Fedezd fel Magyarország legzordabb táját, ahol a hőmérséklet a mínusz 35,5 fokot is megjárta! Ez a különleges túra nem csupán a hideg felfedezéséről szól, hanem egy izgalmas kalandról is, ahol a természet lenyűgöző szépségei várnak ránk. Készülj fel a fag

A karácsony előtti hétvégén tartották a 29. Tortúra teljesítménytúrát a Bükkben, és mivel a szervezők meghívtak minket, úgy döntöttünk, hogy egy kiadós, 34 kilométeres menettel készülünk fel a szokásos ünnepi kajacunamira. A túra egyik ellenőrzőpontja az ország leghidegebb pontját rejtő töbör mellett van, ahol sokáig Közép-Európa valószínűleg legkisebb sípályája is működött.

A Tortúra hagyományos távja a 65 kilométer, ez lényegében a Miskolc-Eger távolságnak felel meg a Bükk-hegységen keresztülgyalogolva. A nevét onnan kapta, hogy ezt a 65 kilométert rossz időben, hóban-sárban, üvöltő esti mínuszokban valóban egy kemény kihívás teljesíteni, ráadásul a karácsonyhoz legközelebb eső szombat általában a téli napforduló, azaz az év legrövidebb napja is, így hamar leszáll az este.

A legendák világában úgy tartják, hogy az első Tortúra 1994-ben indult hódító útjára. Ekkor a Miskolci Egyetem Bányamérnöki Karára érkező friss gólyák, akiket a tapasztaltabb, felső éves Czégé Zoltán tájfutó, a teljesítménytúra atyja, mentornak választott, egy különös kihívással találkoztak. Az este a Boci büfében zajlott, ahol a fiatalok izgalommal és kíváncsisággal telve ültek le az asztalhoz. Zoltán, mint igazi keresztapa, cserébe két felest kért mindenkitől, akik boldogan, ám naivan beleegyeztek, azt gondolván, hogy ezzel könnyedén megússzák a dolgot. Azonban a valóság szele hamar megcsapta őket, amikor kiderült, hogy az egyik felest a büfé falai között kell elfogyasztani, míg a másikra az egri Kazamata borozóban várnak rájuk. Ráadásul az út a Bükkön át vezetett, így a gólyák egy igazán emlékezetes kalandra indultak, ami örökre bevésődött a bányamérnökök történetébe.

A próba sikeresen lezajlott, és a hírek szerint a hideg időjárás következtében a felesek száma többszörösére emelkedett. A következő évtől kezdődően az egri tájfutók, az Egri Testedző Club színeiben, dr. Nagy Árpád irányításával csatlakoztak a csapathoz. Az ő aktív részvételüknek köszönhetően a Tortúra teljesítménytúrává alakult. Jelenleg már többféle táv közül lehet választani, beleértve a 34, 44, 50, sőt a 12 kilométeres opciókat is.

Mi azért választottuk a 34 kilométert, mert nem szerettük volna a karácsonyi ebédet izomlázas nyögésekkel tarkítani. A könnyű, bőven a 10 órás szintidőn belüli (7,5 óra) teljesítéshez hozzájárult a szikrázó napsütés, valamint a 0-5 Celsius-fok körüli hőmérséklet, ami jellemzően nem engedte a fagyott talajt sártengerré válni.

Reggel fél 8-kor kezdtük meg a kalandunkat a miskolctapolcai fürdő kapuinál, és azzal a tervvel indultunk útnak, hogy 8-9 óra alatt kényelmes tempóban legyalogoljuk a 1171 méteres szintemelkedést magában foglaló távot. Ekkor a mezőny java már útnak indult, mi pedig a nyugodtabb terepfutók között vágtunk neki a lankásan emelkedő Nagy-Száraz-völgynek. Jól haladtunk, és a tempónk megfelelő volt; a komolyabb meredekségekkel csak később, a Sűrű-bérc előtt és után találkoztunk.

A kaptatón felfelé haladva egyre szebb látvány tárult elénk Miskolc irányába – mindez nem kis mértékben az erdészeti láncfűrészek "segítő keze" révén vált lehetővé. E csodás panorámával a hátunk mögött érkeztünk meg Bükkszentkeresztre, ahol az első ellenőrzőpontunk várakozott ránk. Olyan lendületben voltunk, hogy a frissítő megállót is képesek voltunk kihagyni. Viszont akadt időm, hogy a teljesítménytúra három színes "gráciáját" megörökítsem a Nimród büfé teraszán, egy kis spontán-kánkánnal fűszerezve az élményt.

A 65 kilométeres távot még izgalmasabbá tették, amikor színes, különféle kiegészítőket viseltek, köztük szivárványszínű szőrkamáslit, amelyről később néhány félresikerült megjegyzés alapján kiderült, hogy nem éppen a legkényelmesebb választás volt. Néhány kilométeren keresztül együtt haladtunk velük, és a vidám kedvük valóban felerősítette a túra általános hangulatát.

A túra legszebb pillanata a Szarvas-kúti-rét után kezdődött, amikor végre felértünk a Bükk-fennsíkra. A látóhatár szélesre tárt karjával ölelte át a tisztásokat, a nap sugarai vidáman táncoltak a fagyott talajon, mintha csak a természet szívből jövő üdvözletét küldenék. A levegőben a szendvics ízét érezni lehetett, olyan friss és üde volt, hogy szinte harapni lehetett. Amikor beléptünk egy fenyvesbe, a karácsonyi hangulat varázsa körülölelt minket, a fenyőillat pedig elbűvölt, mintha a természet ünnepre készült volna. Útunk során elhaladtunk a gyönyörűen elnevezett Istennyila-domb (778 méter) és a Sugaró-rét mellett, melyek a táj szépségét még inkább hangsúlyozták.

Az Istennyilát, gondolom, nem szükséges különösebb magyarázattal ellátni, hiszen a neve már önmagában is sejteti, hogy valami különleges helyről van szó, ahol talán a villámok is a magasba csapnak. A Sugaró elnevezése azonban igazán figyelemre méltó, és érdemes alaposabban is utánajárni. Két fő elmélet létezik a név eredetéről: az egyik szerint a zsugorodó igéből származik, ami a fák terjedésére és a rétek szűkülésére utal, míg a másik nézőpont szerint a „sokorú” melléknév a lapos dombtetőket vagy gödröket jelöli, amelyekből bőven található a környéken, különböző púpok és töbörök formájában. Érdemes megjegyezni, hogy a Bükk-fennsík nem csupán egy sima, lapos terület; sokkal inkább egy dimbes-dombos, egykori víznyelők által formált, gidres-gödrös táj, tele rejtett csodákkal.

Ezen az egyenetlen, de mégis lenyűgöző térhatással rendelkező területen érkezünk meg a fennsík legszebb tisztásaként számon tartott Nagy-mezőhöz. A hatalmas kiterjedésű, hóval borított tisztás szívében található Magyarország leghidegebb pontja, a Vörös Meteor síház melleti mélyedés. Itt mérték 2021. február 13-án az ország legalacsonyabb hőmérsékletét, amely mínusz 35,5 Celsius fokra esett. De vajon miért van itt ez a síház? Ezt Kolbász túratársam, vagy ahogy a hivatalos iratokban szerepel, Albert Tamás, a Tortúrán ellenőrzőpontos szerepet betöltő síház pontőre meséli el nekem.

Ahogy említette, már korábban észlelték, hogy ebben a mélyedésben a töbörklíma kedvező hatásának köszönhetően a hó sokáig megmarad, így egy kis felvonóval felszerelt gyereksípályát hoztak létre itt, amely egészen a nyolcvanas évek végéig működött. A terület maradványai még ma is kivehetők. Az információk mellé egy Kolbász-féle paprikás-vegetás hagymás-zsíros kenyeret is csomagoltunk, két bögre gőzölgő napközis teával, majd nekivágtunk a hátralevő hat kilométeres útnak.

Egy rövid ideig még enyhe lejtőn tartottunk felfelé, majd a bánkúti turistaházban elfogyasztott kávé után megkezdtük ereszkedésünket az ómassai célbázis irányába. Az út nagy részét egy sziklás, gyakran majdnem szurdokká szűkülő sziklás völgyben tettük meg, amit a változatosság kedvéért Száraz-völgynek neveztek el anno. Ennek a végében fekszik Ómassa hűvös települése néhány házzal, egy buszmegállóval és a hivatalos befutóként is működő vendéglátóhellyel, a Kövirózsa Eszpresszóval.

A pecsét mellé csúsztattunk egy pár ízletes virslit, kísérve őket egy pohár forralt borral. Csak két órányi buszozás és villamosozás várt ránk Miskolcon át, mielőtt visszaérkeztünk volna a rajtpontig. Akár véletlen, akár szándékos volt, a teljesítménytúra így egy városnéző kalanddá alakult a tömegközlekedés segítségével. Nem bántam meg, mert a karácsony előtti Miskolc varázsa sokkal kellemesebb élményt nyújtott, mint ahogy azt előzetesen elképzeltem.

Összefoglalva: ezen a távon, ebben az időszakban nem nevezném tortúrának ezt a menetet; inkább egy napfényes, hosszú kirándulás volt. A 65 km-es táv résztvevői viszont bizonyára dideregtek az éjszakai fagyban, pedig hó és szél alig volt - előttük külön kalapot emelek. Számomra kiderült, hogy a Tortúra az ország egyik legkiválóbb teljesítménytúrája, lelkes szervezők irányításával zajlik, és a családias légkör csak fokozza a vonzerejét. Nem meglepő, hogy évről évre egyre többen választják ezt az eseményt. Idén 717-en vágtak neki a túrának, közülük 635-en jutottak el a célba.

A rendezvény során baleset nem történt, azonban a 65-ös távot teljesítők közül néhányan a 12-es vagy a 34-es útvonalat választották a célba érkezéshez, tájékoztatták a szervezők. A QR-kódos rendszer adatai alapján Gáspár Péter terepfutó teljesítette a leggyorsabban a 65-ös távot, 6 óra 51 perces idővel, ami 28 perccel elmarad a mindenkori rekordtól. A szervezők hangsúlyozták, hogy a Tortúra nem verseny, hanem egy teljesítménytúra, így a rendezvény végén mindenki, aki a megadott szintidőn belül teljesít, kitűzőt és oklevelet kap.

Az útvonal felnagyítható, részletes túratérképen érhető el.

Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, és lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek. Vizuálisabbaknak ott a YouTube-, az Instagram- vagy a TikTok-oldalunk. A Szépkilátás heti túraajánló hírlevelére pedig itt iratkozhatsz fel.