenne más?

Hány költő szerepel a 34 dalnyi gyűjteményben?

Kilenc költő versein dolgoztam, illetve Esterházy Pétertől is van benne egy idézet, egy mondat: "A szerelem megemel, akkor is az égbe röpít, ha tör, zúz és a porba sújt". Ezt a mondatot Esterházy A bűnös című, Szüts Miklós festőművész képei ihlette regényének szó szerinti audiováltozatában már évekkel ezelőtt megzenésítettem, és még mind a ketten hallhatták is. Erről a mondatról úgy éreztem, hogy szépen hozzásimul egy Parti Nagy Lajos-szonetthez, aminek a költő nem adott címet. Én meg elneveztem B-moll szonettnek, elmondtam PNL-nak, aki nagyot nevetett, és elfogadta. Aztán hozzáillesztettem az Esterházy-mondatot, mint egy választ vagy kommentet a szonettre.

Ezekről a titkokról hogyan értesül a közönség, ha csak hallgatja a válogatást?

Szeretném megjelentetni az utolsó tíz-tizenévben készült munkáimat egyetlen nagyobb kiadványban, aminek Munkakönyv lesz a címe. A könyvben minden vers, zene, dal hallgatható lesz QR-kódokkal, de valószínű, hogy CD-ket is belerakunk. Miközben elfogadom, hogy a publikálás módja folyamatosan változik, én azok közé tartozom, akik még mániákusan hagyni akarunk a munkánkról valami kézzelfogható lenyomatot. Hogy milyen az mint egész. Azt gondolom, ha valaki ezeket a munkákat nem látja "egyben", akkor egy csomó dolog nem biztos, hogy egyáltalán eljut hozzá. Tudom, hogy ma az a vezető trend, hogy elég egy-két dalt kiadni, mert az albumok ideje szinte lejárt. De azt is tudom, hogy sokan nagyon örülnek, ha kézbe is foghatják az úgymond terméket. Erre találtam ki ezt a "zenekönyvet". A Munkakönyv első fejezete lesz a Versdalok. A második egy instrumentális anyag: Zenék képzelt filmekhez.

Ez mit takar?

A zeneszerzés iránti szenvedélyem egy különös élménnyel kezdődött, még a kilencvenes évek végén. Ekkoriban olyan filmek képei pörögtek a fejemben, amelyek sosem léteztek, de mégis olyan valóságosnak tűntek. Ezen elképzelt mozikhoz írtam a dallamokat, mintha a hangszerek életre keltenék a történeteket, amelyek csak a képzelet szőtte. Azóta is ez a fura és inspiráló világ a zeném hátterében áll.

Persze, szívesen! Íme egy egyedi filmes élményről szóló szöveg: Képzeld el, hogy egy esős, őszi estén ülsz a kedvenc mozi termedben, a levegő tele van popcorn illatával, és a fények lassan elhalványulnak. A vásznon megjelenik a film címe, és te izgatottan várod, hogy elmerülj a történet világában. A film egy kisvárosról szól, ahol a mindennapi élet és a misztikus elemek találkoznak. Ahogy a történet kibontakozik, a főszereplő, egy fiatal lány, felfedezi, hogy a városka régi legendái valósággá válhatnak. Minden egyes jelenetben egyre mélyebbre merülsz a feszültséggel teli atmoszférába, és szinte hallod a szívek dobogását, ahogy a lány a titkok nyomába ered. A film zenéje varázslatos, és minden hangjegy egy új érzelmet ébreszt benned. A csúcspontnál, amikor a lány végre szembesül a legnagyobb félelmével, a teremben egy lélegzetvisszafojtott csend honol. Az izgalom és a feszültség szinte tapintható, és te is úgy érzed, hogy része vagy a történetnek. A film végén, amikor a stáblista elkezd betűzni, még mindig magával ragad a történet varázsa, és a szívekben új remények születnek. Ahogy kilépsz a moziból, a friss levegő csípős érintése ébreszt fel, és tudod, hogy a film nem csupán szórakoztatott, hanem új perspektívát is nyújtott az életről és a valóság rejtett szépségeiről. Ezzel az élménnyel gazdagabban lépsz ki a világba, készen arra, hogy felfedezd a saját történetedet.

Részben igen. Szólt a telefonom, egy angol szám jelent meg.

Abban az időszakban Vajna még nem volt a filmipar megkerülhetetlen alakja, de tudtam, ki ő, hiszen már működött egy filmforgalmazó vállalkozása Magyarországon. Soha nem beszéltem vele korábban, így a hangját sem ismertem. Ő viszont azzal kezdte, hogy Londonból telefonál. A kijelzett szám alapján ez valóban igaznak tűnt, szóval nem Kern volt az. Azt mondta, hogy a hétvégén bemutatják az Elemi ösztön 2-t, és már a harmadik rész tervezésén is dolgoznak. Elmondta, hogy hallotta a zenéimet, és látta a Padlást a színházban, és szeretné, ha én írnék a folytatás zenéjét. Kérte, hogy küldjek neki egy rövid összefoglalót magamról. Megmondtam neki, hogy nincs szakmai életrajzom, amit ő meglepetten fogadott, és azt válaszolta, hogy mindenképpen szüksége lenne egyre. Én viszont sosem voltam jó az ilyen dokumentumok írásában, így javasoltam, hogy inkább küldenék neki zenét, amelyben kifejezem, mit gondolok az Elemi ösztön 3. zenei világáról.

Az elsőre igent mondtam. Vajna valószínűleg meglepődött, hiszen nem gondolhatta, hogy egy ilyen komoly projekt kapcsán egy zeneszerző annyira naiv lenne, hogy ne tudna angol önéletrajzot írni – csak éppen nekem még magyarul sem volt. De végül is elfogadta az ajánlatomat. Néhány nap elteltével csörgött a telefon, egy kedves hölgy hívott az Intercomtól, hogy megkérdezze, elkészültem-e a zenével. Mondtam, hogy még dolgozom rajta, de hamarosan jelentkezem. Amikor végre befejeztem a munkát, egy CD-re írtam a zenét, és el is küldtem neki. Teltek a hetek, és egyszer csak újra csörgött a telefon. Feleltem, és ismét hallottam azt a jól ismert hangot: "Szervusz, Andy vagyok." Azért kereslek, hogy tudd, az Elemi ösztön 2 olyan nagyot bukott, hogy már biztosan nem lesz Elemi ösztön 3. De a zenéd nagyon tetszett, köszönöm, és igazán kedves tőled, hogy ennyire foglalkoztál vele.

Ez a történet kicsit olyan, mint egy megfeneklett hajó, ami végül mégis elindul a hullámokon. A Covid időszaka alatt elhatároztam, hogy rendet rakok a régi demófelvételeim között, és mit ad isten, találtam körülbelül száz otthon készült CD-t, tele mindenféle zenei kísérletezéssel. Az egyik három-négy perces szám azonnal megfogott – annyira ismerős volt, hogy tudtam, én írtam, de a keletkezésének körülményei teljesen ködösek maradtak számomra. A tokon a felirat már majdnem teljesen eltűnt, de annyit le tudtam olvasni, hogy „imaginary”. A napok során lassan összeállt a kép: ez a zene az Elemi ösztön 3-hoz készült zenei vázlat volt. A bezártság alatt egyre inkább foglalkoztatott a gondolat, és majdnem négy évtizeddel az Electromantic lemez megjelenése után újra nekiláttam az instrumentális zenék világának felfedezéséhez. Különös érzés volt, hogy a múlt kísértései újra életre keltek, és egy új zenei utazás várt rám.

Elképzelt hozzájuk egy-egy filmet?

Nem, nem rendelkezem filmes víziókkal a témában. Éppen ellenkezőleg, az foglalkoztatott, hogy a zenét hallgatók milyen képeket formálhatnak magukban a dallamok hatására. A címek megválasztásánál is ügyeltem arra, hogy senkit ne tereljek egy bizonyos irányba. Engem az érdekelne, kinek mi jut eszébe hallgatás közben. Nyilván akadnak, akiknek nem merül fel semmi, de ez egyáltalán nem probléma. Én leginkább egy különleges, változatos létszámú zenekart képzeltem el a színpadon, tele csodás hangszeres kincsekkel. A felvételeken újra életre keltettem egy csomó régi, poros szintetizátort, és szinte mindent magam játszottam el, bár néhány fontos közreműködő is részt vett a munkában. Nagyszerű élmény volt, élveztem minden pillanatát.

Milyen inspirációk és ötletek vezették a zeneszerzőket ezen dalok megalkotásához? Milyen érzelmek, történetek vagy élmények formálták a zenei kompozíciókat?

A legrövidebb zongoradarabomnak különös története van. Egy éjjelen, miközben a zongoránál ültem, felidéződött bennem egy emlék: a pannonhalmi Arcus Temporum fesztivál, ahol Szakcsi Lakatos Bélával és az Amadinda együtteseivel egy Erik Satie-művet játszottunk. Az előadás után együtt improvizáltunk egy négykezest. A koncertet követően Várszegi Asztrik meghívott minket egy kis borozásra, és ott kezdett el formálódni a fejemben egy zene. Megjelent egy téma, amely Satie stílusát idézte. Találtam egy kis barna csomagolópapírt a szervizasztalon, és elkezdtem kottavonalakat húzni rá, hogy lekottázzam a dallamot. Másnap eltettem valahová, de az évek folyamán elfeledtem, hol is lehet. Mikor végre elkezdtem keresni, sejtettem, hogy a jegyzeteim között valahol megbújik, de annyi volt belőlük, hogy nem volt könnyű dolgom. Végül csak előkerült, és ekkor már az lebegett a szemem előtt, hogy valamilyen módon rögzítem Szakcsi emlékére. Így született meg egy rövid zongoratéma, amelynek címe: Séta a Satie utcában.

Hány olyan filmzene született meg eddig, amely csupán a képzelet szüleménye?

Azt hiszem, talán 15-20 lehet készen. Még válogatok.

Tehát a könyv második részében olyan zenék lesznek, amikhez nincsenek versek, de lehetnének filmek?

Természetesen! Íme a szöveg egyedi változata: Igen, valószínűleg akadhat ott egy-két érdekes történet is, hasonlóan ehhez Andy Vajna-val kapcsolatos élményemhez. Meg kell említenem, hogy csupán kétszer futottam össze vele az életem során. Az egyik alkalommal egy fogadáson találkoztunk, ahol nagyon barátságos volt, és sikerült egy rövid beszélgetést folytatnunk a korábbi telefonos diskurzusunkról. Említette, hogy egyszer szívesen elszívnánk együtt egy szivart. A második alkalom pedig egy Megasztár-döntő utáni éjszakán történt, amikor néhány embert meghívott a Nobuba. Ott azonban csak egy rövid időt töltöttem, és azóta nem láttuk egymást. Úgy hiszem, az ő filmügyi kormánybiztosi időszaka alatt két filmzenét is készítettem.

Ez attól függ. Jelenleg rengeteg más feladatom van, így alaposan át kellene gondolnom a dolgot.

Mi a könyv harmadik része?

Az új zeneszámaim az elmúlt 10-15 év gyümölcsei, és még mindig folyamatosan finomítom őket.

Ezek a cédulák vagy házi CD-k talán valamelyik fiók mélyén rejtőznek?

Az új dalok többsége friss, de néha rábukkanok régi felvételekre, és döbbenettel tapasztalom, hogy az első demómat már 2020-ban elkészítettem, csupán nem folytattam a munkát rajta. Sokáig a saját projektjeimet háttérbe kellett szorítanom más kötelezettségek miatt. Néha akadt időm kicsit foglalkozni velük, de tavaly végleg úgy döntöttem, hogy amíg ez a három szám el nem készül, nem vállalok el más projekteket. Ezt sikerült nagyjából betartanom. Az egyik dal első demója a nyolcvanas évekből származik. A kissé megkopott kazettán hallható egy korabeli szintetizátor és egy ének, ami még messze nem a végleges verzió, inkább egy kreatív keresgélés. Hosszú hetek teltek el, mire kiderítettem, hogy milyen szintetizátorhangot használtam. Végül átírtam a dalt, és Dusán írt hozzá egy rendkívül erőteljes szöveget. Az egész anyagban több énekes is csatlakozik hozzám, ami igazán színesíti a végső hangzást.

Ez egy igazán különleges válogatás lesz, tele olyan dalokkal, amelyeket eddig még soha nem hallhattunk, és amelyek a zenei paletta színeit újra felfedezik. Minden egyes szám egy új élményt kínál, és lehetőséget arra, hogy olyan hangzásokat tapasztaljunk meg, amelyek eddig rejtve maradtak. Készülj fel egy utazásra a zene világában, ahol a még soha nem hallott dallamok és ritmusok fognak meglepetéseket okozni!

Természetesen! Íme egy egyedibb változat: "Igen, ezek teljesen új keletűek! Tudom, hogy kissé őrült dolog három ilyen hatalmas anyagot egyszerre megjelentetni, de úgy döntöttem, nem rejtegetem tovább őket."

Mikorra tervezi a befejezést?

Jelenleg nincs konkrét határidőm, de hamarosan érdemes lenne a koncert részleteivel foglalkozni.

Az őszi koncerttel?

Természetesen! Az MVM Dome-ban, október 11-én tartandó eseményünket már régóta vártuk.

Ott mivel készül? Milyen alapanyagok és technikák kelnek életre, hogy létrejöjjön az a különleges alkotás? Vagy talán egy új élmény, ami felejthetetlen pillanatokat ígér?

Hát hogy is mondjam? Ha valaki ötvenhét év szakmai múlttal megy ki a színpadra, az hatalmas "hordalékot" húz maga után, és akkor is életműkoncertet ad, ha nem akar, vagy nem úgy hívja. Játszani kell a legrégebbi számokat is. Nekem is nagyon-nagyon fontosak - bocsánat, hogy így mondom - a régi korszakaim. Érdekel, hogyan szólalna meg az a réges-régi Omega-dal, ha ma hangszerelném. Hogyan játszanám a magam szólamát, vagy milyen hangokat kérnék Mihály Tomitól, vagy hogyan működne, ha egy mai fiatal énekes adná elő.

Gyakran hallom, hogy a dalaim felcsendülnek a mai fiatal előadóktól, ami egyszerre izgalmas és rendkívül hízelgő számomra. A zenei távolság, amely a kedvenc második Omega-albumom, a Tízezer lépés, és a harmadik, az Éjszakai országút, vagy az LGT egyes korszakai között húzódik, lenyűgöző. Elgondolkodtat, mennyi utat jártam be zeneileg, és mikor, miért tértem le erről az útról. Sokan talán ismerik a különbségeket, de engem most az foglalkoztat, hogy mi mindent osztanak meg a két zenekarnak írt dalaim. Ez csupán egy gondolat, egy inspiráló ötlet, hiszen rengeteg különböző zenét fogunk játszani. Szerencsésnek érzem magam, mert számos csodálatos előadó kért fel, hogy alkossak, és ők inspiráltak a munkámban. Tudom, hogy senki sem várja el tőlem, hogy pontos másolatokat készítsek arról, ahogyan régen az Omegával vagy az LGT-vel zenéltünk. Egy nagyszabású koncertre készülünk, ahol a közönséggel együtt örömzenélünk – mindezt teljes komolysággal, de jókedvvel.

Úgy érzem, öntől már senki sem támaszt elvárásokat; inkább örömmel fogadják, amikor csak hallhatják vagy láthatják. Emellett számos különböző, önállóan is értelmezhető művészeti ága van, mint például a zenés színház, amely szintén kiemelkedő része az életművének.

Csodálatos művészekkel volt lehetőségem együtt dolgozni, és a jövőben is remélem, hogy folytathatom ezt az inspiráló közösséget. A női hang iránti mély tisztelet és hódolat él a lelkemben; számomra a női hangra való írás és a zongorás kíséret valóságos szenvedélyt jelent.

Ez egy rendkívül szubjektív vélemény, de számomra Kovács Kati legkiemelkedőbb albumának zenéjét Ön alkotta. A dalok fülbemászóak és slágeresek, és bár gyönyörűek, egy kicsit sajnálom, hogy korán különváltak az útjaik.

Abban az időszakban a média, mint a rádió és a televízió, valamint a lemezkiadók elképesztő befolyással bírtak. A művészek szerepe gyakran alárendelt volt ennek a hatalomnak, hiszen a média ereje mindig is túlszárnyalta az alkotókét. Sokan közülük kénytelenek voltak alkalmazkodni a kiadóik elvárásaihoz, ami sokszor a kreativitásuk rovására ment. Az ipar diktálta a szabályokat, és a művészek gyakran a túlélés érdekében igazodtak a kereskedelmi elvárásokhoz.

Az énekesnők közül, akiknek dalokat komponált, elsőként Kovács Kati, Katona Klári, Oláh Ibolya és Rúzsa Magdi neve ugrik be.

Marika nénivel - bocs, én így becézem a csodálatos Falusi Mariannt - szintén csináltam egy komplett lemezt. Igazából nem írtam neki sok dalt, de sok dalom van a repertoárján, és nagyon szeretek vele koncertezni. A pályám legelső női hangra írt dalát, a Miért mentél elt Zalatnaynak írtam. Lárika - Katona Klári - dalai már régóta előadói közkézen forognak, rengetegen feldolgozzák őket, számtalan hangon szólalnak meg a mai napig. Ő jóformán fölkínálta ezeket a többieknek, hogy csináljátok utánam. Ez talán nem könnyű, de mégis vannak, akik csuda izgalmasan hívnak elő számomra is új dolgokat azokból a dalokból.

Az új vagy eddig lappangó dalok közül is megszólal néhány ősszel ?

Még nem tudom, hogy mi fog kialakulni, az majd a szeptemberi próbák során derül ki. A 2023-as "még 1koncert" nyilvános főpróbáján is módosítottam a műsoron. Idén is a főpróba lesz az a pillanat, amikor minden a helyére kerül.

Hány dalt kéne eljátszania, hogy senki se panaszkodhasson?

Azt hiszem, rengeteget. Eddig nagyjából hétszáz dalt írtam. Nem lehet mindent eljátszani, én is szakadó szívvel hagyok ki általam nagyon szeretett dalokat, másoknak is hiányzik egy-egy kedvenc. Még csak esély sincs eltalálni 15-20 ezer ember kívánságlistáját. Ezért annyira fontos, izgalmas nekünk a főpróba, nemcsak, mert a szakma nagyobb létszámban megjelenik, hanem mert ott helyben még a közönség szeme láttára is változtatunk, ha úgy érezzük. Ezért szeretek próbálni, akkor még mindenen lehet csiszolgatni, lehet tanulni és tanítani.

A tanítás jelentősége megkérdőjelezhetetlen. Olyan alapot nyújt, amely lehetővé teszi az egyének fejlődését, a tudás megszerzését és a kritikus gondolkodás kialakítását. A tanítás nem csupán információk átadásáról szól, hanem arról is, hogy képesek legyünk megérteni a világot, és aktívan részt venni benne. Az oktatás formálja a társadalmat, elősegíti a kultúrák közötti párbeszédet, és hozzájárul a közösségi értékek erősítéséhez. Tehát a tanítás nem csupán fontos, hanem alapvető pillér, amely nélkülözhetetlen a jövő generációk sikeres boldogulásához.

Igen, egyre inkább bújik elő belőlem egyfajta pedagógusi véna, no de ezt nem úgy értem, hogy a koncerten velem játszó zenészeket nekem majd tanítanom kellene. Ez inkább arról szól, hogy belehúzom őket egy közös kísérletezésbe, teret adunk egymásnak, de közben új szólamokat is írok, improvizálok, s aztán kipróbáljuk, ami abban a másodpercben jut eszembe, vagy éppenséggel évek óta foglalkoztat. Vagy épp más harmóniákkal játszom egy dalt, mint ötven évvel ezelőtt, mert most másképp gondolkozom. És mindeközben jó sokat tanulok.

Képzeld el, kétszer is megkerestek a Színművészeti Egyetemről, hogy tanítsak! Először Várkonyi tanár úr hívott fel, aztán néhány évvel később Hegedűs D. Géza. De valahogy nem érzem magam otthon ebben a világban. Én nem vagyok képes éves tantervet kidolgozni, és a kurzusok megtervezése sem az én asztalom.

Utoljára a Vígben a Pinokkió dalainak betanítása volt nagy élményem. Ahogy elkezdtük, azon igyekeztem, hogy a szerep és a színész a lehető legjobban előbújjon a dal mögül. Tudtam, hogy ugyanazt a dalt Halász Jutka vagy Igó Évi először teljesen magába zárja, aztán másképpen fogja elénekelni, de én pont erre vágytam, pont ez benne a kicsi csoda estéről estére. Mára látni, hallani ezt igazán, mikor a masszív előadásszám miatt a Pinokkió minden egyes szerepére két művész jut. Egészen más az októberi "403-as" koncerten részt vevő zenélő, éneklő, mozgó, sokféle szerepben előtűnő csapattal való munkálkodás, akikkel arra a kétestés produkcióra kell egyfajta csapattá váljunk.

Elfogadja a (koncert)közönség, amikor a kedvenc dala egészen másképp szólal meg?

Már az LGT-től is elfogadták, sőt el is várták, hogy semmit se játsszunk kétszer tök egyformán. Muzsikusok vagyunk, nem másológépek.

A zenésztársak csendben, zúgolódás nélkül fogadják el a döntéseit?

Ez a szemlélet a szabadságukra is kiterjed. Ráadásul ők is megosztják velem a vágylistájukat és az ötleteiket! Olyan, mint egy finom zsarolás.

Eleget tesz a kérésüknek?

Ha tudom. Mi már ismerjük egymás zenei lélegzetvételeit is, fontos az inspiráció minden formája, néha szavak se kellenek. Jóformán tudom a muzsikusok által leginkább követelt dalok listáját is, azokat a dalokat én is imádom játszani. De egy ideje az a szabály, hogy egy ajánláshoz kellene mondani egy másik dal kihagyásáról szóló javaslatot, s itt többnyire megáll a tudomány... S akkor jön az ismerős mondat: ezeket most már tényleg nem tudjuk bezsúfolni a műsorba. Majd legközelebb.