Ukrajna hivatalosan is kifejezte el nemtetszését a magyar kormány irányába, és erkölcstelen manipulációnak minősítette Orbán Viktor javaslatát.
Az ukrán külügyminisztérium hétfői nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy felszólítja a magyar felet, hogy tartózkodjon a béke és karácsony szellemével ellentétes erkölcstelen manipulációktól, reagálva Orbán Viktor miniszterelnök és a magyar kormány tűzszünettel kapcsolatos megnyilvánulásaira.
A miniszterelnök az elmúlt héten úgy fogalmazott, hogy "javaslatot tettünk egy karácsonyi tűzszünetre és egy nagyszabású fogolycserére". "Milyen szomorú, hogy ezt Zelenszkij elnök a mai nap során egyértelműen elutasította és kizárta. Mi megtettük, amit lehetett!" - tette hozzá a magyar kormányfő. Szavaira később Szijjártó Péter külügyminiszter is reagált.
"A magyar tisztségviselők ismét azt állítják, hogy képesek megállítani a háborút, de ezek az állítások nem igazak. A valóságban a Moszkvába intézett magyar "békéltető" hívások után halálos rakéták és drónok repültek ukrán városok és települések felé" - olvasható az ukrán külügy közleményében.
"A magyar fél tettei még messzebb állnak a béketeremtéstől, mint a nyilatkozatai" - fogalmazott az ukrán külügy, megjegyezve, hogy "Magyarország következetesen azt szorgalmazza, hogy az orosz népirtó agresszió ellen védekező Ukrajnát hagyják önvédelmi fegyverek nélkül, és akadályozza az ukrán védelmi képességek megerősítésének finanszírozását, az agresszorral szembeni szankciós nyomás növelését és más kritikus döntéseket". "Mindennek semmi köze a béke helyreállításának szándékához" - fogalmaznak.
Felszólítjuk a magyar felet, hogy tartózkodjon a béke és karácsony szellemében végzett nemtelen manipulációktól, és ne folytasson egyoldalú kapcsolatfelvételt az agresszor állammal. Az ilyen lépések aláássák a közös törekvéseket, amelyek az igazságos béke helyreállítására irányulnak.
- szólította fel a magyar kormányt Ukrajna külügyminisztériuma, kijelentve, hogy "csak Oroszország és annak háborús megszállott diktátora áll a béke útjában". "Ukrajna úgy akarja a békét a földjén, mint egyetlen más ország sem a világon" - írják.
"Országunk és partnerei közös erőfeszítései az igazságos és fenntartható béke elérésére irányulnak. Ukrajna mindig is ragaszkodott az őszinte párbeszéd és a kölcsönös tisztelet elveihez. Folytatni fogjuk a konstruktív kapcsolatokat partnereinkkel, akik őszintén akarják a háború végét, nem pedig Ukrajna vereségét" - zárul a közlemény.
Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi nyilatkozatában a tervezett karácsonyi fogolycseréről és a békéről beszélt, amelyet Szijjártó Péter külügyminiszter is megerősített. Szijjártó elmondta, hogy "sajnos Ukrajna elnöke elutasította ezt a tárgyalási lehetőséget". A külügyminiszter azonban optimizmusának adott hangot, megjegyezve, hogy reméli, a józan ész és az emberség végül győzedelmeskedik, és sokan békében, nyugalomban, biztonságban ünnepelhetik a karácsonyt Európa keleti részén is.
Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin orosz elnök sajtótitkára közölte, hogy a magyar kormányfő és az orosz államfő közötti telefonbeszélgetésen Orbán Viktor valóban javaslatot tett egy nagyszabású fogolycserére, valamint egy karácsonyi tűzszünet kihirdetésére, hozzátéve, hogy "az orosz FSZB még aznap benyújtotta fogolycserére vonatkozó javaslatainkat a moszkvai magyar nagykövetségnek, azonban Zelenszkij közösségi oldalaiból, valamint környezetének reakcióiból ítélve az ukrán fél minden Orbán-javaslatot elutasított".
Dmitrij Peszkov, az orosz szóvivő, azt nyilatkozta, hogy a Kreml nyitott a béketárgyalások további lebonyolítására, de csak az úgynevezett "isztambuli megállapodások" keretein belül. "Vlagyimir Putyin többször hangsúlyozta, hogy a jövőbeni tárgyalások az isztambuli megállapodásokra építhetnek. Ezekben a megállapodásokban már elértek bizonyos konszenzusokat, de végül az ukrán fél távozott a tárgyalóasztaltól" - tette hozzá Peszkov.