Egy szökött oroszlán rontott rá egy családra a nyílt utcán Pakisztánban. Az eset sokkolta a helyi lakosokat, akik nem mindennapi látványra lettek figyelmesek.


A pakisztáni hatóságok letartóztatták egy oroszlán gazdáit, miután az állat Lahore városának utcáin megtámadott egy nőt és két gyermekét. Az incidensről készült felvétel egy utcai kamerán rögzült, amelyen jól látható, ahogyan az állat leugrik egy kőfalról, majd rátámad az arra járókra, akik pánikszerűen próbálnak elmenekülni a helyszínről.

A nő mellett két gyermeke is sérüléseket szenvedett, amelyek a karjukon és az arcukon jelentkeztek. A hatóságok tájékoztatása szerint azonban az állapotuk stabilnak mondható.

A hatóságok azzal vádolják az oroszlán tulajdonosait, hogy engedély nélkül tartották az állatot, amely a gazdáik gondatlanságának következményeként szabadult el.

Az oroszlánok és más nagymacskák birtoklása státusszimbólumnak számít Pakisztánban, de csak akkor legális, ha regisztrálják őket, és befizetik ennek mintegy 180 dolláros díját. Ez esetben sem szabad azonban lakott területen tartani őket, Lahore pedig Pakisztán második legnagyobb városa.

Nem ez az első szökött oroszlános hír mostanában, a törökországi Antalyában egy állatkertből szökött meg egy nagymacska, majd megsebesített egy mezőgazdasági munkást, mielőtt lelőtték volna. A pakisztáni állat élve megúszta, őt elfogták és egy vadasparkban helyezték el. (via BBC, Guardian)

Related posts