A Keleti pályaudvar több héten át zárva tart.

A nyári szabadságolások legsűrűbb időszaka után folytatódik a Keleti pályaudvar pályahálózatának felújítása. A rekonstrukció augusztus 25-én kezdődik, és négy héten keresztül tart majd. A megszokott járatok átmenetileg nem ide érkeznek és nem innen indulnak. Ezek a forgalmi változások érintik a győri, a pécsi, a hatvani-miskolci és az újszászi-békéscsabai vasútvonalokon közlekedőket. A MÁV az érintett vonalak mentén több úgynevezett átadópontot alakít ki Budapest-szerte, amelyek a HÉV, a Volán és a BKK járataival is könnyen elérhetők a főváros minden részéről - tájékoztatta a Magyar Nemzetet a MÁV.
A szeptember 20-ig terjedő időszakban, amikor a forgalom teljesen szünetel, a szakemberek és a munkagépek éjjel-nappal fognak dolgozni a terület rendbetételén.
A győri fővonal járatai a Keleti pályaudvar helyett mostantól Budapest-Kelenföldről indulnak, és oda is érkeznek. A Kelenföldi vasútállomás és a Keleti pályaudvar között az M4-es metró biztosítja a kényelmes közlekedést.
A közlekedési rend változásai révén az InterRégiók és az S80-as vonatok a Keleti pályaudvar helyett Kőbánya-felsőről indulnak, és ide is érkeznek. A belváros elérésének megkönnyítése érdekében pótlóbuszok közlekednek Kőbánya-felső és a Puskás Ferenc Stadion metróállomás között, így biztosítva a rugalmasabb közlekedési lehetőségeket az utasok számára.
A pécsi és kaposvári InterCity vonatok új végállomása Budapest-Kelenföldre költözik.
A korlátozás ideje alatt az S76-os vonatok egy része módosított útvonalon, Pilisvörösvár és Pécel között közlekedik, ezzel lehetőséget teremtve az M3-as metróra való átszállásra.
A Nyugati pályaudvar forgalmának csökkentése és terhelésének mérséklése érdekében
A Keleti pályaudvar vonatforgalmának leállása miatt javasolják az érintett területek helyközi Volán-járatainak igénybevételét az utazók számára. Emellett a BKK-val együttműködve dolgoznak a fővárosi járatok sűrűbb közlekedésének bevezetésén, valamint a jegyelfogadás kérdésén. Ennek köszönhetően az utasok könnyebben megtalálhatják a számukra legmegfelelőbb utazási lehetőségeket.
A csarnokban folyó felújítási munkálatok következtében a belföldi és nemzetközi jegyek, továbbá az ügyfélszolgálat az Utascentrumban érhetők el. A munkálatok időtartama alatt, augusztus 25-től szeptember 20-ig, az Utascentrum az aluljárószint felől közelíthető meg. Felhívjuk figyelmüket, hogy a jegykiadó automaták, a 9. vágány mellett található Prémium váró (Premium Lounge) és a csomagmegőrző automaták nem működnek ebben az időszakban. Kérjük, tervezze meg utazását ennek figyelembevételével!
A több hónapon át zajló egyeztetések eredményeként létrejött módosított menetrendek és hirdetmények a MÁV és MÁV+ alkalmazásban, valamint az EMMA rendszerében, továbbá a MÁV hivatalos weboldalán legkésőbb augusztus 10-től válik elérhetővé. Ekkortól kezdődően lehetőség nyílik a vonatok keresésére az új menetrendek alapján.