Persze, itt egy egyedi változat: **Fascináló kísérlet | Demokratikus nézőpontok** Ez a cím egy izgalmas felfedezéseket ígérő kísérletre utal, amely a demokratikus elvek és értékek mélyebb megértésére törekszik. A kutatás célja, hogy feltárja, miként for

A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/kultura/erdekes-kiserlet-935816/

Robert Eggers az egyik legizgalmasabb kortárs tengerentúli alkotó, akinek munkáiban az amerikai és az európai filmgyártás különös módon egyesül, így például fojtogató hangulatú horrorját, A világítótornyot Tarr Béla inspirálta. Ezúttal sem távolodott el az öreg kontinenstől, hiszen a német expresszionizmus egyik kulcsdarabjának, a Nosferatunak a remake-jét készítette el. De miként számos pályatársának, neki is minőségromlást okoztak a növekvő anyagi lehetőségek. Míg a játékidő első felében gondosan követi az 1922-es klasszikus cselekményét és rendkívül hangulatosan építkezik, később ahogyan egyre inkább elszabadul a pokol, úgy esik szét a film. A képi világ a maga rideg módján ezúttal is szemet gyönyörködtető - Eggers a látásmód tekintetében a vizionárius rendezők szótári definíciója -, azonban a groteszk és abszurd jelenetek sokkolás helyett inkább önmaguk paródiájába fordulnak. Sajnos a színészi játék is csalódást keltő, noha a bohóct alakító Bill Skarsgård nem először formál meg horrorkaraktert, ezúttal esélye sincs érvényesülni a tonnányi smink és a számítógépes effektusok súlya alatt. Egy érdekes kísérletről beszélhetünk, de az eredeti változattal szemben aligha emlékszünk majd rá megkerülhetetlen alkotásként.