Az örök magyar világ egy olyan fogalom, amely a nemzet gazdag hagyományaira, kultúrájára és értékeire utal. Ez a világ tele van színes népszokásokkal, egyedülálló művészettel és a közösség erejével, amely összeköti az embereket a múltban és a jelenben. Az
Sajnos nálunk a helyzet nem hasonlítható az angolokéra. Itt mindig a kormánypárt irányít, és az ellenzék szinte észrevétlenül létezik. Az a kevés ellenzéki hang pedig sosem jut el a kormányzásig – így hangzik el egy 1977-es magyar tévéfilmben, amely a múlt század elején játszódik.
Ezek a szavak egykor a jelentőség titkos mélységeit hordozzák! A "sorok" között rejtőznek, és mégis világosan megjelennek. Micsoda ötlet! Miért ne választanánk egy elismert, múltbéli szerzőt, mondjuk a kommunista nézeteket képviselő Gábor Andort, és ne adnánk új életet egy figyelemre méltó regényének, például az 1918-as Doktor Senkinek? Adjunk hát teret a császárnak, ami a császáré, azaz a pártnak, ami a párté; mutassuk be, milyen borzalmasan elitista, korrupt és protekcionista volt az ország a mi drága kis szocializmusunk előtt. Keresgéljük azokat a vonásokat, amelyek máig velünk élnek, és hangsúlyozzuk őket. Ó, máris szárnyra kapott a rejtett üzenet – ki tudja, hová jut el! "Nálunk mindig a kormánypárt irányíthat!" Huhú, mert más választás nem is létezik! Nincsenek valódi választások, nincs demokrácia. Megértettük, köszönjük!
Lehet, hogy nem is volt ebben akkora szándékosság, de ettől még a rendszerváltás óta hasznos dicsekedni vele, mint az ellenállás nyilvánvaló bizonyítékával. Előfordulhat persze, hogy valaki nem él ezzel a lehetőséggel, mondván, ellenálló nem voltam, nagyokat üzenni nem akartam, csak igyekeztem pontosan, életszerűen ábrázolni egy regény világát, egy kort, és mivel az élet nem változik meg forradalomszóra, biztosan lesz benne aktuális tartalom is. Málnay Levente munkáját ez a közelítésmód jellemzi. A Doktor Senki részben talán ezért is lett egy máig élvezetes tévéfilm abból az időszakból, amikor a filmgyár technikája, apparátusa is segítette a televíziós produkciókat. Valamilyen portálon mindig megtalálható az interneten, időnként az MTVA Archívumának nyilvános oldalán is felbukkan.
Mellbevágó nézni ezt a jelenséget, hiszen amit egykor titkos üzeneteként értelmeztünk, ma már sokkal nyíltabb társadalomkritikát tükröz. Az ország működésének, rétegzett struktúráinak és viszonyrendszereinek képe szoros analógiát mutat a múlt század eleji valósággal. (Persze, a Horthy-korszak is felmerül, de a mű nem ebbe az irányba tereli a nézőt.) A történet egy karrier ívén mutatja be, hogyan válik egy átlagos banktisztviselőből először ellenzéki laptulajdonos, majd a kormánypárt képviselője. Nem szükséges ehhez kiváló újságírónak vagy ügyes üzletembernek lennie. Egyetlen dologban kiemelkedő: mesterien érzékeli a személyes kapcsolatokra épülő paternalista rendszer dinamikáját. Nem azzal éri el céljait, hogy folyamatosan társaságokban flangál és hízeleg, akinek tud; ő a megfelelő pillanatokban lép akcióba, amikor képes valamit felajánlani, legyen az akár egy apró szívesség, amely lekötelező erejű. Ahogy halad előre, egyre magasabb rangú pártfogói lesznek. Az is előny, hogy a nők szívét is képes megdobogtatni – de nem csupán a szépfiús csábítással, hanem valódi érzelmekkel, amelyek meggyőződésünk szerint őszintének hatnak. Az egészben pedig a legfelkavaróbb az, hogy a karrierje során soha nem merülnek fel bennünk morális dilemmák. Doktor Senkit nem ítéljük el; amit tesz, az nem tűnik visszatetszőnek. Olyan természetesnek hat ebben a közegben. Az sem tűnik árulásnak, hogy átáll az ellenzéki oldalról a kormányhoz, hiszen a hatalom és az elit világában a két pólus szinte összemosódik, egységes közeget alkotva.
A tévéfilm rendkívül elegánsan, csupán néhány ecsetvonással érzékelteti ennek a posztfeudális társadalmi mechanizmusnak a pulzálását. Olyan ez, mintha az istennek sem lenne szándéka megszűnni; éppen ellenkezőleg, virágzásnak indult. Nem meglepő, hogy az idősebb színésznemzedék, mint Páger Antal, Tyll Attila és Márkus László, mesterien életre keltik ezt a világot, hiszen a vérükben hordozzák az úri Magyarország minden gesztusát és hangzását. Érdekesebb, de érthető, hogy a következő generáció mennyi mindent megőrzött ebből a hagyományból. Így válhattak tehetségeik képesekké arra, hogy érzékeltessék a két világ, kétféle értékrend ütközéséből származó lelki dimenziókat. Közülük Oszter Sándor kiemelkedő figura. Számomra az ő színészegyénisége a magyar dráma esszenciája. Dacos természetességgel tiszteli a hagyományt, miközben vágyakozik a progresszió iránt, mindezt egyfajta nyugtalanság kíséretében. Büszke düh feszíti, hiszen keresi a saját útját, de gyakran képtelen azt megtalálni. Rideg tekintete a megalkuvás jele, miközben izzó tehetetlensége is átsüt a játékán. Magabiztosan, erőlködés nélkül járja végig hőse történetét, felperzselve minden részletet és szereplőt. Keresd meg a pártfogód, és tudd, kinek a pártját fogod. Ha ügyesen navigálsz, talán nem is kell túl ügyesnek lenned. "Nálunk mindig a kormánypárt kormányozhat. Itt alig létezik ellenzék, és az ellenzék sosem fog kormányozni." Nincs mit megfejteni. Örök magyar világ ez?
