A Fidesz egy zsákutcába navigálta önmagát.

"Visszavonulni azonnal nem lehet arcvesztés nélkül, két lépésben talán sikerül. Túl sok helyről jött nagyon kemény kritika és egyelőre ez tűnik erősebbnek". Így reagált a Hírklikknek Zsolt Péter szociálpszichológus, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatási igazgatója arra, hogy egyelőre "jegelik" az átláthatósági törvényt. Kocsis Máté frakcióvezető azzal indokolta ezt, hogy bár "a kormánypárti képviselők egyetértenek a szellemével", de a konkrét megoldásokról még vita zajlik a frakción belül. Az is kiderült, hogy több szakmai szervezettől, köztük a Magyar Bankszövetségtől, a Magyar Reklámszövetségtől, a Magyar Ügyvédi Kamarától, de még a Sándor Palotától is érkeztek észrevételek, amelyek "alapos megfontolást igényelnek". Közben itthon országszerte tiltakoztak, nemzetközi szervezetek sora sürgette a visszavonását, Brüsszelben is összevonták a szemöldököket.

Mi okozta a Fidesz és a KDNP 109 "bátor" képviselőjének bátortalanságát, akik mind a Halász János által előterjesztett javaslat mellé álltak?

Ez a fideszes kormányzás gyakori rendszerproblémája. Valaki előrukkol egy ötlettel, Orbán Viktor rábólint, és azonnal indul a hajtás, hogy teljesítsék a főnök parancsát. De a demokráciák nem így működnek. A kormány meghoz egy döntést, felkérik a megfelelő minisztériumot, hogy készítsenek elő egy javaslatot, amit aztán körbekonferálnak a társszerveknél, a szakmai szervezeteknél, vagy akár szélesebb társadalmi vitára is bocsátanak, mielőtt parlamenti tervezetként bemutatnák. A demokrácia egy hosszú és sokszor unalmas folyamat, amely néha lassabb, mint szeretnénk – ezt Brüsszel esetében is érezzük –, de a kapkodás mindig hibákat szül. Olyan hibákat, amelyek fizikailag nem kivitelezhetők, vagy csak egy diktatúrában valósulhatnának meg.

A Fidesz politikai stratégiája általában nem jellemző a visszakozásra, sem a hazai, sem a nemzetközi kritikák fényében. Mi állhat a háttérben, ami mégis erre a lépésre késztette őket?

Ez az ügy nem volt "meghosszabbítható Bicskéig" annyi hiba került a rendszerbe. Ráadásul folyamatosan újabb megszorításokat találtak ki, a képviselők egymást túlteljesítve generálták az ötleteket, aminek eredményeként szinte mindenki, beleértve a civileket, az ellenzéki politikai erőket és saját támogatóikat is, tiltakozni kezdett. A sajtó, a közvélemény, a bankok, az ügyvédszervezetek és az egyszerű emberek is felháborodtak, és ez a nyomás sokkal intenzívebb volt, mint azt bárki előre sejthette. Az igazi motivációkat ugyanakkor nehéz megismerni; nem biztos, hogy csupán "demokratikus" kifogások álltak a háttérben, lehet, hogy más tényezők is szerepet játszottak. Valószínűbbnek tűnik, hogy a bankok jelentős ellenállása állt a folyamat megakadásának hátterében. Amikor kifogásaikat megfogalmazták, udvariasan fogalmaztak: „a listára kerülő szervezetek pénzforgalmának ellenőrzése kivitelezhetetlen.” Ebből mindenki számára világos volt, hogy ők nem kívánnak részt venni ebben az ügyben. Ha pedig a kormány nem képes befolyásolni a pénzügyi rendszert, az hatalmas kudarcot jelent. Ennek az üzenete pedig egyértelmű: a kormányzás képessége megkérdőjelezhető. Ha a saját jogszabályaikat nem tudják érvényesíteni, akkor számos rendelkezést vissza kell vonniuk, és a "lájtos" verzió valószínűleg nem fogja elérni az eredeti célokat.

A végére nyilvánvalóvá vált, hogy ez a törvény korántsem csak a sajtószabadság megnyirbálásáról szól...

Ez a véleménynyilvánítás szabadságának általános megszorítását jelentené. Amikor pedig az emberektől elvonják a véleményszabadságot, az gyakorlatilag egyenlő az EU-ból való távozással. A sajtó került először a célkeresztbe, majd a civil szervezetek, végül pedig a magánszemélyek is. Ha ezt a folyamatot figyeljük, eljuthatunk oda, ahol Oroszországban már tapasztalhatjuk az ilyen jellegű elnyomást. Itt nem is a külföldi támogatásokról van szó; a hatalom egyszerűen kijelöli azokat, akiket veszélyesnek tart, és ezeket eltiporja.

Még nem értünk el erre a pontra. Azonban a civilek éles kritikával illetik a kormányt, és egyre inkább kifejezik nemtetszésüket.

A közelmúltban számos olyan döntés született, amelyek mélyen beavatkoztak az emberek személyes életébe, elég csak a Pride események betiltására utalni. Nem régen kezdtem el dolgozni a Civil Kollégium Alapítvány keretein belül, amely már harminc éve fáradozik a civil társadalom megerősítésén. Sokan, akik nem ismerik a támogatási rendszert, azt hiszik – és a kormány is ezt próbálja sugallni –, hogy a civil szervezetek egyszerűen csak megkapják a nagyobb összegeket dollárban vagy euróban, majd szabadon gazdálkodhatnak vele. Valójában azonban, különösen a nyugati pályázatok esetében, a civil szervezetek csak úgy juthatnak forráshoz, ha pályáznak, és minden egyes elnyert fillért részletesen elszámolnak. A pályázatokat kiírók csupán meghatározott célokra és a vállalt feladatok teljesítésére biztosítanak forrást. A pályázatok teljesítése mellett az alapvető kiadások, mint például a villanyszámla kigazdálkodása igazi kihívást jelent. Mégis, a kormánypropaganda másról szól: a Fidesz minden független és autonóm kezdeményezést támad, mert ezek veszélyeztetik a diktatórikus irányvonalat. Putyin példája is jól mutatja, hogy a hatalom számára kényelmes, ha a civil szervezetek tevékenysége a kormány érdekeit szolgálja. Míg a demokráciát védő nyugati támogatás nem összehasonlítható azzal, amikor az orosz állam pénzei révén a helyi jogvédők saját diktatúrájukban kényelmesednek el, a kezdeti derűlátás később sok esetben a tevékenységük beszüntetéséhez vagy propagandistává válásához vezetett.

Lehet, hogy egyszer majd fény derül arra, mi váltotta ki a Fidesz soraiban tapasztalható jelenlegi felfordulást. Most úgy tűnik, hogy visszavonultak, de vajon újra előtérbe kerül a törvény, vagy inkább próbálják majd elnyomni a dolgot?

Erre a kérdésre jelenleg még nehéz egyértelmű választ adni. Én személy szerint pesszimistán látom a helyzetet; úgy vélem, ősszel ismét elő fogják venni a törvényjavaslatot, de valószínűleg úgy fogják újrafogalmazni, hogy az működőképes legyen. Mire is gondolok pontosan? Nem ritka, hogy nyugati kormányok vagy azok minisztériumai pályázatokat hirdetnek meg magyar civil szervezetek számára. Ha Európában azt tapasztalják, hogy ezeket a külügyminisztériumi támogatásokat nyert civileket szankcionálják, az újabb, nem kívánatos nemzetközi diplomáciai konfliktusokat generálhat. Az utóbbi években már láthattunk hasonló helyzeteket, és a kormány több ízben is megégette magát. A jelenlegi belpolitikai környezetben ez rendkívül kockázatos lépés lenne. Úgy vélem, hogy az ilyen típusú támogatásokat ki fogják emelni a törvény hatálya alól, és valószínűleg át fogják gondolni, hogy mi várható el egy banktól a jövőben.

Milyen irányba halad az uniós támogatások értékelése?

Brüsszel számomra a fő ellenség, és amíg az Orbán-rezsim létezik, nem várok változást ebben a helyzetben. Ez a város vált a globális, liberális ideológia fellegvárává, ahol a demokraták összegyűltek. Itt van az a központ, ahonnan a patrióta jobboldalnak ki kell űznie őket. Ezek a gondolatok abszurdnak tűnnek. Ha a kormány megpróbálja rábeszélni a magyar társadalmat arra, hogy forduljon az EU ellen, akkor igencsak kockázatos vizekre evez. Ha nem lett volna lehetőség kipróbálni a demokráciát, egy nepotista és klientista elit könnyedén eltávolodhatna a nyugati szövetségektől, így a nép egyfajta akadályt jelentene számukra.

Belekerült a Fidesz egy olyan zsákutcába, ahonnan nehezen találja meg a kiutat?

Valószínűleg. A szuverenitásvédelmi agytröszt kidolgozott egy javaslatot, amelyet Halász Jánosra bízott, hogy ő terjessze elő. Azóta a képviselő úr mintha eltűnt volna a közéletből. Míg az elején 109 Fidesz-közeli személy lelkesedett az ötletért, mostanra legalább ennyien örömmel tapasztalják, hogy a javaslat napirendről való levételéről döntöttek. Korábban a Halász-féle törvény okosságát hirdették, most pedig éppen az ellenkezőjét hangsúlyozzák. Visszavonulni azonnal, arcvesztés nélkül szinte lehetetlen. Két lépésben talán sikerülhet, hiszen túl sok helyről érkezett kemény nyomás.