"Határtalan szerencse szükséges ahhoz, hogy egy ilyen különleges állatot megfigyelhessünk."

A természet folyamatosan új csodákkal és izgalmas kalandokkal lep meg minket. Nemrégiben Németh Zoltán egy igazán különleges pillanatot örökített meg, melyet lenyűgöző fényképeken is megörökített.

A természetfotós Budapesten él, körülbelül hat évvel ezelőtt ragadta magával a fotózás világa. A természetben töltött idő alatt nagyon sok élményt gyűjt, ami fontos a számára.

Budapesten élek, innen járok ki több különböző helyre is fotózni, országszerte. Leggyakrabban az agglomerációhoz közel eső Csomád környéken szoktam mozogni, nagyjából 5000-6000 hektáros területen, ami főleg telepített erdőfoltokból és mezőgazdasági szántókból áll, de bele esik Natura 2000-es besorolású terület is. Itt két vadásztársaság működik, akikkel szerencsére jó viszonyt sikerült kialakítani

- mutatkozott be Zoltán a Sokszínű Vidék megkeresésére.

Az általa leggyakrabban látogatott területen a vadállomány legjelentősebb részét őzek alkotják, de gímszarvasokkal és vaddisznókkal is össze szokta hozni a szerencse. Leginkább nagyvadakat, apróvadakat és madarakat örökít meg, de számára az élmény, az átélt pillanat a legfontosabb.

Március végén egy különleges trófeát viselő őzbakkal hozta össze a szerencse.

Fotós társammal megfigyeltük, hogy esténként egy vadászles mellől váltanak ki a területre az őzek, így csak egy jó helyre kellett befeküdni és takarást keresni. Nagyjából egy óra várakozás után jöttek elő, a megszokott módon. A sort két fiatal bakgida kezdte, őket suták követték és az osztott szárú bak zárta. Korábban még nem láttam a környéken, de bízom benne, hogy még előkerül, és a territoriális harcok során tartani tudja a helyét

- Zoltán lelkesen mesélte el a feszültséggel teli megfigyelés élményeit, hangsúlyozva, hogy egy ilyen különleges trófeájú nagyvad fényképezése mindig felejthetetlen élmény. Az ilyen alkalmakhoz óriási szerencse szükséges, ami sajnos nem mindennapos.

Ezt a lenyűgöző megfigyelési élményt megörökítő fényképeket az alábbi galériában nézheted meg.

Az őzbak trófeáját képezi az agancs, amelyet az őz október végén, legkésőbb pedig december elején hullajt el. Az idősebb példányok már az időszak elején megkezdik ezt a folyamatot, míg a fiatalabbak jellemzően a periódus végén veszítik el agancsukat.

Az új agancs a tavasz végéig fejlődik, kezdetben egy szőrös bőrrel borítva, ami miatt sokkal vaskosabbnak és erősebbnek tűnik, mint amilyen valójában. Amikor a növekedés véget ér, a vérerekkel átszőtt háncs, más néven barka, összezsugorodik és apró darabokra szétesik. Ezt követően a bak nekiáll letisztítani az agancsát – a fiatal bakoknál ez még júniusban is barkás formában maradhat. Az állat a bokrok ágait csapkodja vele, a fatörzsekhez dörzsöli, vagy éppen a talajba döfködi, hogy megszabaduljon a felesleges háncstól.

A teljesen kifejlett agancs legtöbbször háromágú, azaz hatos. Az agancs tőből, koszorúból (rózsából), agancsszárból és ágakból áll. A koszorúból nő ki a szár, amelynek egyharmadánál van az elülső ág, kissé feljebb és hátul van a hátulsó ág, a kettő között nyúlik ki a középső ág, amely tulajdonképp a szár folytatása. Az agancsszár dísze a gyöngy. Minél gyöngyözöttebb az agancs, annál értékesebb.

A természetfotósok számára mindig újabb és újabb csodák várnak felfedezésre. Előfordult, hogy a Bakony eldugott zugában egy varázslatos unikornist kerestek, míg máskor a legendás tokaji fehér herceg felfedezése hozta lázba őket, melyet sikerült is megörökíteniük kameráik objektívjén.