Kihívásokkal teli időszak előtt áll a Tisza, miközben Orbán arculatát a valóság árnyékolhatja be.


A Vétó most debütáló évada egyúttal az utolsó is. Vajon nem attól tartanak, hogy a 2026-os választások után a magyar politikai élet unalmassá válik?

Ruff Bálint: Eredendően tanácsadó vagyok, és ebben a szakmában érzem jól magam. Mikor lehetőségem adódott, hogy a nyilvánosságban is elmondjam a véleményemet, azért éltem vele, mert úgy láttam, hogy abban a keretben, amiben addig dolgoztam, nem tudok többet tenni a változásért. Azért nem, mert addigra az ellenzéki politikai gondolkozás, tervezés lényegében megszűnt, változtathatatlan mentsvárakat építettek, egymást győzködték, hogy mit miért nem lehet, gyáván várták remegve az újabb és újabb pofonokat.

Miközben a Fidesz következetesen és céltudatosan végezte a munkáját, folyamatosan tanultak és fejlődtek, addig mások csupán a saját köldökük bámulásában merültek el, aggódva a parlamenti pozícióikért. Lehet, hogy helyi szinten sikerült kampányokat nyerni, de az országos politikai színtér kilátástalan volt. Így hát úgy döntöttem, hogy kilépek a fénybe – még ha egy tanácsadónak nem is lenne szokásos lépése. Az abnormális helyzet, amelyben találtuk magunkat, megkövetelte, hogy ne a megszokott válaszokat keressem.

Bekerültem tehát a showbiznisz izgalmas világába: a 22-es válaszosokat a Szabad Európán elemeztük, majd egy érdekes kitérőt követően, amely a 444-es oldalhoz vezetett, Gulyás Marci meghívott a Partizánhoz, ahol közösen létrehoztuk a Vétót. Most is úgy érzem, hogy ez a szerep csupán egy különleges helyzetre adott válasz, amit már tavaly is szívesen abbahagytam volna, hogy visszatérhessek a számomra igazán fontos tanácsadói munkához. Az eredeti megállapodásunk az volt, hogy a 2024-es EP-választás után ezt meg is teszem, de az év elején bekövetkezett kegyelmi botrány teljesen felforgatta a magyar politikai tájat, így végül itt maradtam.

Jövőre biztosan izgalmas eseményekre és meglepő fordulatokra számíthatunk, hiszen botrányok nem maradnak el!

RB: Bizonyára, de alapvetően két lehetőség van: ha a Vétó beteljesíti az eredeti küldetését ami az 50%+1 elérére és 2026-ban megtörténik a kormányváltás, akkor nyugodtan véget érhet, mert befut egy szép ívet. Ha meg nincs kormányváltás, akkor sem én leszek az az ember, aki marad a képernyőn okoskodni és egy vállrándítással azt mondja: oké, eddig mondtam valamit, de mostantól kezdve már inkább más igazságok vannak érvényben. Persze, lesz továbbra is közélet, de a tavaszt azért nagyon komoly vízválasztónak látom. Minden választásra szokás rámondani, hogy sorsdöntő, amiben van is némi igazság. A '26-os választás viszont szerintem tényleg sorsdöntő lesz Magyarország szempontjából, így bármilyen eredményt is hoz, az így vagy úgy, de a Vétó végét jelenti.

Vida Kamilla: Célunk az volt, hogy egy világos és határozott irányvonalat kijelöljünk a műsor számára, hogy pontosan mivel is foglalkozik, és mik az általa felvetett fontos kérdések. Ezt az időszakot választottuk, amikor a közélet igencsak stagnált és monoton volt.

Mondhatjuk, hogy a politikai apátia legmélyebb bugyrában járt az ország.

VK: Teljes mértékben egyetértek. A kísérletünk lényege az volt, hogy újraértelmezzük a politika kommentálását, felrázva a megszokott állóvizet, és legalább a közbeszéd szintjén lehetőséget teremtve a régóta fennálló tabuk megkérdőjelezésére. Célunk az volt, hogy bemutassuk: a politika nem csupán előre meghatározott sors, hanem a munkán, a kreativitáson és az innováción múlik. Emellett fontos volt elkerülni azt a felfogást, hogy határok nélkül létezhetünk, mintha csak mi lennénk a tudás birtokosai, akik mindent megtehetnek. Számomra lényeges, hogy a műsor egy világos céllal indult, és a jövőbeli irányvonal is jól látható. Akárki is nyer 2026-ban, az biztos, hogy új helyzetekkel fogunk szembesülni, amelyek újfajta megközelítéseket igényelnek majd a politikai diskurzusban is.

Tehát nem csupán a miniszterelnökök mandátumait lenne érdemes meghatározott keretek közé szorítani, hanem a politikai elemzők tevékenységét is?

VK: Amikor az ember a nyilvánosság színpadán mozog, különösen olyan formátumban, ahol hetente új ötletekkel kell előrukkolnia, elengedhetetlen a mélyebb önreflexió. Ellenkező esetben könnyen a termelési kényszer fogságába esik, és ezáltal az eredeti gondolatok háttérbe szorulnak, míg a megszokott frázisok és ismétlések veszik át a főszerepet. Az állítások nem a valódi inspirációból, hanem a következő hét és az új műsor közelgő határidejéből fakadnak, így a mondandó tartalma gyakran elvész.

RB: Egyik kedvenc témánk tényleg a hübrisz, vagyis a gőg. Így tisztában vagyunk azzal, hogy minél több időt tölt valaki egy székben, ahol folyamatosan okosakat kell állítani, annál kevésbé fog tudni újat mondani. Van, amikor az embernek tudnia kell hátrébb lépni,

Related posts