Schiffer András "Büszkeség és jobbítélet" című műve egy különleges nézőpontból közelíti meg a társadalmi és politikai kérdéseket. A szerző a büszkeség fogalmát nem csupán egyéni érzelemként, hanem kollektív identitásként is vizsgálja. Ezen keresztül olyan
A szégyen és a háború között állva, csak a szégyen útjára léphetünk.
Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi évértékelőjén kijelentette: "Azt tanácsolom, hogy a Pride szervezői ne fáradjanak az idei felvonulás előkészítésével. Ez kidobott pénz és idő." Ezt követően Lázár János is kifejezte támogatását a betiltást sürgető poszt alatt, megjegyezve: "Be bizony! Világos beszéd." Pénteken, a rádióinterjúban pedig kijelentette: "A gyermekvédelmet más nevelési területeken is végig kell vinni. Nevezzük Pride-nak. Ilyesmi nincs többé." Gulyás Gergely a Kormányinfón azt mondta, hogy a kormány nem a Pride betiltásának szándékával lép fel, hanem a rendezvényt zárt körűvé kívánják tenni. Ez a zárt körűség gyakorlatilag betiltást jelent, de erről majd később részletesen is szó lesz. Először nézzük meg, milyen alkotmányjogi kérdések merülnek fel a Pride betiltásának (vagy korlátozásának) kapcsán.
Az Alaptörvény VIII. cikk (1) bekezdése mindenki számára garantálja a békés gyülekezés jogát, amely a demokrácia egyik alapköve. Az I. cikk (3) bekezdésének értelmében a láthatatlan alkotmány legfontosabb elvei, különösen a 30/1992. (V.23.) AB határozatban megfogalmazott alapjogvédelmi elvek, világosan kifejezik, hogy alapvető jogok más jogok védelme érdekében, a szükséges és arányos mértékben korlátozhatók, mindeközben tiszteletben tartva azok lényegét. A XV. cikk (2) bekezdése, a korábbi alkotmányszöveggel összhangban, tartalmazza a diszkriminációellenes klauzulát: Magyarország az alapvető jogokat mindenki számára, mindenféle megkülönböztetés nélkül, mint például faj, bőrszín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, valamint vagyoni vagy egyéb helyzet - ideértve a szexuális orientációt is - biztosítja. A gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény objektív kereteket szab a gyülekezési jog gyakorlásának. A 13. § értelmében a bejelentett gyülekezést akkor lehet megtiltani, ha megalapozottan feltehető, hogy az a közbiztonságot vagy közrendet közvetlenül, szükségtelen és aránytalan mértékben veszélyezteti, vagy mások jogainak és szabadságának aránytalan sérelmével jár, és a közbiztonság, a közrend vagy mások jogainak védelme enyhébb intézkedésekkel nem biztosítható. Bár a hatályos gyülekezési törvény által megállapított korlátok tágabbak és precízebbek, mint a rendszerváltás előtti szabályozás, a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek áldozatainak emlékét védő 14. § csak érinti a tartalom szerinti korlátozás tilalmát, a jogszabály egészének értelmezése pedig egyértelműen fenntartja azt. Fontos megjegyezni, hogy a megtiltás, korlátozás és feloszlatás szabályozása kizárólag a közterületen zajló gyűlésekre vonatkozik; magánterületen a tulajdonos döntései érvényesülnek. Ezért a kormányzati tervek jogi szempontból egyértelműen a Pride eseményének betiltására irányulnak.
A 30/1992. (V.23.) AB határozatában az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy a véleményszabadság az alapvető jogok szülőanyja, amely számos más szabadságjog, így a kommunikációs jogok alapját képezi. Ennek a döntésnek az alapvető megállapításai a gyülekezési szabadság alkotmányos értelmezésére is kihatottak. Két fontos idézetet emelnék ki a határozatból: "A szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi." Ez azt jelenti, hogy a jogok elosztása nem lehet ideológiai vagy világnézeti meggyőződésen alapuló, és nem függhet a vallott nézetek társadalmi elfogadottságától. A testület megjegyezte azt is, hogy "Az eszmék és nézetek szabad kifejtése, még ha azok népszerűtlenek vagy szokatlanok is, a fejlődő és valóban élő társadalom létrejöttének alapfeltétele." A határozat rangsort állított fel a jogok érvényesítése során, amely szerint a véleményszabadsággal szembeni korlátozó törvények súlya nagyobb, ha közvetlenül más alanyi jog védelmét szolgálják, és kisebb, ha azt csak közvetve, egy "intézmény" által teszik. Legcsekélyebb súllyal bírnak azok a korlátozások, amelyek csupán valamilyen elvont értékre, mint például a köznyugalomra hivatkoznak. Az Alkotmánybíróság világossá tette, hogy a hipotetikus, tényleges visszacsatolás nélküli sérelem nem elegendő érv a szabadságjogok korlátozására. Így például a gyülekezési jog korlátozása nem indokolható pusztán a közerkölcs, vagy a gyermekek jogainak bizonytalan sérelmére való hivatkozással.
Az indítványom nyomán született 4/2007. (II.13.) AB határozat érvénytelenítette a Demszky-féle "Szabadság városának" úgynevezett traktortáblás rendeletét, amely politikai eseményeken a közterület-használati engedély megszerzését tette kötelezővé az építmények, berendezések és nem parkolásra szánt járművek elhelyezéséhez. Ez a döntés világosan rávilágított a gyülekezési jog alapvető, alkotmányosan korlátozhatatlan lényegére: "Egy demokratikus társadalom nem követheti a tiltakozás elfojtásának, illetve a szükségtelen és aránytalan korlátozások alkalmazásának útját. A politikai szabadságjogok megszorítása nem csupán azokra hat, akik élni kívánnak jogaikkal, hanem a társadalom egészére is kihat, beleértve azokat is, akikre hivatkozva az állam a jogkorlátozás eszközéhez folyamodik. A gyülekezési jog keretein belül zajló események célja, hogy a résztvevők közös véleményt formáljanak, nézeteiket másokkal megosszák, és így közösen kifejezzék álláspontjukat. Ehhez elengedhetetlenek azok az eszközök, amelyeket az Ör. vizsgált rendelkezése értelmében csupán a közterület tulajdonosának engedélyével lehet használni, így a gyülekezés joga - különösen nagyobb létszámú rendezvények esetén - nem gyakorolható megfelelő módon építmények, berendezések, mint például színpad, hangosítás vagy kivetítők nélkül. Ezen eszközök használatának szabályozása tehát közvetlen hatással van a gyülekezés jogának gyakorlására, és a hozzájáruláshoz kötésük korlátozó tényezőt jelent."
A 2006 őszi politikai zűrzavar és a devizahitel-krízis hatásai nyomán az Alkotmánybíróság elé került a spontán gyülekezés intézménye, amely végül legalizálásra került. A 75/2008. (V. 29.) AB határozatban világosan megfogalmazták, hogy a gyülekezési jog szervesen összefonódik a véleménynyilvánítás szabadságával. "A szólásszabadság és a gyülekezési szabadság viszonya leginkább a közös, nyilvános véleményformálás keretein belül érthető meg." – olvashatjuk a határozatban. A gyülekezési jog, mint kommunikációs eszköz, különleges jelentőséggel bír, hiszen - a sajtóval ellentétben - korlátozások nélkül biztosít mindenki számára lehetőséget a politikai vélemények kifejezésére. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy ezekben az esetekben is a tartalmi semlegesség elve az irányadó, a szabadságjogokat csak külső korlátok befolyásolják; ezért a rendezvényeken megjelenő közlések, beleértve a szimbólumokat és öltözékeket is, tartalmára vonatkozó megfontolások nem érvényesek. Ezt a szellemet tükrözte Gulyás Gergely 2014-ben a Pride kapcsán tett nyilatkozatában: "A magyar gyülekezési jog szabályozása teljesen világos. Az alkotmányos védelem értéktartalom nélkül illeti meg a gyülekezési jog hatálya alá tartozó eseményeket. Tiszteletben tartom ezt az alkotmányos keretrendszert, függetlenül attól, hogy egy rendezvény szimpatikus-e vagy sem, vagy hogy egy demonstrációval egyetértek-e vagy sem; ez a jog mindenkit megillet. Az államnak nem csupán tiszteletben kell tartania ezt, hanem aktívan biztosítania is kell."
A hipotetikus veszélyekre és a társadalmi csoportok érzékenységére alapozott jogkorlátozási kísérletek Magyarországon már hosszú időre visszanyúlnak. A 2002-es kormányváltást követően az MSZP-SZDSZ koalíció, a szélsőjobboldali vélemények és gyülekezési jogok korlátozása érdekében, egyértelmű antifasiszta szándékkal lépett fel. Ekkoriban én is tiltakoztam az ilyen intézkedések ellen, és a hajdani Népszabadságban megfogalmaztam: "Hipotetikus veszély nem elegendő érv a véleményszabadság megszorítására." A "közlekedés rendjének aránytalan sérelme" mint semleges fogalom, tizennégy évig alapvetően változatlan maradt a közgondolkodásban, egészen 2003 februárjáig. Ekkor a hatalom - a béketüntetéseket nem kedvelő haladó politikai elit hatására - elkezdett új értelmet adni ennek a látszólag ártatlan kitételnek. Ennek következményeként betiltották a náci demonstrációt, míg egy fiatal baloldali megmozdulás engedélyt kapott ugyanazon a helyszínen; a pacifista tüntetések sorsa is ingadozott a betiltás és a legalizálás között; a Tibetet támogató demonstrációt pedig végleg leállították. A Hősök teréről pedig a hungaristák törvényes felvonulása került eltiltásra a Parlament előtt. Ezeket a jogkorlátozási kísérleteket sok esetben Mádl Ferenc és Sólyom László köztársasági elnökök, valamint az Alkotmánybíróság állította meg. Aztán a NER jogalkotása megőrizte az önkényuralmi jelképek tilalmát és bevezette a holokauszt és a kommunizmus bűneinek relativizálásának tilalmát. Én pedig következetesen felléptem ezek ellen az Országgyűlésben. A haladók ötleteit felhasználva az Alaptörvénybe emelték a közösségek méltóságát, és a gyülekezési jogot korlátozták a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek áldozatainak emlékének védelme érdekében. Ezt a lépést azonban helytelennek tartom, mivel a gyülekezés határainak megszabásánál megtartották a tartalmi semlegesség követelményét - egészen mostanáig.
S voltak előjelek. Orbán Viktor 2013 áprilisában arra kérte a belügyminisztert, hogy akadályozza meg az "Adj gázt!" elnevezésű szélsőjobboldali demonstrációt. A miniszterelnök ugyanígy fellépett a 2023. október 7-i, a Hamasz által elkövetett terrorcselekmény után tervezett "Stand with Gaza!" megmozdulás ellen is, noha sem akkor, sem egy évtizeddel korábban nem volt joga beavatkozni a gyülekezési joggal kapcsolatos ügyekbe. Jelenleg is hiányzik ez a jogi alap. Amennyiben a "Stand with Gaza!" demonstráció a terrorcselekmény melletti állásfoglalást jelenti, a jogalkotónak legalább lehetősége lenne a megtiltás vagy a feloszlatás jogi kereteit megteremteni – hiszen ez ma nem adott. Ezen kívül mindenkinek, legyen szó a palesztin vagy az ukrán önrendelkezésről, alkotmányos joga van kifejezni véleményét. Ha egy szélsőjobboldali tüntetésen közösségellenes izgatás valósul meg, a rendőrség az arányosság elvének figyelembevételével köteles intézkedni, és az érintetteket őrizetbe venni, vagy a demonstrációt feloszlatni. Hasonlóképpen, ha egy Pride rendezvényen közszeméremsértés történik, a hatóságoknak kötelező lépéseket tenniük az elkövetővel szemben.
A Budapest Pride története 1997-re nyúlik vissza, amikor először került megrendezésre a Meleg Büszkeség Napja. Az esemény célja az volt, hogy a homoszexuális és transznemű közösség tagjai, akik akkoriban súlyos jogi és társadalmi hátrányokkal küzdöttek, büszkén kiálljanak magukért, és hangsúlyozzák, hogy egyenjogú részei a társadalomnak. Az 1998. július 4-én, a Vörösmarty téren tartott gyűlésen Juhász Géza szavai jól tükrözték ezt a szellemiséget: "A szabadságunk keresése mindenki más szabadságával együtt kell, hogy történjen." Azonban az azóta eltelt években a Pride eseményei jelentős átalakuláson mentek keresztül. Frakcióvezetőként, 2010 és 2016 között részt vettem minden egyes Pride megnyitóján, hogy ezzel kifejezzem támogatásomat a meleg és transznemű közösség iránt. Ugyanakkor minden évben tiltakoztam, hogy pártom zászlaja ott legyen a rendezvényen. Az egyenjogúság mellett álltam ki, de elutasítottam a Pride közügyekből való eltávolodását. A rendezvény mára már inkább egy szórakoztató, középosztálybeli eseménnyé vált, ahol a vállalatok és diplomáciai képviseletek dominálnak, míg a valódi társadalmi problémák háttérbe szorultak. Németh Róbert szavaival élve, a Pride már nem a forradalom szimbóluma, hanem inkább egy "corporate imázsparádé", ahol a hangsúly a politikai identitáson túli szórakozáson van. Az "LMBTQI" kifejezés használata is vitatható, ahogyan azt Nádasdy Ádám frappánsan megfogalmazta: "Én nem vagyok LMBTQ, csak egyszerű buzi vagyok." A rendezvények tehát nem a jogfosztott közösségek harcáról szólnak, hanem sokkal inkább egy könnyed utcabálról. Fontos, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát védjük, még ha az néha helytelennek is tűnik. Az Alkotmánybíróság 1992-es határozata is hangsúlyozza, hogy a szabad kommunikáció minden véleménynek helyet ad, függetlenül annak tartalmától. A társadalmi diskurzusban minden hangnak, legyen az pozitív vagy negatív, szerepe van.
A kormánypárti érvelés a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2021. évi LXXIX. tv. végrehajtására hivatkozik. Azon most lendüljünk túl, hogy a törvény elfogadása óta már négy darab Pride-ot tartottak Budapesten, igaz, abból hármat az amerikai nagykövet részvételével, és mennyiben szuverén egy olyan ország, amely egy idegen állam nagykövetének hazarendelésétől teszi függővé a gyermekek védelmét. A kormánypárti érvelés kettős hibában szenved. Először is, a törvény - minden, egyébként helyes törekvése ellenére - súlyosan homofób. A 2022-es országos népszavazás kérdéssora például nem volt az. Miért tartom homofóbnak a 2021. évi LXXIX. tv.-t? Egyrészt azért, mert amíg a 2022-es országos népszavazás kérdései - egyebek mellett - "szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokra", "szexuális médiatartalmakra" vonatkoztak, addig a törvény következetesen használja a "homoszexualitás népszerűsítése" fordulatot. A rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy a törvényalkotás olyan - ráadásul meglehetősen bizonytalan - jogfogalmakkal operáljon, amely egy alkotmányosan védett tulajdonság alapján megvonja az egyenlő tiszteletet egyes honfitársainktól. Másrészt a törvény címével és eredeti céljával sunyin összemossa homoszexuális és transznemű honfitársainkat a pedofilokkal. Másodszor pedig a miniszterelnöki érvelés felettébb inkonzisztens. Amikor a mai gyerekek gyakorlatilag a világhálón nőnek fel, nem lehet lefóliázni, láthatatlanná tenni társadalmi csoportokat. Ez nem egyszerűen erkölcstelen és megalázó, de kivitelezhetetlen is. Orbán Viktor három évvel ezelőtt ígyfogalmazott: "A gyermekvédelmi népszavazás kérdése arról szól, hogy egyetlen magyar szülő se érezhesse úgy, hogy a gyermek legérzékenyebb életkorszakában lévő kizárólagos jogát bárki elveszi tőle." Helyes. Csakhogy minden szülő maga dönti el, kiviszi-e gyerekét Pride-ra, ha pedig a járókelő gyerek megpillantja a menetet, ugyancsak a szülő kezében van a döntés, miként kontextualizálja a látottakat. Arról nem is beszélve, hogy ma nagyobb valószínűséggel pillant meg a gyerek egy Pride-ot a TikTokon, mint az Andrássy úton. A kormánypárti érvelés tehát gyakorlati szempontból is tarthatatlan.
Az orbáni bejelentés nem egyéb, mint populista jóemberkedés. A gyerekeket, a gyermekek védelmét használja fel hatalompolitikai céljaira. Pontosan ugyanúgy, mint azok az óriásvállalati arcok, akik a Trump-ellenes hadjáratuk kellős közepén, 2020 nyarán elfelejtették elmesélni a velük tüntető és Black Lives Matters-pólót viselő tömegnek, hogy számukra valójában Black Rock Matters. Most nyilván újra megkapja Orbán a progresszív kórustól, hogy Putyin útját járja. Ugyan már! Pontosan ugyanúgy viselkedik, mint a progresszív britek, akikről J.D. Vance amerikai alelnök beszélt Münchenben: "Adamot bűnösnek találták a kormány új pufferzóna-törvényének megszegésében, amely büntethetővé teszi a csendes imát és más olyan cselekedeteket, amelyek befolyásolhatják egy személy döntését egy abortuszintézmény 200 méteres körzetében." Orbán nem putyinista, hanem egy fordított woke, aki keresztény-nemzeti "safe space"-ek (ld. még Tóta W. esetét az Alkotmánybíróságon) alapításával igyekszik alátámasztani jóemberségét. Amennyire bornírt dolog volt a szivárványos müncheni stadion a 2021-es futball EB-n, vagy a térdepelés válogatott meccsek előtt, na ugyanennyire bornírt a könyvfóliázás és a Pride betiltása. Nem a gyermekek védelme, a fekete életek, vagy a melegek és transzneműek méltósága számít, csak az identitáspolitikai háború fenntartása, amelynek egyetlen célja van: elterelni a figyelmet a globális kapitalizmus rendszerválságáról, a tőkefrakciók kíméletlen küzdelméről.
Schiffer András: Ne engedjünk a '89-ből! (Magyar Hírlap, 2003. március 24.) Ebben a cikkben Schiffer András arra figyelmeztet, hogy ne hagyjuk elveszni az 1989-es rendszerváltás szellemiségét. A szerző hangsúlyozza, hogy a demokratikus értékek és a szabadság, amelyeket a rendszerváltás hozott, megőrzésére és védelmére van szükség. A cikk arra ösztönöz, hogy ne feledjük el a múlt tanulságait, és aktívan küzdjünk a társadalmi igazságosságért és a politikai szabadságért. Schiffer érvelése szerint a történelem nemcsak emlék, hanem folyamatosan formáló tényező is, amelynek hatásait a jelenben is érezhetjük. A jövő generációinak érdekében fontos, hogy a '89-es álmokat és értékeket megőrizzük, és ne engedjük, hogy azok feledésbe merüljenek.
**A XX. század magyar beszédei (főszerk.: Vajda Barnabás; Agave Könyvek, 2007) - 413-414.o.
A szerző jogi szakember, aki korábban országgyűlési képviselőként is tevékenykedett.
Ez a cikk az ÖT és az Index közötti együttműködés eredményeként került fel a weboldalunkra. Amennyiben érdekesnek találja, ne habozzon megosztani, kommentálni, vagy felfedezni további hasonló tartalmakat! Látogasson el partnerünk, az ÖT weboldalára!
A véleménycikkek nem mindig egyeznek meg az Index szerkesztőségének hivatalos álláspontjával.
