Tombor Zoltán őszinte vallomása: "Átéreztem a szenvedést, ahogy azt minden függő tapasztalja."
A Next Top Model Hungary korábbi zsűritagja, Tombor Zoltán, hosszú ideig titokban hordozta a saját harcát, amelyet az alkohollal vívott. Csak hét évvel ezelőtt merte felvállalni a változást, és egy merész döntést hozott, amely alapjaiban rengette meg az életét.
A világszerte elismert fotográfus most először merült el saját belső démonai világában, és kamerája lencséjén keresztül meséli el, miként tévedt el az úton, majd hogyan találta meg ismét önmagát. Tombor Zoltán ezúttal a Best magazinnak adott interjújában kíméletlen őszinteséggel osztja meg tapasztalatait és vívódásait.
Hatalmas érdeklődés övezi az ismert fotós Lost&Found című egyéni kiállítását a Capa Központban. A Vallomások a függőségekről című tárlatot könnyek között nyitotta meg az 52 éves művész, aki fényképein keresztül mesél extázisról, halálfélelemről, sóvárgásról és megbocsátástól.
A vizuális memoárom alapvető célja az volt, hogy megörökítsem azokat a sokszínű élményeket, amelyeket addikcióm során éltem át. Ezeket a pillanatokat képként szemlélve próbálom értelmezni, hogy jobban megérthessem önmagamat. Ez a világ kettős, tele ellentmondásokkal: a borzalom és a gyönyör határvonalán egyensúlyozva. Olyan örvénylő valóságban élek, ahol egyrészt fokozatosan eltávolodtam attól az emberi éntől, aki az alkoholt és drogokat kereste, másrészt pedig egy új, eddig nem tapasztalt, erősebb kötelék alakult ki közöttem és az anyagok között.
Ekkor jött el a változás. "Negyvenöt évesen úgy éreztem, hogy a szerek már mindent elvettek tőlem. Egy másnapos reggel, sörrel a kezemben, a feleségem rákérdezett, mikor is volt utoljára igazán tiszta napom."
Az emlékezetem egész tűrhető, de ha visszatekintek az elmúlt három évre, nem tudnék olyan napot megnevezni, amikor ne ittam volna meg egy-két pohárral.
Az azt megelőző huszonhét év során valószínűleg nem akadt túl sok hasonló pillanat. Az igazság pedig az, hogy harminc éven át éltem a szerek világában, alkohollal és drogokkal fűszerezve az életemet!
Tombor Zoltán élete évek óta egy sötét spirálban forog, ahol az alkoholproblémák kezdeti jelei fokozatosan átalakultak, és a drogok is egyre nagyobb hatást gyakoroltak rá. "Azt vettem észre, hogy egyre inkább azzá az emberré váltam, aki nap mint nap részeg, miközben a józanságom egyre távolabb került tőlem."
Az egész életem, a párommal való kapcsolatom, a körülöttem lévő világ és még saját magam is egy részeges fickó szemüvegén át tűnt fel számomra. Amikor hirtelen elillant ez a bódulat, rájöttem, hogy nem tudok már úgy kapcsolódni másokhoz, mint régen. Számomra nem csupán a kábítószer volt az igazi rabság, hanem az a személy, akivé az évek során váltam ennek következtében.
A könnyeivel küszködve vallja be: „Gyakran sírok, amikor erről beszélek. Mert szenvedtem, küzdöttem. Mint minden függő, én is megéltem a fájdalmat. Nem arról volt szó, hogy gyenge lennék, aki képtelen megállni az ivászatot; inkább egy hatalmas űr tátongott bennem, amit nem tudtam elviselni a mindennapokban a szerek nélkül. És ez nem csupán a drogokra vonatkozott. Még a koffeint sem tudtam nélkülözni, hogy ébren maradhassak, altató nélkül pedig az alvás is lehetetlennek tűnt. Az alkohol és az altató kombinációja pedig rendkívül veszélyes, így az utolsó években már az egészségem is komoly kockázatnak volt kitéve.”
A Next Top Model Hungary egykori zsűritagját végül modell felesége, Tombor Nelli állította szembe saját addikciójával, amikor feltette neki azt a kérdést: mikor volt utoljára józan. "Mivel nem igazán tudtam rá válaszolni, azt mondtam, hogy a következő egy hétben nem iszom. Mint kiderült, ilyen ígéretet már többször is tettem neki, csupán nem emlékeztem rá, vagy nem foglalkoztam a fogadalmammal. Ezúttal viszont komolyan vettem a szavaimat, és a hét végére valóban megtörtént a csoda."
Sikerült altató nélkül elaludnom. Ez olyan megkönnyebbülést jelentett, hogy elhatároztam, még egy hónapot ráhúzok a józanságra. Közben elkezdtem úszni, olvasni, miközben megismerkedtem az új, tiszta énemmel. Bár a józanság felé vezető út számos gyötrelemmel, szembesüléssel volt kikövezve, nem adtam fel a küzdelmet.
Terápiás támogatás nélkül kellett szembenéznem önmagammal, és elindulnom a józanság ösvényén. Bár hét év elteltével sem érzem magam teljesen gyógyultnak, a bűnbeesés emléke még mindig kísért. Azonban már képes vagyok felülkerekedni a vágyakozáson; nem az alkohol vagy a drogok irányítanak, hanem én fogom a kezembe az életem irányítását!
